Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Astra: Broken Balance (2014)

2014.04.13. 21:05 | Dionysos | 1 komment

Astra.jpg

Kiadó:
Scarlet Records

Honlap:
facebook.com/emanuele.casali

Midőn az "adatföldolgozás" szintjén készültem e recenzió megírásához, rájöttem, hogy az Astra második CD-jéről (From Within) annak idején meglehetősen lakonikusan (szűkszavúan) nyilatkoztam, bár a végén azért hozzátettem: "muszáj lesz komolyan számolni velük". Hogy mennyire igazam volt, jól mutatja, hogy a 2009-es toplistám élére végül ők kerültek, sőt még a testvér- vagy anyazenekart, a DGM-et is megelőzték. A két banda (melyekben a zseniális billentyűs, Emanuele Casali a közös nevező) nagyon hasonló stílust képvisel (az olasz progresszív metál legjaváról van szó!), de az Astrát valahogy dallamosabbnak, változatosabbnak, kevésbé "túlzsúfoltnak" éreztem.

Casaliék nem siették el a folytatást, egy örökkévalóságnak tűnő öt hosszú éven át váratták a rajongókat. Időközben a manapság egyre karcsúsodó Lion Musictől egy új kiadóhoz, a Scarlet Recordshoz szerződtek, számomra érthetetlen okok miatt megváltak énekesüktől, Titta Tanitól, és a vokálokért a basszusgitáros, Emanuele testvére, Andrea Casali (No Gravity) lett a felelős. Ez az én olvasatomban igencsak vitatható döntés volt, és ez nem csupán előítélet, hiszen a Lion Music japán jótékonysági projektjén (Embrace The Sun, 2011), a "Voice From Within" című nótában már hallhattuk Andrea Casali énekét, ami ugyan teljesen vállalható, de erőben, karakterben bizony lemarad az eredetileg dobos Titta Tani teljesítménye mögött. Ehhez járultak még az előzetes nyilatkozatok, miszerint a "Broken Balance" kevésbé progresszív, direktebb anyag lesz, ami épeszű embereknél általában előnynek számít, bennem azonban nagy riadalmat keltett. Ezek után érthető, hogy ez az album az év egyik legtürelmetlenebbül várt megjelenése számomra, és a várakozás nem kevés szorongással volt teljes.

Ami az új énekest illeti, a félelmeim, ha nem is alaptalanok, de mindenképpen túlzóak voltak. Andrea Casali hangja vékonyabb elődjénél, de remekül helytáll, és az ilyen típusú orgánumok egyébként sem ismeretlenek a műfajban, lásd: Geddy Lee, James LaBrie, stb. Az éles, némileg barátságtalanul túldigitalizált hangzással általában véve még barátkoznom kell, főleg ami a dobokat illeti, de szerintem ez is csak néhány nap (és persze ízlés) kérdése. Az előzetes nyilatkozatok nem bizonyultak félrevezetőnek, a dalok hangvétele - az "Understand" című borulástól eltekintve - valóban "egyszerűbb" (ez persze a fajtajelleg figyelembevételével erősen relatív), de szerencsére nem kell lemondanunk Emanuele Casali és Silvio D'onorio De Meo élményszámba menő hangszeres szóló-párbajairől. Na, én pl. elsősorban ezért szeretem az Astrát! De nagyon.

A "kritikus fül" úgy érzékeli, hogy a "Broken Balance"-szel valójában nem borult föl az egyensúly, még akkor sem, ha az előző lemezt erősebbnek, dallamaiban könnyebben befogadhatónak találom. Mindazonáltal el sem tudom képzelni, minek kellene ahhoz történni, hogy ez az album ne legyen ott az év legjobbjai között!

Tartuffe

 

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr146026372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kotta 2014.09.22. 15:52:26

piszok jó lemez, beragadt a lejátszóba nálam rendesen