IQ: Stage - Dark Matter Live DVD (2006)

Kiadó:
InsideOut / SPV

Honlapok:
www.iq-hq.co.uk
myspace.com/iquk

Zenészek:

Peter Nicholls – ének
Mike Holmes – gitár
Martin Orford – billentyűk
John Jowitt – bőgő
Andy Edwards – dobok

Nem is olyan régen írtam a Pendragon legfrissebb DVD-jéről (itt), amelynek kapcsán megjegyeztem, hogy a neo-progresszív brit rock műfaján belül engem leginkább a Marillion (mostanában sokkal kevésbé), az IQ és az Arena tudnak igazán megérinteni. Hosszas keresgélés után végre eljutott hozzám az IQ 2006-os "Stage" DVD-je, így kézenfekvő volt, hogy némi (több mint 2 éves) késéssel erről is írnom kell egy élménybeszámolót.

A két DVD-nyi anyagot a rendkívül jól sikerült "Dark Matter" (2004) album turnéján rögzítették; az első lemezen egy USA buli látható-hallható (Nearfest, Betlehem, PA – 2005. július 9.), a másodikon pedig egy német fesztivál-előadás (Burg Herzberg – 2005. július 16.). Sajnos a második lemez semmi újat sem nyújt az amerikai koncerthez képest, sőt annak gyakorlatilag egy diétás változata. A játékidő összesen kb. 260 perc (olyan extrákkal, mint pl. egy "Stage and Screen" featurette), de ebből csak 1 óra 50 perc maga a Pennsylvania-i gig.

A vizuális élmény (fényképezés) kifogástalan. A "Dark Matter" album borítójának megfelelően kék színek által uralt egyszerű színpadképen sokat dobnak a kivetített állóképek. A hangzásra sem lehet panasz, bár az én ízlésemnek kicsit vékonyan szól Mike Holmes gitárja. Persze ez az atmoszférikus, meditatív zene talán nem is igényli a kövér riffeket. Azért – meg ne kövezzenek! – én szívesen kipróbálnám…

A szetlista az IQ több mint két évtizedes pályafutásából a lehetőségekhez mérten próbál reprezentatív válogatást adni. Andy Edwards ebben a zenei környezetben kicsit életidegen dobszólója szerencsére se nem túl gyönge, se nem túl hosszú. Peter Nicholls, a régi-új énekes hangja olyan, mintha Michael Stipe (R.E.M.) és Steve Walsh (Kansas) keveréke lenne. A varázslatos szinti alapokat biztosító (azóta távozott) Martin Orford mellett egyértelműen ő a főszereplő.

Aki kapható egy kétórás stresszmentes, pszichedelikus utazásra Pink Floyd módra, szerezze be szépen valamelyik IQ DVD-t (már van belőle négy) és/vagy vásárolja meg a legfrissebb stúdióalbumot (Frequency, 2009). Ezt sokkal magasabb színvonalon nem nagyon lehet csinálni. Erre maximum a Pink Floyd és a Marillion volt képes.

Tartuffe

Címkék: dvd