Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Alex Argento: Ego (2007)

2008.02.07. 16:07 | Dionysos | Szólj hozzá!


Megjelenés:
2007

Származás:
Palermo, Szicília

Honlapok:
www.alexargento.com
myspace.com/alexargento

Zenészek:

Alex Argento - billentyűk
Marco Sfogli - gitár
Stefano Ruscica - dobok

Vendég zenészek:

Alessandro Benvenuti - gitár
Fabrizio Leo - gitár
Vittorio Falanga - gitár
Jon Reshard - bőgő
Andrea Casali - bőgő

Dalcímek:

01. Moving Around "E"
02. Brainsick
03. Synchronal Steps
04. Mr. Shuffle's Land
05. Metal Detector
06. Embrace To The World
07. Genius
08. Time Warning
09. Vibrations
10. Groovus In Fabula

Ez a lemez újabb bizonyítéka annak, hogy Olaszország csak úgy hemzseg a sok hangszeres zsenitől. Alex Argento független kiadónál megjelentetett fúziós jazz-rock hangzó-anyaga igazi csemege azoknak, akik nyitottak e kicsit összetettebb zenei stílus felé. Alex kiváló billentyűs és remek zeneszerző, aki nagyon nívós csapatot gyűjtött maga köré. James LeBrie mellől igazolta Marco Sfogli-t, a kiemelkedően tehetséges talján gitárfenomént, de egyéb nagy nevek is közreműködnek (mint pl. Fabrizio Leo, vagy Greg Howe bőgőse Jon Reshard).

Argento stílusa és hangzása engem leginkább Jens Johansson-ra emlékeztet, különösen arra a felejthetetlen teljesítményre, amit Tony MacAlpine "Premonition" című albumán nyújtott (a "The Violin Song" minden idők egyik legnagyobb nótája!). Többéves római tartózkodásom alatt tapasztaltam, hogy a taljánoknál nagyon komoly a jazz élet, és nyílt átjárás van a jazz és a keményebb műfajok között. Bár ebben a stílusban kedvencem egyértelműen Greg Howe "Five" című lemeze (1996), azért érdemes odafigyelni olyan zseniális olasz produkciókra is, mint Paolo Valli: "26" (2003), vagy Giacomo Castellano: "Cutting Bridges" (2004) című albumai.


A nemes egyszerűséggel csak "Ego"-ra keresztelt lemez egy óra tömény hangszeres orgia, tele fergeteges szólókkal, hihetetlenül pontos uniszónókkal, mégis sikerül megmaradni a dallamközpontúság és a fogyaszthatóság határain belül. Az "Embrace To The World" pl. olyan szépen van megfogalmazva, hogy az elejétől  végéig borsózik az ember háta. Marco Sfogli teljesítménye külön dicséretet érdemel. Már alig várom, hogy a Lion Music végre február 15-én (már csak egy hét!) piacra dobja a "There's Hope" című debütáló szólóalbumát.

Tudom, hogy ezen barátilag összekülönbözünk Túrisas cimborámmal, de Alex Argento "Ego"-ja, símán hajaz az általam is nagyon tisztelt Kiko Loureiro "Universo Inverso" című lemezére, pedig az sem piskóta! Forza, Alessandro!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr20329639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.