Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Dream Theater: Dream Theater (2013)

2013.09.16. 16:55 | Dionysos | 13 komment

Dream-Theater-2013-album.jpg

Kiadó:
Roadrunner Records

Honlap:
www.dreamtheater.net

Már most tudom, hogy ez a recenzió is olyan lesz, mint a korábbi DT kritika: Túrisas majd kontráz (meg nem is), a kommentelők meg hirtelen előkerülnek valahonnan - onnan, ahol eddig rejtőzködtek - és mindenki le lesz osztva, mint szerencsés kezdőnek a piros 40-100 ulti. Ez persze nem baj, a Dream Theater igazi mérföldkő a metál muzsika történetében, így érthető, hogy mindenkinek, még az agyhalottnak (itt nem Túrisasra gondoltam) is van véleménye róla. Korábban többször kifejtettem, hogy meglátásom szerint a zenekar újító, igazán kreatív korszaka hosszú évekkel ezelőtt véget ért (persze Portnoy azon nyilatkozata, hogy ezt a zenét ő már nagyon unja, azért tipikusan rá jellemző, vérlázító túlzás!), és hogy az "új" DT egyáltalán nem új DT, csupán egy olyan intézményesült zenekar, ahol Myung feszt lapít, Petrucci mindig hozza fenomenális formáját, Ruddess elburjánzott, LaBrie kiélheti lírai hajlamait és Mangini zseniálisan üti, de fele annyi karakterrel, mint Portnoy fénykorában.

Ezek után a sorban 12. DT lemez gyorsan bebizonyította, hogy a "12 egy tucat" kifejezés nem mindig igaz. Már a nyúlfarknyi "False Awakening Suite" súlyos cáfolat, mert nagyon dölyfös kezdés ám, köze sincs a "Hamis ébredés"-hez, nagyon is valóságos, méghozzá abból az álomból, amibe az előző album ringatott. A "The Looking Glass" is nagy meglepetés, teljesen szokatlan a zenekartól, hiszen olyan, mintha eredetileg a Rush örökérvényű klasszikusára, a "Moving Pictures"-re (1981) készült volna. És én még azt hittem, hogy Portnoy a Niel Peart mániás! Mangini most nagyot nőtt a szememben! Itt jegyzem meg, hogy a "Surrender To Reason" egy instru részlete (kb. 4:00-tól 4:30-ig) is erősen a Rushra hajaz, alig hiszem, hogy nem Geddy Lee és Alex Lifeson zenei betétjét hallgatom.

Azután a banda szépen visszaáll a megszokott rutinra, de szerencsére inkább a "Black Clouds & Silver Linings" hangulata köszön vissza, sőt, sokszor a Circus Maximus első lemeze, a "The 1st Chapter" (2005) ugrik be, és nem csak azért, mert az előző album borítójával csúnyán lenyúlták a norvégokat, hanem mert a CM könnyedebb, olykor AOR-os, egyúttal szimfonikusabb megközelítése büfög vissza a hangfalakból. Nem tudok szabadulni azon gyanúmtól, hogy Petrucciék frissítésért egy kicsit "áthallgattak" az öreg kontinensre. Persze aki ismer, tudja, hogy én ezt egyáltalán nem rosszallom, sőt kifejezetten támogatom.

A lírai oldalt - hála az égnek! - csak két dal képviseli. Ebből a kijelentésből nem azt kell leszűrni, hogy nem kenyerem, amikor a DT elérzékenyül (lásd Another Day, Surrounded, The Spirit Carries On), csupán arról van szó, hogy mostanában igen elnyálasodtak LaBrie dallamai. A "The Bigger Picture" alighanem ugratós, az "Along For The Ride" még talán belefér, bár valahonnan nagyon ismerős az a refrén.

Ha valaki Mangini teljesítményére kíváncsi, itt a sommás ítéletem: bár más, mint elődje, elég brutál dolgokat művel, és most végre a hangzás is nagyon rendben van. A lemezt záró több, mint 22 perces, klasszikus zenei betéttel díszített "Illumination Theory" nekem egy pöttyet csapongónak tűnik, ráadásul igencsak kikandikál belőle az a Csajkovszij betét (B-moll zongoraverseny, No. 1, Op. 23), valamint a végsőnek hitt elhalkulás után visszatérő zongorás lezárás alkalmazása is elcsépelt és idegesítő. Ezt így Portnoy biztosan nem adta volna ki a kezei közül, de azért nem rossz.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a DT teljesen megújult, vagy megfiatalodott volna, hiába a jelentőségteljes címválasztás, új "öndefiníció" sem történt, de úgy gondolom, hogy ez egy kifejezetten jó DT lemez; sokkal jobb, mint közvetlen elődje. Márpedig egyet kell értenem Túrisas kollégával: ha a DT csinál egy jó lemezt, az a műfajban alkotó többi zenekarhoz képest nem egyszerűen jó, hanem kurva jó.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr945517366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

CockOfCthulhu 2013.09.17. 02:10:33

mióta is van kinn a neten az anyag? szerintem kb. max. 12 órája. lehet hitelt érdemlően írni egy 68 perces DT-ről pár gyorséttermi meghallgatás alapján? kötve hiszem... nem kell szerintem ennyire buzgólkodni, bár látom, a passzión is van már kritika. mondjuk, az olyan is...

Dionysos 2013.09.17. 07:32:38

Hallgasd meg alaposan a 68 perces anyagot és döntsd el magad. A vicces, hogy azzal szöszmötöltem legtovább, hogy levadásszam: pontosan melyik Csajkovszkij darab is az, amit Rudess ilyen szemtelenül lenyúlt.

pareidolia 2013.09.19. 07:31:15

Jaja, a nyúlós rész zavaróan ismerős volt, ettől függetlenül persze jó.

Dionysos 2013.09.19. 13:25:33

A hivatalos booklet még nem volt a kezemben, így nem tudom, hogy Csajkovszkij legalább mint ihlet-szolgáltató meg van-e említve, ha nincs, a nyúlás még irgalmatlanul szemtelen is. Annyi jó azért származott belőle, hogy eszembe juttatta, mennyire király darabok Csajkovszkij zongoraversenyei (a balettjeit nem szeretem). Két napja ezt hallgatom:

www.youtube.com/watch?v=0uoR76XEVPY

Állat!

|Ádám| 2013.09.20. 23:01:55

Ez egy borzasztóan unalmas lemez lett, az első ami semmilyen szinten nem fog meg. Fura mód az egyetlen vállalható dal számomra pont az "Along for a Ride". Alig vártam hogy vége legyen, ez szégyen gyalázat. A lenyúlás pedig ott van, de legyen inább tribute...

Kotta 2013.09.21. 06:55:58

Nekem meg bejön. Nagyon is.

Veréb Béla 2013.09.25. 11:59:49

Tényleg csak nekem tűnik fel, hogy ez a pergő hanzás egyszerűen borzasztó!? Semmi tere nincs. Digitális puffogás az egész. Hasonló az I&W-hez, elismerve klasszikusságát, de ott is egy nagy rakás sz.r a pergő, azért nem is hallgatom azt se túl sokat. Azért Mangini ennél többet érdemel! Vagy ha neki ez tetszik, akkor magyarázza el mi ebben a jó? Egyébként meg követelem, hogy keverjék újra! :)

Veréb Béla 2013.09.25. 12:02:44

Annyit még, hogy a Dramatic-on egy kásahegy volt a dob és ráadásul halk is, itt meg ez a borzalom. Valahogy hadilábon állanak mostanában ezzel a hangszerrel.

Dionysos 2013.09.25. 19:05:17

Bár azt írtam, hogy a dobhangzás most "nagyon rendben" van, én is észrevettem, hogy nagyon műanyag a dolog. Asszem, annyiban javítanom kell magam, hogy a hangzás az ADTOE-hez képest van rendben. Persze bevallom, hogy engem most ez a hangzás nem zavar annyira, bár kétségkívül probléma akkor, amikor Portnoy erre mindig nagyon sokat adott. Egyébként Mangini korábbi munkáiban (pl. Annihilator) ez talán nem volt jellemző... A hiba alighanem a hangmérnöki-produceri munkában van.

Veréb Béla 2013.11.16. 18:13:49

Remélem a Luna Park dvd-ről is ír majd valaki!
Kiváncsi leszek rá, mert nekem elég határozott véleményem van a megtekintése után.

Dionysos 2013.11.16. 21:40:06

@DT Béci: Én biztos nem írok róla, nincs is szándékomban megvásárolni, de azért érdekelne a véleményed...

Veréb Béla 2013.11.16. 21:48:20

Először is én elég elfogult vagyok a zenekarral. De ezt így nem kellett volna kiadniuk.
Miért kell mű közönségzajt rátenni az egész kiadványra úgy, hogy az eredeti még minimálisan sem hallatszik!? Szerintem hihetetlenül lerontja a koncertélményt, hisz pont az eredeti hangulattól foszt meg. Egy majd 30 éves zenekar, már kiadtak jónéhány koncertanyagot ilyen felesleges csalások igénybevétele nélkül. Most ezt miért kellett? Nem hiszem, hogy az argentín közönség olyan halk lett volna. Eleve miért kell ilyen nyilvánvalóan meghamisítani valamit? Pedig megvannak a módszerek, hogy hogyan kell rögzíteni jól a közönséghangot.
Vagy csak nekem szúrt ez szemet (illetve fület)?
A 8280 férőhelyes Luna Park-nak 70 ezres közönsége van. Ez borzasztó!!
Aztán itt vannak a bejátszott háttérvokálok, amik még élőben sem voltak pl. a Dark Eternal Night alatt. Amit régen Portnoy a dob mögül "énekelt", azt most senki, de mégis hallani a felvételen. És még lehetne sorolni tovább sajnos.
A felvétel, a képi megvalósítás szép, sőt gyönyörű, azzal semmi gondom. De egy koncertlemez és/vagy film kiadásának csak akkor van értelme, ha az az eredeti hangulatot és az akkori teljesítményt mutatja be. Ez a kiadvány nem ezt teszi, ezért összeségében nem tetszik. És ezt én sajnálom a legjobban.
Az internet világában könnyen meg tudsz vásárolni ilyesmi dolgokat, mielőtt kézzelfogható verzióban is megtennéd. :)