Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Voodoo Circle: More Than One Way Home (2013)

2013.02.22. 18:26 | Dionysos | 2 komment

voodoo-circle-more-than-one-way-home.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.voodoocircle.de
myspace.com/voodoocircleband

Általában egészséges büszkeséggel kezelem a tényt, hogy meglehetősen jól informált vagyok ebben a "szakmában", ami persze nem is igazi szakma, meg lényegesen több is annál - mert amit én érzek a rock zene iránt, az szerelem: szenvedélyes, szeszélyes, féltékeny, de mindenekelőtt rettenthetetlen és hűséges. Most kvázi enciklopédikus jellegű ismereteim ellenére (amit már csak Túrisas kolléga bámulatos memóriája szárnyal túl) be kell valljam, hogy nem tudom a Voodoo Circle-lel hányadán állunk. Rendben van, hogy Alex Beyrodt gitáros (Silent Force, Primal Fear, Sinner) 2008-ban szükségét érezte egy klasszikus hard rock banda alapításának, mellyel a Deep Purple, Rainbow, Whitesnake "szentháromsága" által lefektetett hagyományt modern hangzással át tudja menteni az újabb generációk számára. De akkor most melyik is az anyabanda és melyik az oldalági projekt? Mert mindjárt az elején sietek kijelenteni, hogy a Voodoo Circle sokkal, de sokkal jobb, mint bármi, amihez az együttes tagjainak valaha is köze volt: legyen az Silent Force, Primal Fear, Sinner, Pink Cream 69, stb.

A Voodoo Circle meglátásom szerint óvatosan, tapogatózva indított. Az első lemez (2008) még tanácstalanul kapkodott ide-oda a fönt említett három hard rock legenda repertoárjában. A második megjelenés, a "Broken Heart Syndrome" (2011) már sokkal egységesebb képet mutatott, és a dalok is valahogy kerekebbek, kidolgozottabbak lettek. A MTOWH szerintem a formáció legjobb lemeze: rájöttek, hogy hülyék lennének nem kihasználni a világ legjobb Coverdale-imitátora által nyújtott lehetőségeket. David Readmannel adott a nyerő képlet: mivel önállóságra nem törekedtek, saját hangzást vagy stílust eleve nem kerestek, a nagy megfejtés a Sykes-érás Whitesnake fölelevenítése.

Nagyon-nagyon félek kimondani, mert néhány fél életét az interneten trollkodással elvesztegető megmondóember tuti le fog dorongolni, mégis vállalom.  Kiterjesztett karokkal állok bele a golyózáporba és belekiáltom a szájbertérbe: a MTOWH az elmúlt két évtized legjobb Whitesnake lemeze (Voodoo Circle néven persze). Igen, talán a "Good To Be Bad"-nél is jobb, de a "Forevermore"-nál mindenképpen. Hiába Coverdale, hiába Doug Aldrich, hiába Reb Beach, Beyrodt egy élképesztően ütőképes "árnyékcsapatot" hozott össze.

Ez nem jelenti azt, hogy a MTOWH tökéletes vagy hibátlan album, talán kicsit sok a líra, főleg a fájdalmasan klisé "Alissa" helyett kellett volna egy húzós rockhimnusz (mint pl. a lemezt indító "Graveyard City), vagy egy "Still Of The Night"-féle nagyszabású tétel. Engem mindenesetre megvettek kilóra, ez pedig nagy szó, mert egy tavaly októberi balesetem óta kénytelen-kelletlen hanyagolom a rendszeres futást, s így - szégyenkezve vallom be - fölszedtem pár kilót. De hogy ne ezzel a ronda mentális képpel zárjam (ennél már csak maga a fizikai valóság visszataszítóbb), azt mondom: elképesztő, hogy egy német banda ilyen tökéletesen le tudja szedni a brit hard rock krémjének sajátosságait. A rock n' roll nem ismer határokat, nem ismer bőrszínt, nem ismer osztálytársadalmat: univerzális jelenség, az internacionalizmus talán egyetlen értelmes megnyilvánulása.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr705098992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2013.02.23. 12:12:32

A világ legjobb Coverdale imitátora jelzőn először felhúztam a szemöldököm, mert tudomásom szerint ezt a címet Lande képviseli, de meghallgatva a lemezt, a szemöldököm lejjebb rántottam.
Egyetértek a leírtakkal - kivéve egy dologgal -, csak én a legutóbbi 20 év Whitesnake termését sem tudtam olyan szinten díjazni, hogy ettől a mostani produktumtól hanyatt vágjam magam. (Ez a langyos középtempó engem mindig inkább elálmosít, annak ellenére, hogy egyébként minden eleme ragyogóan ki van dolgozva).
A zenei minta reprodukálása tökéletes, de énnekem speciel jobban tetszett a leglelső lemez post-Rainbow-s, himnuszosabb jellege. Ezt a mostani lemezt pedig minden erénye ellenére éppen azért nem tudom szeretni, amiért a hivatkozott Whitesnake időszak lemezeit. De ezek ugye egyéni ízlés dolgai, felesleges talán még szóvá tenni is. Beyrodt állat gitáros, Readman sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint Covi az utóbbi években - sőt, még magánál is, mert a PC 69-en nem erőltette meg magát, hehehe.
Egy dologban nem értek egyet: a Primal Fear a maga stílusnemében van akkora durranás, mint a Woodoo Circle, a judas ihletésű heavy metalt jelenleg ők játsszák a legjobban Európában - beleértve magát a Judast is, hehehe.(Az analógia ugye adott, két "klónbanda", két, a maga nemében tökéletes epigon énekes, a gitáros közös - csak a stílus más.)

tipeti 2013.02.26. 06:32:29

Amikor elolvastam ezt a cikket gondoltam belekötök. Aztän meghallgattam a lemezt.....es teljesen egyet kell hogy ertsek a cikk irojval. Meg egyebkent sem vagyok olyan kötözködös.
Ennek a David fiunak jol indult az eve....a PC 69 Sem lett rossz lemez, de ez a Voodoo Circle lenyegesen nagyobbat ütött...legaläbbis nälam. Büszkek lehetnek rä a rokonok Karlsruhe-ban........