Kiadó:
Zyx Music

Honlapok:
www.subsignalband.com
facebook.com/subsignal

Az idén már írtunk a neo-progresszív rockot játszó német Subsignalről, méghozzá harmadik – s talán eddigi legjobb – lemezük, a "Paraíso" kapcsán. Akkor megemlítettem, hogy tavaly megjelent egy koncert DVD-jük, amelynek zenei anyagát egy bónusz CD-n hozzácsapták a "Paraíso" limitált kiadásához. Szerencsére a DVD is beszerezhető tavaly november vége óta, és elérkezettnek (sőt talán egy kicsit megkésettnek is) látom az időt arra, hogy beszámoljunk róla. Ezt a pillanatot tuti lélegzetvisszafojtva várta rajtam kívül még vagy két ember Magyarországon.

A 120 perces koncert az első két lemez anyagára épül, de van rajta egy "special features" menüpont is, ami sajnos túl sok különleges meglepetést nem tartogat: néhány interjút (németül, angol fölirat nélkül!), videókat, képeket, ilyesmit. A fölvételek 6 kamerával készültek Mannheimben, egy "7er Club" nevű helyen. A kameramunka nem rossz, de a színpadkép elég egyszerű, és a nem túl nagyszámú német közönség – híven önmagához – meglehetősen kimérten tapsikol. Persze ez nem is az a muzsika, amire úgy be lehet indulni, hogy szétdőljenek a falak. Inkább amolyan "ülök egy gyertyalánggal megvilágított asztalnál és szorgalmasan szürcsölgetem az italomat"-típusú estét varázsolt a Subsignal. Erre csak ráerősít az akusztikus blokk (The Size Of Light On Earth, Eyes Wide Open).

A DVD-n már nem Roel Van Helden (ex-Sun Caged, Powerwolf), hanem Danilo Batdorf (Dreamscape) dobol. A főszereplő egyértelműen a teljesen egyedi hangú Arno Menses, aki élőben is stúdióminőségben énekel. Csak azt furcsállom, hogy egy németországi koncerten miért angolul kommunikál a közönséggel (bár holland, azért jól tud németül), miközben a DVD menüpontjai csak németül szerepelnek és az interjúkat még angolul föliratozni is restek voltak. Egyébként a Subsignallal lényegében úgy vagyok, mint a Metallicával, alapból kedvelem, de ha lennének benne értékelhető gitárszólók, még sokkal jobban szeretném. Markus Steffen sajnos legtöbbször csak cincog, szólói esetlegesek és szúnyog-vibrátói is olyan szobagitáros-jellegűek – de legalább ismeri a tonalitás fogalmát, nem úgy, mint… Ez most inkább nem fejezem be.

Az tuti, hogy a horrorfilmekhez illő címmel ellátott DVD (Valaminek lennie kell odakint…) nem okoz olyan gyönge szívre ártalmas izgalmakat, mint mondjuk a "Fűrész (Saw)". Aki nem szereti ezt az agyas, art rockba hajló réveteg műfajt, az könnyen elszunnyadhat a képernyő előtt. Én azonban úgy vagyok vele, hogy az embernek nem mindig ahhoz van kedve, hogy az öklét rázva a kanapén ugráljon egy léggitárral a "kezében".

Tartuffe