Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • SteveDream: Többszöri meghallgatást követően engedjétek meg, hogy kiemeljem a "grand finálé" (Fallen Souls) sz... (2017.06.26. 15:13) Anthriel: Transcendence (2017)
  • Régi Olvasó: Az ilyen "svéd" cikkhez én csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy aki a Timeless Miracle zenéjét szer... (2017.06.25. 19:52) Cromonic: Time (2017)
  • lesliedawn: A magyar rockzene, pláne, ha magyarul is énekelnek benne, eddig nem tudta belopni magát az mp3 lej... (2017.06.24. 13:52) Peta: Homo Imperfectus (2017)
  • Rony70: "Idén karácsonyra nyilván egy magyarországi Styx koncertet fogok kérni a Jézuskától...", leszünk r... (2017.06.21. 19:11) Styx: The Mission (2017)
  • turisas: a pop semmiképpen nem jó stílusmeghatározás ebben az esetben. 7-8 húros gitárokkal nem szoktak rád... (2017.06.20. 13:43) Peta: Homo Imperfectus (2017)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Király István & G-Jam Project: Sides Of The Soul (2011)

2011.01.31. 19:35 | Dionysos | 7 komment

Honlap:
www.kiralyistvan.hu

Nem voltam rest, megszámoltam. 84 db instrumentális gitár-lemez van a CD-gyűjteményemben. Ehhez még vegyük hozzá azokat a gitárhősöket, akik lemezeiken énekelnek is, így már jóval száz fölött járunk. Ezt csak azért írtam, hogy hihető legyen: van némi közöm a műfajhoz és ráadásul tényleg csak azért adok pénzt, ami minőségi produkció. Tehát nem olyan gitármániákus vagyok, aki már attól maga alá piszkít és elalél a gyönyörtől, ha meghall egy túlvezérelt gitárhangot. Sőt, kifejezetten idegesítenek a wannabe gitárhősök (hadd ne írjak most neveket, kérésre listát küldök), még akkor is, ha egyébként indokolatlan kultusz övezi zenei sarlatánságaikat.

Az elmúlt időszakban, bár hallottam nagyon sok, számomra eddig nem ismert gitárost, kétszer padlóztam meg igazán. Külön öröm, hogy mindkét esetben magyar előadóról van szó! Both Miki (Napra) koncertteljesítménye, valamint Király István bemutatkozó lemeze győzött meg arról, hogy világszínvonalon műveljük mi ezt (is). Üröm az örömben, hogy Both Miki relatív országos elismertsége mellett Király "Pitta" István beszorult Mátészalka közigazgatási határai közé. Pedig Pittát a centrumba kell sürgősen behozni. Nem az ország közepére, Pusztavacsra és nem is Budapestre, mert a fene megeszi, hogy a szakma csak akkor vesz valakiről tudomást, ha felköltözik a fővárosba, hanem a magyar gitárbarátok érdeklődésének fókuszába.  A "legközépsőbbek" közé. Ott, ahol nagyon sokan szeretnének lenni, de ténylegesen nagyon kevesen vannak. Csak azok, akiknek a technikai tudás mellé a dalszerzői tehetség is megadatott, akik egy teljes lemezt képesek úgy megírni, hogy ne csak a gitárfanatikusoknak és zenészeknek, de minden igényes, dallamokra fogékony zenehallgatónak örömet okozzon.

És akkor most jönnek azok a súlyos kijelentések, amelyekért felelősséggel tartozik a kritikus. A G-Jam Projekt második lemezénél jobb instrumentális rocklemezt még nem adott ki magyar gitáros (szinte mindet ismerem és szeretem, a Szekeres-Varga János-Alapi tengelyen), de valamennyi nemzetközi vetélytársnak is komoly ellenfele. Folytatom, továbbra is felelősséggel: Az "Until You Find Another Way" Gary Moore "Parisian Walkways" klasszikusával egyenértékű óriási gitársláger, de ezen nem kell csodálkozni, hiszen mind a tíz tétel akár egyetlen hallgatás után fütyülhető.

Rögtön ezt követi a "Deep Water", ami akár az új Satriani lemezre is felkerülhetett volna. Ez esetben a DW lett volna a kiváló "Black Swans..." legjobban sikerült kompozíciója, a dal közepén elhelyezett finom jazz futamokkal együtt.

Az anyag két részre tagolható, öt lendületes, illetve öt lassabb szerzeményre, amit ráadásul ismételten teljes zenekar játszott fel, nem akármilyen színvonalon. Ha jól értem, a szájgitáros "Talk To Me" nótát pl. a másodgitáros Bráder István játssza. Le a kalappal!

Tudom, hogy nagyon sokan kiröhögnek a "túlzásaimért". Ne tegyék! Egyszerűen azért, mert nincs igazuk. Vagy ha megteszik, csak azután vitatkozzunk, ha megrendelték és meghallgatták a lemezt. Honlap megnyit, lemez megrendel, meghallgat és itt a hozzászólásokban találkozunk, ok?

Túrisas

Joe Satriani, Andy Timmons, John Mayer, Király István, Axel Rudi Pell... Vajon e gitárosok között ki a kakukktojás? Elárulom: nem Király István. Olyannyira nem, hogy ha a sors különös kegye folytán István nem mátészalkai, hanem mondjuk Kaliforniában vagy - mittomén? - New York egyik külvárosában születik, akkor most keresett stúdiózenész, és ha éppen nem turnézik, Steve Lukather-rel jammelget egy csordultig megpakolt L. A. klubban.

Ezt felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, mert jókezű gitárosból ugyan akad bőven (főleg az amerikai szórakoztatóiparban), de olyan azért arrafelé is kevés van, aki ilyen dalokat tud írni, ilyen magabiztosan "belakja" a gitár nyakát, miközben teljesen otthonosan "közlekedik" a blues, funky, jazz és rock különböző irányzatai között. Annyiban azért talán mégsem kár, hogy István nem az Egyesült Államokban született, hogy egyrészt okot szolgáltat nekünk a büszkeségre, másrészről szűkebb pátriájában rátalált néhány kiváló zenészre, akik maguk is becsülettel hozzájárulnak a túlzások nélkül világszínvonalú muzsikához. Közülük név szerint is illendőnek tartom kiemelni Pénzes Máté billentyűst.

Akinek a magánkiadás és internetes terjesztés ellenére (vagy éppen azért?) megadatott a szerencse, hogy megismerkedjen az "On The Road Again" című debütációval (itt), és István letisztult, dallamorientált játéka már elsőre meggyőzte, annak a "Sides Of The Soul" is igazi csemege lesz. A meghatározó zenei hatások, kvázi stílusgyakorlatok úgy és olyan összeállításban jelennek itt meg, hogy az egész mindvégig egyéni marad: hiába köszön vissza Tátrai Tibusz (Talk To Me!), Richie Kotzen (Don't Lose Your Head), Santana (Until You Find Another Way), vagy Satriani (Pleasure and Pain, Deep Water), mindvégig tisztában vagyunk vele, hogy valójában Király István penget. De még hogy!

Már az első lemez hallgatása közben motoszkált bennem a gondolat, hogy István stílusa olykor piszkosul emlékeztet valakire, de csak most, közel két év után ugrott be az itthon talán kevésbé ismert és mostanság inkább film- és reklámzenék komponálásából élő Blues Saraceno neve. A "Knock On My Door" pl. mintha csak a mesteri "Hair Pick" (1994) album (itt) szerzeményei közül került volna ide. Nem tudom, ez tudatos-e; remélem, egy újabb interjúban alkalmunk lesz rákérdezni (a régi beszélgetés itt olvasható).

Ha lenne igazság a földön, az első albummal együtt ez a CD is ott lenne minden valamirevaló zenei szaküzlet kirakatában, mindjárt az új Satriani mellett, és most nem a Mátészalka-Budapest "tengelyről" beszélek, hanem Tokiótól, Párizson át, egészen Chicago-ig minden metropoliszról.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr682628710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dionysos 2011.01.31. 20:03:46

Asszem utoljára a Metallica "Death Magnetic" lemezéről írtunk mindketten. Ja, meg az Anthriel debütről (ami nálam a 2010-es Top 15 élén landolt). Ez önmagában is jelzi, hogy Király Pitta nagy királyságát véresen komolyan gondoljuk.

Kotta 2011.02.01. 13:57:38

oké, elég jó a PR - megrendeltem mindkét albumot :-)
százalékot kaptok :)))

turisas 2011.02.01. 14:54:54

Természetesen. 300 eladott példány után fog járni kettőnknek 400 Ft. Ezt vagy szétdobjuk és veszünk egy-egy sajtos-tejfölös lángost a hidegben, vagy az egészet visszaforgatjuk a blogba. Azaz kipótoljuk és hozzáteszünk 3200-at, veszünk egy tetszőleges rocklemezt, aztán jól megírjuk itt Nektek :-)))

turisas 2011.02.01. 16:13:28

@Kotta: Nagyon nagy kérés lenne, hogy amennyiben megérkezik a lemez és tetszik, megírd a Hard Rock magazinban?

Tényleg nem vagyunk érdekeltek a lemezeladásban, de szerintünk ezt a produkciót a létezhető összes fórumon segítenünk kell. Afféle missziós meló...-))

Kotta 2011.02.01. 17:16:29

ha tetszik, természetesen megírom :-)

Kotta 2011.02.04. 14:48:10

most hallgatom a cuccot, valóban nagyon finom
van Blues S. lazaságából, váltzatosságából is benne, de én leginkább Gary Moore hatását érzem így első hallásra, meg egy kis Satrianit

de az biztos, hogy István az összes nagy gitáros stílusát, játékát ismeri, és úgy tűnik, sikerült neki ezeket a hatásokak egy letisztúlt formában szintetizálni

valóban világszínvonal

turisas 2011.02.04. 16:41:09

@Kotta: szoktunk mi zöldségeket beszélni? :-))

Lassan akkor neki is láthatsz...