Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Lingua Mortis Orchestra Feat. Rage (2013)

2013.08.05. 17:43 | Dionysos | 8 komment

lingua-mortis-orchestra-feat-rage-lmo-2013.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlap:
www.lingua-mortis-orchestra.de

Cseppet (sem) kellemetlen, hiszen régen nem írtam, ilyenkor pedig nem illik rögtön, ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatással kezdeni, de ha én nem mondom, akkor a kövek fognak megszólalni helyettem (biblikus műveltségűek előnyben..). No tehát: Victor Smolski gitáros, zeneszerző a heavy metal újabb generációjának legtehetségesebb képviselője, - pont, téma lezárva. Ez bizony még akkor is így van, ha a közvélekedés pl. sokkal inkább Gus G.-re voksolna. Gusra ugyan semmi rosszat nem mondok, mert magam is keményvonalas "tűzszelesnek" számítok, és Ozzy is nagyon jól döntött, - ahogy mindig. Sőt maga mellé a létezhető legjobbat választotta és nemcsak azért, mert Smolski ezzel a bundesliga metal version frufruval soha nem játszhatta volna el a "Mr. Crowley"-t büntetlenül, hanem mert egyszerűen Smolski összességében túl sok lett volna az Öreg mellé.

Egy kisgyermekkorától professzionális zenei közegben felnőtt (apuka is zeneszerző, a Belorusz Állami Filharmonikus Zenekar karnagya) és tudatosan zenei pályára szánt (diplomázott zeneszerzésből, zeneelméletből, jazz- és rockgitározásból) muzsikusnál szinte törvényszerű, hogy ne beosztott, hanem mindig és mindenhol Alkotó legyen. És ha nem is volt kiváló előzmények nélküli a mostani nagyzenekaros megjelenés, valami olyan parádésan zenei alkotás született a Rage-től, ami minőségét tekintve joggal tarthatna számot akár világsikerre is. De nem fog, mert szokatlan módon Smolski az óriási elméleti és technikai tudását (egy Bach átdolgozás lemeztől eltekintve) sokak számára barátságtalanul durva, de tiszta fémbe injektálja már évek óta. Itt nincs belemagyarázással kísért elvont művészkedés, nincsenek magvas filozófiai gondolatok. Itt első ránézésre európai ízű szimfo-metal döngölde van, középkori boszi-sztorival (jajj!), ami még akár simán szar is lehetne, mert rengeteg középszerű banda hiszi azt, hogy ha egy torzított kvint alá pakolnak valami műanyag vonós(szerű) hangmintát, majd mindenki elhal a gyönyörtől, milyen nagyszabásúak lettek, pedig nem, csupán parasztvakítóan vásáriak.

A munkálatokba a fehérorosz filharmonikusok mellett bevonták az Orquestra Barcelona Filharmoniát Daniel Antolí i Plaza vezényletével (így több, mint 100-ra dagasztva föl a létszámot), akiket a felvételek erejéig egészen Minszkig csalogattak, de szerepel egy helyi nagy kórus (sőt epizódszerepre kapható volt egy didgeridoo - ejtsd: didzseridu - kvartett és egy közel 100 éves fehérorosz bábuska is), és klasszikusan képzett Viktorunknak még csak feszengeni sem kellett, mint egyszeri metal gitárosnak a kotta előtt - a gitár mellett pl. billentyűzik és csellózik is a lemezen.

Néhányan befaragtak a "nagyzenekari" kísérletezéssel (neveket most nem említek, de menjetek fel a padlásra, tele van velük…), néhányan meglepően ügyes dolgokra voltak képesek, kevesebben komoly minőséget produkáltak, és most jött Smolski, aki megmutatta, hogy mi az a maximum, amit ebből a stílusból ki lehet hozni, ha valaki mindkét közegben otthonosan mozog. Az alapvető különbség, hogy hallatszik, ezúttal egy igazi, partitúrát is író zeneszerző dolgozott azon, hogy a két (egymástól egyébként nem is annyira eltérő) világot a létezhető legtökéletesebb módon egybegyúrja. Ez pedig különlegessé és egyedülállóvá teszi a produkciót. Azzal senki ne jöjjön, hogy ez most mekkora divat és a Metallica ezt már mikor megcsinálta, mert egyrészt kapitális baromság, mélyedjünk csak bele alaposan a Rage munkásságába, másrészt ott a kész dalokhoz faragtak utólag szólamokat és ennek köszönhetően úgy szólt egy kicsit az egész, mintha egy klasszikus zenei hangversenybe belerondítana a szomszéd teremben játszó Metallica, vagy fordítva, kinek-kinek ízlése szerint.

Csakis a heavy metal és a klasszikus zene szerelemgyermekeiként értelmezhető Dalokat rejt az anyag, amelyeket könnyű befogadni, de emellett megvan az az erényük is, hogy nem unjuk meg őket egy-két hallgatás után. Jó ötlet volt, hogy a megosztó hangú Peavyt ezúttal vendégénekesek is segítik (Jeannette Marchewka, Dana Harnge és Henning Basse - ex-Metallium). Ami pedig az instumentális részt és főleg Smolski gitárjátékát illeti, nem tudok okosat mondani. Behatónak mondható ismereteim és a zenetudomány jelenlegi állása szerint nem lehet ebben a stílusban virtuózabban, ötletesebben, feelingesebben, dallamközpontúbban játszani. Kortárs zenei klasszikus, ami év végi listás lesz ám, sőt élbolyos, jó ha tudjátok!

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr305446324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dionysos 2013.08.05. 18:49:11

A tavalyi kissé hervasztó Rage lemez (21) után ez igazán nagy durranás. Nyilván erre tartogatták a puskaport.

Sajnálom, hogy a hangzás nem tökéletes. Lényegesen jobb, mint a "21", sőt biztos vagyok benne, hogy ez a "természetesebb" (-nek vélt) dobhangzás immár koncepció, mégis jobban örülnék annak, ha újra úgy dörrennének meg, mint a "Unity-Soundchaser- Speak Of The Dead" idején, a 2000-es évek elején.

2013.08.06. 11:09:05

Hű ezzel jól felcsigáztál. Az említett S&M nálam alapmű, elképesztő nagy kedvenc. Nem igazán ismerem a Rage munkásságát, de első dolgom lesz "beszerezni" a lemezt, ha hazaértem.

garael 2013.08.06. 16:39:44

Meggyőződésem, hogy egy jobb énekessel a Rage-nek ott lenne a helye az öt legjobb heavy metal banda között. Igazából ők aStreet, Dead, Magellanos Savatage német megfelelője, rajtuk kívül nincs még olyan együttes, aki ennyi zeneiséggel, és giccs nélkül tudnák a muzikeles elemeket bevinni a metál zenébe.(Még magának a Savatage-os cukormáznak, a trans siberien orchestranak sem.)
Erről az albumról egyébként nekem a Ghost lemezük jutott először eszembe, persze a Ghost metálos, gitárcentrikus megfelelője.
Örülök, hogy Túrisas kihangsúlyozta a zenei képzettséhget, annyit tennék még hozzá, hogy Smolski apja nem csak a fehérorosz állami szimfonikusok vezetője, hanem zeneelméleti professzor is. Olyan ez, mintha nálunk, a sregben a vezérkari főnök lenne egyben valamelyik egyetemi tanszék vezetője, vagy kar docense. (Mondjuk volt már rá példa).
Nagyon jó lemez, aki ezektől a dallamoktól és gitárszólóktól nincs oda, az nem szereti a heavy metalt. Nekem eddig nem tűnt fel, de volt (árnyék)billentyűs a zenekarban, vagy azt is az orchestra hozta?

Kotta 2013.08.06. 17:21:33

"úgy szólt egy kicsit az egész, mintha egy klasszikus zenei hangversenybe belerondítana a szomszéd teremben játszó Metallica, vagy fordítva" - ezzel csakis egyetérteni tudok. Ott teljesen felszines a két zenei világ találkozása, így teljes mértékben felesleges az a lemez. Ahogy a legtöbb ilyen szimfonikus izé is.

Bizony, érteni kell hozzá, a Rage azon kevesek egyike, akik már többször mesterien ötvözték a két zenei vlágot, nem véletlenül, pont a fent kifejtett okok miatt

ettől még nekem elsőre kicsit tömény volt ez, még meg kell hallgatni 1x-2x.... :)

Kotta 2013.08.09. 10:44:09

hová kell menni, hogy ezt élőben is megnézhessem?!? :)

szabzero 2013.08.13. 10:24:44

Nem ért meglepetés, nagyon bejön !

2013.08.19. 18:56:41

Na eljutottam oda, hogy beszerezzem, azzal a lendülettel kb. ötödjére pörög le, nagyon rendben van az anyag, köszi a tippet!