Votum: Metafiction (2010)

Kiadó:
Mystic Production

Honlapok:
www.votumband.pl
myspace.com/votumband

Ha a Pink Floyd volt a kvintesszenciális prog rock, a Marillion által képviselt második generáció pedig kiérdemelte a neo-prog rock címkét, akkor a mostanában tapasztalható mozgolódást a műfajon belül joggal - bár kicsit sután - nevezhetnénk neo-neo-prog rock-nak.  Az olyan együttesek, mint a DeeExpuss vagy a Haken egyértelműen fölvállalják a folytonosságot a nagy elődökkel, de nem idegenkednek attól, hogy alkalomadtán valamelyest vastagabban (metálosabban) szóljanak, sőt az énekesek díszítő jelleggel néha még bele is hörögnek a mikrofonba.

Vélhetően a fáradhatatlan lengyel ős prog rock legenda, az SBB hatására, valamint nem kis részben a Metal Mind kiadó áldásos tevékenysége révén Lengyelország igazi nagyhatalommá vált ezen a területen. Legtöbben éppen a lengyel Riverside-ot tartják a stílus zászlóhordozójának, de rajtuk kívül akadnak arrafelé más hasonszőrű formációk: pl. a Lunatic Soul, Indukti, vagy éppen a Votum. A "Metafiction" a varsói szextett második anyaga, mellyel igyekeztek fölzárkózni a mostanában szinte kultikus dicsfényben fürdő Riverside-hoz. Bár velük kapcsolatban sűrűn használják a "metal" kifejezést, ez szerintem nem más, mint "Metalfiction". Kétségtelenül akadnak karcosabb részek, olykor még riff-szerű képződmények is (ld. December 20th; az album legsikerültebb dala), de összességében pihe-puha, belassult, nyomott hangulatú merengés az egész, amihez teljesen fölösleges két gitáros (főleg, hogy szólóban egyik sem erős).

Lengyel testvéreinknél mostanában nagyon sok keserűség és fájdalom halmozódhatott föl, mert a hasonló stílusban alkotó bandák szerzeményeiben sűrű folyamokban hömpölyög a melankólia. Adott élethelyzetben nyilván nagyon meg tudna fogni ez a hangulat, de szerintem ezt lehet zeneileg kevésbé egysíkúan is csinálni, hogy a melankóliát még véletlenül se tévessze össze senki az unalommal. A Votum bennem olyan benyomást kelt, mintha egy Bergman film remake-jéhez készítettek volna háttérzenét.

Ha már a lengyeleknél és az atmoszférikus, búskomor zenei progressziónál tartunk minden érdeklődő figyelmét inkább a Division By Zero-ra hívnám föl (itt). Az ott éneklő Slawek Wierny orgánuma úgyis kísértetiesen hasonlít a Votum frontemberének hangjához.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika