Kiadó:
Metal Blade

Honlap:
www.sloughfeg.com

Nekem kicsit harsány, ahogy mostanában a népzenét Európában rockkal-metallal keverik, a Fintroll-Dalriada vonaltól történetesen kiver a hideg veríték. Sokkal szimpatikusabb az a megközelítés, amikor nem direktben erőltetik bele a muzsikába a tradicionális hangszereket és dallamokat, mondjuk ahogy a Thin Lizzy és Gary Moore tette anno. Nekik a vérükben (és a kezükben) volt az ír népzene, ami ezáltal finoman átszőtt bármit, amit játszottak, megszabva a dalaik hangulatát magamutogató külsőségek (például öltözködés) nélkül.

Akad persze jó példa is, az Amorphis mondjuk korrektül jár el ebben a kérdésben, de van azért kevésbé szimpatikus megközelítés is bőven – az én ízlésemnek talán túl gyakran is. Mondjuk egy ilyen fiatal demokrácia esetén, mint a miénk, amely történetesen mély értékválságban vergődik jó ideje, és a kínos közelmúlt helyett részben egy távolabbi, idealizált-idealizálható históriában keresi újkori identitását, talán megbocsátható, hogy inkább az utóbbi, erőszakosabb vonalhoz csapódik. De most ebbe ne menjünk bele részletesebben.

Szóval Slough Feg. Leginkább tradicionális heavy metal zenekarként emlegetik őket, bár a hangzásuk legalább annyira kapcsolódik az UFO és a Thin Lizzy által fémjelzett "még nem metal - már nem rock" vonalhoz a '70-es évek végéről, mint a NWOBHM punkos-metalos lelkületéhez, és a – nehezen észre nem vehető - maidenes gitárfutamokhoz. No és mindez, természetesen, nyakon lett öntve egy jó adag folkkal, azaz – az írben gyökeredző – amerikai kocsmazenével. Naná, hiszen ezért volt a hosszas bevezető! Utóbbi leginkább Mike Scalzi zenekarvezető-gitáros énekdallamaiban érhető tetten, és pont olyan lazán, izzadság-mentesen határozza meg a lemez atmoszféráját, ahogy azt én szeretem.

Mintha Dave Murray, Phil Lynott és Shane MacGowan (The Pogues) szerelem-projektje lenne ez. Ha csíped ezeket a bandákat külön-külön is, nem lesz nehéz gyorsan megkedvelned a "Digital Resistance"-t. Nekem két hallgatás után már most nagyon kedves. A full underground banda amúgy most először kapott komolyabb esélyt egy nagyobb kiadótól és hála az égnek, úgy tűnik, ez egyelőre nem nyomta rá a bélyegét a megszokott minőségre és a mainstreamtől igen távol eső, "alternatív" megközelítésükre. Ajánlott!

Kotta