Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • SteveDream: Többszöri meghallgatást követően engedjétek meg, hogy kiemeljem a "grand finálé" (Fallen Souls) sz... (2017.06.26. 15:13) Anthriel: Transcendence (2017)
  • Régi Olvasó: Az ilyen "svéd" cikkhez én csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy aki a Timeless Miracle zenéjét szer... (2017.06.25. 19:52) Cromonic: Time (2017)
  • lesliedawn: A magyar rockzene, pláne, ha magyarul is énekelnek benne, eddig nem tudta belopni magát az mp3 lej... (2017.06.24. 13:52) Peta: Homo Imperfectus (2017)
  • Rony70: "Idén karácsonyra nyilván egy magyarországi Styx koncertet fogok kérni a Jézuskától...", leszünk r... (2017.06.21. 19:11) Styx: The Mission (2017)
  • turisas: a pop semmiképpen nem jó stílusmeghatározás ebben az esetben. 7-8 húros gitárokkal nem szoktak rád... (2017.06.20. 13:43) Peta: Homo Imperfectus (2017)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Vanden Plas: Chronicles Of The Immortals - Netherworld (Path 1) (2014)

2014.02.21. 09:53 | Dionysos | 2 komment

VANDEN PLAS cover.jpg

Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.vandenplas.de
facebook.com/VandenPlasOfficial

Épp kötöm a gatyám. Fölfelé… Mert hogy az esztendő egyik legjobban várt lemeze kerül most terítékre, amiről – tekintve, hogy az utóbbi időkben nagy Vanden Plas rajongó lettem – nehéz a józan mértéktartás nyelvén szólni, s amiről egyébként is gyakorlatilag lehetetlen a nálunk megszokott, lényegre törő távirati stílusban érdemileg nyilatkozni. Az ilyesmit Kotta kolléga szokta jól megoldani, de ő mostanában nagyon elfoglalt, és az 56 perces összefüggő zenefolyamot majdnem önkényes tetszőlegességgel földaraboló albumoktól kiveri a ragya. Lásd a legutóbbi Ayreon album kritikáját!

A Vanden Plas – szinte hihetetlen! – több mint 20 éve változatlan fölállásban őrzi a pole-pozíciót Germánia progresszív metál versenypályáján, pedig itt olyan "pilóták" róják a köröket, mint a Red Circuit (tőlük, ha minden igaz, még idén új lemez várható!), Tomorrow’s Eve, Beyond The Bridge, Dreamscape, Mekong Delta stb. A VP-ben mindig is volt egy erős epikus hajlam, de a 2006-os "Christ O"-val és a 2010-es "The Seraphic Clockwork"-kel egyértelműen a teátrális jellegű ún. koncept-lemezek mellett tették le a voksot. 2004-ben az énekesnek, Andy Kuntznak volt egy hasonló, mellesleg nem gyönge projektje Abydos néven is. Nem tudom, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, de ezzel egy időben a zenekar, különösen a producerkedéssel is foglalkozó Kuntz, élénk kapcsolatokat kezdett ápolni a színházi (természetesen zenés színházi) világgal.

Kiderült, hogy a nemzetközileg ismert és elismert, világszerte 43 millió eladott könyvvel komoly sikereket elért német fantasy/horror író, Wolfgang Hohlbein hatalmas rajongója a VP muzsikájának. Hohlbein, aki amolyan "német Stephen King"-nek számít, valamint a Tháliával kokettáló zenekar elhatározták, hogy közös munkába kezdenek, s ennek végül az lett az eredménye, hogy az író "A halhatatlanok krónikája" című sorozata alapján elkészült egy rock opera, a "Blutnacht", amit hangos sikerrel játszottak a helyi színházak. Hohlbein beleegyezésével, sőt helyeslése mellett a zenekar aztán úgy döntött, hogy az eleve színpadra szánt művet egy kicsit átformálva, keményebb hangvételben és hosszabb hangszeres szólókkal megspékelve megjelentetik CD-n is a saját nevük alatt.

Amit most a kezünkbe vehetünk (vagy "illuzórikus" digitálisan kódolt adathalmaz formájában a vinyónkra elmenthetünk) csak az első része a fémesen ragyogó, fényesre polírozott rock operának, a második epizód (Path 2) jövőre várható. A CD-n (a színházi verzióval szemben) természetesen mindent Andy Kuntz énekel, bár néha föltűnik egy angyali hangú hölgyemény is, de azt hiszem, ezt hívják színész körökben statisztaszerepnek.

Nem szeretném az olvasót (de elsősorban magamat) untatni a meglehetősen sablonos történet taglalásával; legyen elég, hogy van itt minden: a Hegylakóról mintázott halhatatlan főszereplő, boszorkányság, alakváltó szellemek, tragikus szerelem és persze kozmikus összecsapás jó és rossz között. Aki többre kíváncsi, az itt belinkelt pdf adatállományból ("magyarul" fájlból) kiolvashatja a részleteket (már ha tud angolul).

Zeneileg az album igen összetett, gazdagon hangszerelt, valóban teátrális, koncepciózus produktum. A megszólalás csillagos ötös, főleg az tetszik, ahogy Torsten Reichert basszusgitárja dörmög méltóságteljesen, tekintélyt parancsolva. Ez nyilván elsősorban pénzkérdés, de jól esett volna, ha a monumentális hangképhez illően nem szemplerekkel oldják meg a zenei aláfestést, hanem becsábítanak a stúdióba pár klasszikus zenészt, és – ahogy a Rage, vagy a Lingua Mortis Orchestra (?) is tette – megadják a módját; a hamburger is sokkal finomabb egy valódi  kemencés zsömlében, mint a gyorséttermekben használt szerves polimer szivacs párnácskák között.

Ezzel a megjegyzéssel ki is csorbult bennem minden kritikai él. Ez az album eszement jól sikerült, tuti toplistás korong! Persze olyanok ne is próbálkozzanak vele, akiknek alapvető elvárása a direkt hangvétel, azonnali befogadhatóság és persze a dalonként 3-4 percet meg nem haladó időtartam. Itt nincsenek slágerek, a nótákat nem lehet a kontextusból kiemelve egyenként hallgatni, jóllehet az elvetemültebbje még erre is képes! Agytífuszt kapok pl. attól, ha a "Fal"-ból kiszakítva a rádiók leadják az "Another Brick In The Wall"-t. Szóval ez bizony leülős, végighallgatós, beleveszős anyag, de megéri. A CD ugyan csak ma jelent meg hivatalosan, de máris türelmetlenül várom a folytatást!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr875825219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2014.02.22. 18:05:06

Meghallgattam. Mivel más az ízlésünk, az én kritikám nem lett volna ennyire dicsérő: ettől függetlenül elismerem az értékeit.

Énnekem hiányzott a dinamikai játszadozás, az egész album szinte ugyanabban a szöszmötölős tempóban folyik, és igen, a műfaj és a stílus sajátosságai ellenére szerintem hiányzik egy húzósláger, amire aztán felfűzhetjük a hömpölygős társakat. (Ez azért minden rockoperában így van, az, hogy van, akinek nem hiányzik, nyilván lelkialkat kérdése.) Ezenkívül kevés a riff, teljesen ugyanolyan érzésem volt, mint a legutóbbi Kamelot albumnál - az sem tetszett, lásd kritikám - , ráadásul Kahn, meg az utóda biztos sokat hallgatták a VP-t, mert az énekes érzelmes tolmácsolása néha kísértetiesen hasonlít a Kamelotos fiúk vokalizálására.
Ettől függetlenül nem fogok csodálkozni, ha az album egyöntetű kritikai elismerést fog kivívni, egyszerűen pusztán nem nekem szól.

Dionysos 2014.02.23. 11:59:06

Nem állítom, hogy alaptalanok a kifogásaid, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez nem broadway darab, nem is Weber tollából született, így a Hair vagy a Superstar slágerességét nem kérhetjük számon rajta, még csak nem is sokszereplős rock opera, mint pl. az Avantasia, Genius, vagy Soulspell... Egynemű egy kicsit, nem tagadom, de nagy kiemelkedő sláger egy eddigi lemezükön sem volt igazán. Ők nem ebben erősek... Sokadjára hallgatom, és továbbra is igazi mesterműnek tartom (amúgy germán módra).