Marty Friedman:Tokyo Jukebox (2010)


Marty Friedmann esetében már Mustaine is kongatta a vészharangot, hogy a gitárhős besokallt a rockzenétől, és az elektronikus pop felé kacsingat, de Dave nyilatkozataihoz mindig is forráskritikával volt ajánlott közelíteni. Marty kiköltözött Japánba, szerintem azóta a szeme sarkai is ténylegesen elindultak a füle felé, merthogy ő legbelül mindig is japánnak érezte magát.

Aztán volt egy-két, jóindulattal érdekesnek mondható, ám némi zenei zavarodottságot tükröző lemeze (Music For Speeding, Future Addict), míg most előállt a tutival: japán popdalokat dolgozott át gitárra, amelyeknek nagyrésze elektronikus alapokon nyugszik. Mintha Szekeres Tomi dobos és basszusgitáros nélkül nekiugrana a Neoton örökségnek, majd elmolyolna a Jojóval.

Egy ilyen kaland szimpla öngyilkosság. Marty Friedman tehát feltűrt ingujjal markolt bele a szarba, és lássatok csodát: arannyá változott a kezében! Csoda történt! Mert létezhet az, hogy az elektronikával lebutított, alapvetően egyszerű, naív dallamocskákkal megtöltött lemezanyag meghallgatása után nem az a szükségszerű reakció, hogy olyan erővel vágjuk a CD-t a kukába, hogy az széthasítja a vödör alját?

Elvileg nem lehet, de mégis. Ez a lemez egyszerűen jó. Élvezet hallgatni, Friedman csodásan, csak rá jelelmző ízzel, érzéssel játssza az egyszerűbb melódiákat is, az olyan plusszok, mint a "Tsunami" swing betétje talán megmagyarázzák, hogy nem csak csoda ez, hanem igazi minőségi produkció. Azt mondjuk nem értem, hogy létezhet popdal ilyen címmel, mindenesetre necces. Többszázezer áldozat tragédiája nem szokta beindítani a popkultúra dalszerzőinek fantáziáját, erre bőven vannak más zenei stílusokban szocializálódott  vérköpők.

Na mindegy, nem ez a fő kérdés. Ez a lemez nekem nagyon bejött, meg is tettem a lépéseket a begyűjtésére, ha már a hazai forgalmazó volt szíves egy másolt példányt küldeni...

Túrisas

Címkék: lemezkritika