Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.wingertheband.com
facebook.com/Officialwinger

A Winger majd' 30 éve alakult, ehhez képest nem lehet azt mondani, hogy a mindössze hat stúdióalbummal nagyon termékeny pályát futottak volna be. Na jó, ebben benne van az is, hogy a '90-es évek közepétől több mint egy évtizeden át jegelték magukat. Pontosabban a kiadók és a média tették őket jégre, amikor úgy gondolták, hogy több pénzt lehet keresni a trutyival (ez ugyanis a grunge magyar fordítása - találó...). A tragédia ebben az, hogy éppen abban az időszakban kezdték levetkőzni gyermekbetegségeiket (a hajbandázást és Kip Winger kínos balett tánclépéseit a színpadon), de akkorra már a kutyát sem érdekelték, pedig a "Pull" (1993) világbajnok lemez, ami ráadásul tök modern módon, bikául szól.

A szólóévek után a visszatérést a "IV" jelentette 2006-ban, ami meglehetősen komor, gondolkodós lemez lett. A 2009-es "Karma" - amiről egyszerűen nem értem, miért nem született nálunk kritika! - pedig egy kifejezetten feszes hard rock anyag volt. Ilyen előzmények után szinte lehetetlen volt megjósolni, hogy milyen irányt fog venni a zenekar; Kip Wingerben mindig benne van a meglepi!

A "Better Days Comin'" érdekes, mozaikszerű produktum, amiben van ilyen is, olyan is: múltidézés, visszakanyarodás a kezdetekhez, egy kicsi a "IV"-ből, egy kicsi "Karma"-ból. Ami új, az például éppen a címadó, amiben a verze és az alatta játszott monoton, nyűgös gitárkíséret pedigrés "Seattle", amúgy Pearl Jam és Nirvana módra! WTF? Persze aztán jön a fülbemászó refrén, majd a zseniális gitárszóló, és az ember megnyugszik. Ilyet Kurt Cobain vagy Eddie Vedder, ha megszakadnak, se tudtak volna írni.

Aztán itt van a húzós, retró stílusban fogant "Rat Race", a majdnem progresszív "Tin Soldier", egy koszos blues nóta, a "Storm In Me", amit Jimmy Page szelleme leng körül, de előkerülnek a '80-as éveket idéző szintihangok is (Be Who You Are Now). Akkor most mi van? Na, igen. Pont ez volt az én reakcióm a sokadik hallgatás után. Nagyon nem egynemű a mutatvány. Ha valaki ezen túl tudja magát tenni, még kifejezetten szórakoztatónak, üdítőnek is találhatja ezt a tarka-barkaságot.

Szívesen hallgatom ezt a lemezt, még akkor is, ha kevesebb líra, több beindulós nóta kellett volna rá, és nem értem, a legendás Rod Morgenteinnek 2014-ben hogy a túróban szólhat ilyen gányul a cájgja. A Legszebb pillanatokat Kip Winger utánozhatatlan, édes-keserű refrénjei és Reb Beach fergeteges, mégis lebilincselően ízes szólói okozzák. Érdemes beszerezni a "limitált verziót" a videocsippes DVD és a dögös bónusz dal miatt.

Végül megjegyzem: valahogy érezték, hogy az "Out Of This World" című ballada nagyon jól sikerült, mert a deluxe változaton is ezzel zárnak és nem a bónusz nótával. Az "Out Of This World" valóban nem ebből a világból való, varázslatos dal (nekem a "Karma" jut eszembe róla), amit meg Reb Beach 2:46-tól művel benne, egyenesen hátborzongató! Utoljára Ritchie Blackmore-tól hallottam három ilyen szólót egyetlen nótában (Wasted Sunsets)!

Tartuffe