A Dragonforce a maga szélsőséges zenei világlátásával erősen megosztja a rockertársadalmat. Afféle szeretem/gyűlölöm alakulat, hiszen a sebességmániás, kiemelten szólisztikus power-speed csapat rendesen kavarja az indulatokat maga körül, két markáns táborra osztva a véleményformálókat. A különbség pedig abban a cseppet sem jelentéktelen tényezőben rejlik, hogy valaki a Dragonforce muzsikájáért vagy muzsikájától őrül-e meg inkább.

Ezúttal jobbára az előbbiek találkoztak, s mint azt sejteni lehetett, nincsenek is kevesen. Teltház fogadta a zenekart a minden szempontból kifogástalan Diesel Clubban. (Azért kicsit érdekes, hogy néhány hónapja alig lézengtek páran az agyondicsért Firewind koncertjén, a megosztó Dragonforce meg csuma teltházat produkál.)

Hogy valóban szélsőséges felfogású csapatról van szó, már az előtérben, a merchandise pultnál kiderült. Hétezret turnépólóért, tizennégyet kapucnisért majd akkor (sem) adunk, ha ötszáz lesz az Euro darabja Hungáriában. Rajongóbarát árszabás, az egyszer biztos.

Előbb azért volt még nekünk itt előzenekarunk is, és láss csodát, nem kapitulált a hatfős finn harcimetál sereg a DF armadától, hanem félelmet keltve, szőrruhákban, harci arcfestéssel, egy főzenekar küldetés- és öntudatával robbant a deszkákra, érezhetően azzal a céllal, hogy lekaszabolnak mindenkit és végezetül győzelmi tort ülnek felettünk. Ennek megfelelően belakták az egész színpadot, és meglepő módon a közönség is velük volt az első perctől kezdve.

Láthatóan népszerűek, de ennek okát, kivéve persze az intenzív színpadi jelenlétet, én nem nagyon tudom megmondani. A harci fém ugyanis hegedűvel, harmonikával együtt is gyengécske volt, az ijesztő, de karizmatikus, ám énektechnikailag finoman szólva nem remeklő frontember minden igyekezete ellenére.

Lehet, hogy tőlük ijedtem meg, csak magamnak sem merem bevallani, de tény, a Rasputin (igen, sajnos a Boney M-féle…) engem már a büfé oltalmában ért. Ezzel együtt van tekintélyt parancsoló kiállása a zenekarnak, kevésbé biztonságos helyeken még akár a rendőri jelenlétet is kiválthatná, egy-egy bűnmegelőzést célzó, preventív Turisas buli. (Enyingi koncertszervezők figyelem!)

Az átszerelés alatt egyre inkább nőtt bennem a kíváncsiság, hogy miként lehet, és lehet-e egyáltalán, élőben megszólaltatni a DF effektezett, ultragyors dalait.

Aztán felszállt a füst és a teremben az emberi teljesítőképesség (zenekar) és az emberi tűrőképesség (közönség) határaikat feszegetve küzdöttek egymással jó másfél órán keresztül.

Amit minden kétséget kizáróan meg lehet, és meg is kell állapítani: a Dragonforce kiváló koncertzenekar, a lemezeiken hallható szerzeményeket, tokkal-vonóval, minden különösebb erőlködés nélkül elő tudják adni, ami önmagában elismerésre méltó teljesítmény.

Annak viszont konkrétan be kellett szarni, amit a színpadon, show-ként, mindezt megfejelve elővezettek. Pörögtek, forogtak, kúsztak, másztak, ráadásul úgy, hogy látszott, egy pillanatig sem veszik túl komolyan magukat. SamTotman gitáros és Vadim Pruzhanov billentyűs, megritkult, szálas, semmilyen hajzatukkal, mozgáskultúrájukkal, egészen konkrétan egy szakosított szociális otthon (bolondok háza) ápoltjait idézték meg, zavarba ejtő hasonlósággal. Közben mi meg küzdöttünk a teremben maradásért, az iszonyú pörgés következtében ránk ható centrifugális erővel, amely jó egy óra elteltével engem speciel kihajított a teremből, és csak percekkel később tudtam újra csatlakozni a srácokhoz. Váltottam néhány szót ismerősökkel, akiknek szintén volt szüksége egy röpke beiktatott pihenőre, tehát nem voltam egyedül az élménnyel.

A hangminőség nem volt mindig egyenletesen jó, többnyire az ének kárára, és nem csak emiatt, de ZP Threat énekes nem volt számomra igazán meggyőző, ám mindezek ellenére csupán egyetlen dolgot tudok kritikaként megfogalmazni. A hihetetlen tempó másfél órán keresztül kivégzi az embert. Akármennyire is szeretem őket, akármennyire is lenyűgöztek a hosszú, technikás, váltott gitárszólók (Herman Li rulez!) nem éreztem azt, amit a legtöbb koncert végén, azaz, hogy már kezdődhetne is újra, elölről a show.

Egyszer viszont látni kell!

Túrisas