Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

"Nem cover, nem tribute! – Én nullából építem a sajátom, mert én ebben hiszek" - beszélgetés Lovrek Krisztiánnal

2014.10.20. 11:31 | Dionysos | 12 komment

lovrek inti2.jpg

Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a Shock(!) portálon kitörő komment-vihart, ami a Lovreck zenekar új klipjének bemutatása után napokig uralta az egyik legjobb hazai netes rockmagazint. Számomra legalábbis megannyi tanulsággal szolgált. Fontosnak tartottam tehát minderről kifaggatni az érintettet is, oly módon, hogy elhatároztam, nem leszek visszafogott, nem lesz "Mitől lett ennyire fantasztikus az új lemez?"-típusú alákérdezés". Tükröt tartok Krisztiánnak, olyan kijelentéseire is reflektálok, ami már nekem is megakad a torkomon, holott én nem sorolom magam az ellendrukkerek közé.

Megint sikerült komment-csúcsot felállítani a Shock! oldalán, gratulálok!

Örülök, hogy az embereket ennyire érdekli, amit csinálunk! :)

Önmagában ennek még persze akár reklámértéke is lehetne, de nem ebben a formában. Amit itt kaptatok, az minden, de legkevésbé sem az új lemez egészséges promóciója.

Pedig ennél jobbat kívánni sem lehetne! Csak azt sajnáljuk, hogy ezek az oldalak elég zárt közösségek, nem nagyon van átjárás köztük. Ez abból látszik, hogy ugyanazokat, amiket anno elmondtam a Shock interjúban, megtettem számos másik helyen is, és sehol máshol nem kavart vihart. Valamiért ennek az oldalnak a hozzászólói viszont keményen ráharaptak. :) De ez igazából eléggé tipikus, ugyanis a neten ma kétféle rendszer uralkodik. Az egyik a teljes érdektelenség, nem beszélnek rólad, vagyis nem is létezel, a másik pedig, hogy kapod a negatív "kritikát", ami a csövön kifér. Figyeld, meg, mindenhol ez megy és más opció nincs! Ma már ennek kell örülni, mert ez azt jelenti, hogy átlépted az ingerküszöböt és érdekli az embereket amit csinálsz, időt és energiát szánnak rá, és arra, hogy véleményezzék.

Mivel egy kiegyensúlyozott, pozitív lelkületű embernek semmi szüksége sincs a "most aztán de jól megmondtam" feeling-re – pláne nem névtelenül –, így aztán nem is megy okoskodni sehová, eleve nem is látogat olyan tartalmakat, amiket nem szeret, mert a drága idejét arra fordítja inkább, amit igen. Viszont ez a típus annak sem érzi szükségét, hogy egyáltalán bármit kommenteljen, tehát ők a csendes többség. Vagyis, ha van egy réteg, aki fröcsög, akkor biztos lehetsz benne, hogy egy sokkal nagyobb a háttérből "némán" figyel, vagyis végső soron kedveli, amit csinálsz. Ők viszont nem "látszanak" a neten, legalábbis nem mindenki számára. Akik örömmel pakolják magukat az ablakba, nos ők a "hangos" kisebbség, akik folyvást ordibálnak, mint akinek a háza ég. Mert a valós életben állandó stressznek kitéve tengetik vegetatív napjaikat. Aztán felmennek a netre levezetni, kompenzálni. Sajnos annyi eszük már nincs, hogy rájöjjenek: ha a gyűlölködésre fordított energiájuk csak egy részét arra szánnák, hogy alkossanak, építsenek valamit, már sokkal előrébb tartanának, és nem lennének rászorulva arra, hogy így vezessék le a napi feszkót. Helyette inkább, ha véletlen nem is jön szembe velük semmi, amibe virtuálisan belerúghatnak, akkor keresnek maguknak. Na, ezek a beteg arcok követnek pl. olyan  oldalakat, amiket amúgy elvakultan gyűlölnek. És amíg ezt gyáva mód, valódi arc és név nélkül, büntetlenül megtehetik, meg is fogják. Amikor már a vélemény mögé arcot és karriert is kell tenni, érdekes módon hirtelen mindenki megszelídül. Akkor már csak a legostobábbja marad, aki akkor is világba ordítja a fájdalmát, ha másnap akár kirúgják érte az állásából.

Most nem csak a zenei életre és a fórumokra gondolsz, ha jól érzem...

Persze, hogy nem! Ez globális jelenség. Magyarország azért "szuperhatalom", mert telis-tele van okosabbnál-okosabb emberekkel, akik mindenhez remekül értenek. Politika, sport, művészet, a témakör tökéletesen mindegy. Kilenc millió polihisztor, akik sosem tévednek. Aztán vagyunk mi, ostobák, akik az okosak szerint semmihez se értenek, de valamiért mégis mi vagyunk azok, akik csinálunk is valamit. Amíg az okosok otthon, a kocsmában vagy épp a neten fejtegetik a világ dolgait, és jól megmondják, hogy szerintük hogy kéne, addig az "ostoba" maradék a tettek mezején próbálkozik. És ugye kritizálni meg csak azt lehet, aki csinál is valamit. A jó hír szerencsére az, hogy ezek a formák semmilyen ráhatással nincsenek a világ dolgainak alakulására, hiszen csak a szájuk jár. Mindenki azt teszi ugye, amihez ért... ők szájalnak, mi cselekszünk.

Nem érzed úgy, hogy a konfliktuskereső kijelentéseiddel sokkal inkább magad és a zenekarod ellen dolgozol?

Nézd, csaknem 3 éve már, hogy megjelent a lemez. Abban az időszakban 15 év befektetett munkája hozta meg első nagy gyümölcseit: megnyertem a Marshall gitárversenyt, megjelent az első klipünk, lemezünk, úgyhogy talán érthető, hogy baromi lelkes voltam, és bizony, több ponton is sikeresen elragadtattam magam.:) Nem mondanám, hogy kerestem a konfliktust, tudatosan biztos nem, egyszerűen csak mindig az őszinteség híve voltam, és  kertelés nélkül kimondtam, amit gondoltam. Mai fejjel elolvasva, már én is röhögök néhány kijelentésemen. Arc voltam, méghozzá nem is kicsi, vállalom.

Akkortájt adtál ugye egy csomó interjút, "ami a szívemen, az a számon" jelleggel, viszont azóta nem igen szólaltál meg sehol, a felfokozott reakciókból viszont úgy tűnik, mintha ezeket épp tegnap nyilatkoztad volna.

Na, ez az! :) Az új lemez kapcsán még egy szót se szóltam, mégis beindult a buli! :) Lehet, hogy arc voltam, de látod, meg is lett az eredménye. 3 év távlatából is elég egy hír, és mindenki rólunk beszél! :) Ennél jobb marketinget a negatív hírek dominanciájának korában elképzelni sem lehet. Ami poén, hogy egyes kommentelők láthatóan azt gondolják, hogy ma is ugyanaz vagyok, mint 3 éve, és ugyanazokat is mondanám, sőt szerintem egyenesen bevizionálják, hogy már ki is mondtam. :) Olyan következtetésekre jutnak, mint pl. hogy ha az első lemezt világszínvonalú hangzással illettem, akkor az újat is biztosan annak gondolom, mert hát rosszabb nem lehet... No komment. :)

Ezek szerint akkor néhány dolgot ma már másképp látsz és gondolsz?

Pontosan. Sok mindent másképp látok már, pláne magamat. Megkaptam az elismeréseket, amikre szükségem volt, úgyhogy már nincs bennem semmi bizonyítási kényszer, egyszerűen csak teszem a dolgom.

Közhelyes, de az internet népe nem felejt…
 
Annál jobb, legalább nem kell senkit felbérelnünk pénzért, hogy csinálja a felhajtást a lemez körül! :) A gyáva, arctalan, gyalázkodó massza megteszi ezt nekünk magától, ingyen, úgyhogy mi csak megköszönni tudjuk nekik! Ti vagytok a legjobb bérmunkaerő a világon! Ezen túl ez a "díszes" társaság semmi valós ráhatással nincs az alkotó emberek életére, hacsak nem inspirál néha egy-egy dalt, mint pl. a Tankcsapda "Köpök rátok"-ja. Abban a Laci kiválóan meg is fogalmazza a lényeget: "Mennyi nyomorult patkány, mennyi szánalmas féreg. A sötétben haldokoltok, közben én a Fényben élek." Tökéletes megfogalmazás! Mivel ezek a nethuszárok folyamatosan olyan dolgokról szakértenek, amikről halvány fogalmuk sincs, igazából állati mulatságos beleolvasni a baromságaikba.

lovrek inti.jpg
Na, halljunk akkor egy komment-baromságot!

Ó, sorolhatnék egy csomó mindent. Kezdve attól, hogy mi mivel lett felvéve, miért szól úgy, ahogy, vagy pl. hogy olyan kijelentéseket adnak a számba az új lemez kapcsán, amit legfeljebb az első kapcsán, ha mondtam.

Például a már említett világszínvonalú hangzás?

Na igen. :) De ez is a lelkesedésre vezethető vissza. Effektív nulla forintból, saját kútfőből, saját tapasztalatokból és fülből dolgozva egy akkor 10 éves Pentium IV-es PC-vel azt gondolom, hogy tényleg sikerült olyan hangzást csinálnunk, ami több, mint vállalható, és amivel akkor és ott teljesen elégedett is voltam, sőt, mai napig büszke vagyok rá! Utánunk lehet csinálni! Nyilván egy sok tízezer dollárból készülő produkcióval szemben, amit a világ legjobb szakemberei készítenek el komoly vasakon, értelmetlen az összehasonlítás, de nem rosszabb annyival, mint amennyivel a büdzsé különbségéből adódóan várható lenne. Anno komoly stúdiósok a mi lemezünket mutogatták, hogy már miket lehet csinálni otthon, házi körülmények között, nyilván nem véletlenül.

Amúgy egyesek nem tudom mit is akarnak valójában: a zenéért nem hajlandók fizetni, sőt, elvárják, hogy ingyen járjon, és akkor utána meg csodálkoznak, hogy a zenekaroknak profi stúdió helyett a sufni-tuning műveknél kell lemezt készíteni ... majd jó "korrekten" össze is hasonlítják a nyugati bandák anyagaival és aztán megy a "szakértés", hogy mennyire szar... Erre csak azt tudom mondani, hogy 0 forintot fizettél, kapsz érte egy ugyanennyiből készült lemezt. Deal? Egyébként meg veled értek egyet: nem a dal van a hangzásért, hanem fordítva. Az a baj, hogy az emberek már sokszor csak a csomagolást nézik, nem a tartalmat. Ilyen világot élünk. Ha divatos a körítés, szinte bármit el lehet adni.

Ha nem bánod, hozok én is egy  példát. Kijelented, hogy "Eddie Van Halen mai szemmel elég óvodás tappinget tol már…" Azt gondolom, hogy simán tudhatod, csupán a gitáros szakma töredéke fogja érteni, hogy miről beszélsz, a zenehallgató többséget irritálni fogja, nagyképűnek gondol és nem azért, mert ők funkcionális analfabéták, hanem mert ez a minősítés pl. meglehetősen véleményes.

Szó szerint ezt mondtam? Hűha! :) Tényleg nem szaroztam. :)

Nemhogy mondtad, de egyenesen a "hónap szövege" lettél a nyomtatott sajtóban…

Ez kemény, erről ugyanis én egyáltalán nem tudok. A pőre megfogalmazás alapján ilyet legfeljebb FB kommentben írhattam, és biztos, hogy nem adtam engedélyt senkinek, hogy nyomtatásban lehozza. Hogy ezt a tudtom nélkül megcsinálták, az elég para... Mert az egy dolog, hogy kiről mit mondok ismerősök közt, de az nem feltétlen tartozik a nagy nyilvánosságra, az engedély nélküli közlése meg jogi kérdéseket is felvet... Másrészről viszont elég beszédes, ha valaki már azt is hírnek tartja, hogy mit kommentelek a FB-on...:)

Na, de ha már így alakult, akkor jöjjön egy kis kulissza: az összes pró gitárosnak markáns véleménye van a többiekről. Nyilván nem mondják el a nagyvilág előtt, de egymás között megbeszéljük. Mindenkinek megvannak azok a személyes kedvencei, akiket magasztal, de ugyanúgy azok is, akiket szó szerint kiröhög. Van, aki pl. Slasht tartja kutyának, akit én pl. szeretek a dallamos szólói miatt, aztán van, aki a teljes metal szcénát köpi, úgy ahogy van, és mindenkit kvinttologató kutyaütő bohócnak tart. Sajnos aki nem felsőligás szakmabeli, nem értheti meg, hogy miről van szó pontosan ilyen esetekben, és jobb híján az egész "kritikát" magára veszi, ami teljes hülyeség! Felesleges fogadatlan prókátort játszva felháborodni és megvédeni az idolokat, arra ugyanis egyikük se szorul rá!

Zenésztársaid, hogy viselik, hogy a kemény(fejű)séged miatt az ő munkájukat is a te domináns személyeden keresztül ítélik meg, minek köszönhetően esélyük sincs, hogy reálisan megmérettessenek, mint a Lovreck zenekar muzsikusai?

Erről őket kéne megkérdezni! :) ZZ és Dani egyáltalán nem olvas hozzászólásokat, Sexyvel mi meg jókat röhögünk mindenen, a kommenteken is, meg magunkon is, közben gyártjuk a jobbnál jobb zenekari mémeket. Ez az új hobbink! :) Rólunk valamiért az a kép alakult ki, hogy mi mennyire beképzelt és nehéz emberek vagyunk, mert a netes kommunikációnk egy időben igen direkt és diplomáciamentes volt, de aki tényleg ismer minket, az tudja, hogy normális hangnem mellett kenyérre kenhetők vagyunk. Ha valaki jó fej, akkor mi is azok vagyunk, ha viszont paraszt, akkor darabokra szedjük.

Bár őt nem ismerem, de hallani, hogy Sexy is eléggé megosztó figura. Lehet, hogy ezért jöttök ki ennyire jól?

Sokkal fontosabb ok miatt. Jelesül, hogy bennünk olyan elhivatottság munkál, amit másban még nem sikerült megtalálnunk. Ő konkrétan a hétköznapok majd mindegyikén próbál, van olyan, hogy egy nap 3 zenekarával, és mindig ott van, nem kamuzik, nem lóg, hanem élvezettel csinálja. Én meg bármilyen zenekarba beülhetnék a jóba gitárosként, helyette a sokkal nehezebb utat választva a nullából építem a sajátom, mert én ebben hiszek. Nem cover, nem tribute, nem már bejáratott zenekar, hanem saját, zéróból. Mivel a zenészek többsége ma a könnyebb utakon próbálkozva sem tud semmilyen eredményt felmutatni, megértem, ha néhány szerencsétlennek szúrjuk a szemét azzal, hogy mindenhol ott vagyunk. Nekünk egész életünkben minden a hangszerek, a zene körül forgott, és akkor is csináljuk, ha üzletileg semmi kifizetődő nincs a dologban. Tudod, sok helyen elmondtam már: a művészetnek nem célja van, hanem oka! Nálunk a zenekarban szerencsére most mindenki ilyen. De nagyon sok évbe telt megtalálni egymást. Szerencsére a kitartásunk miatt nem véreztünk el menet közben, mint a legtöbben.

Végigolvasva a jelenleg 109(!) hozzászólást és itt lentebb a mi kritikánkhoz írtakat is, azért én azt látom, hogy vannak köztük nem feltétlen funkcionális analfabéták is, akiket nem csak a rosszindulat és káröröm mozgat. Érezted a hozzászólásokat olvasva, hogy valamiben talán igazuk is lehet? Idehivatkozom az egyik hozzászólóval folytatott magánlevelezésem egy részletét. Én ebben pl. nem látok rosszindulatot: "Nekem az számít, hogy lehetőleg a zenéről legyen szó és ebből a szempontból szerintem is kár, hogy így alakult a dolog. Ehhez viszont kellett egy "katalizátor", aki ugyebár a Krisztián. Nem egyetlen interjú alapján eszkalálódott ez a konfliktus, azt azért látni kell. A magabiztosság egy dolog, de érezni kéne a határokat szerintem. Ha nem nyilatkozna olyanokat a saját produkciója vs. az összes többi (kis túlzással) tekintetében, amiket, ez az egész nem így alakul már az előző lemeznél sem."

Akár még igazuk is lehetne egy-két dologban, de amíg arc és név nélkül teszik mindezt, addig teljesen súlytalan marad az egész. Ha azt akarod, hogy számítson a véleményed, az a minimum, hogy tudni lehet rólad, hogy ki vagy. Aztán jön az, hogy mit tettél le az asztalra. Nem a vélemény számít – mert az ugye olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra –, hanem csakis az, hogy ki mondja! Ez ennyire egyszerű. Amikor az ország vezető producere azt mondja, hogy van potenciál a zenekarban és az énekkel sincs semmi baj, csak legközelebb nem otthon kell felvenni, akkor felőlem jöhet akárhány nicknév, aki az ellenkezőjét állítja. Egyébként pedig a kereken 100. kommentben ott van a zenekar sommás véleménye erről az egész piszlicsáré baromságról. :)

Az új lemez kapcsán az énekről, a szövegekről és a megszólalásról (dobhangzás) írtak legtöbben. Nem feltétlen a dicséret hangján…

Na, látod, ez is baromi vicces. Az első lemeznél páran még a gitározásba is bele próbáltak kötni, ez most már teljesen elmaradt, azt már mindenki megsüvegeli. Most épp az ének van terítéken, két lemez múlva meg az jön, hogy eladtuk magunkat. :) Annyira tipikus! :) Az egyik legjobb, amin sírva röhögtünk, amikor valaki beírta, hogy az első lemezen jobban szólt a dob. Mikor ugyanaz a hangmintakészlet volt azon is... ez már tényleg mindennek a legalja. Megy a "szakértés" a semmiről... :) És ha már itt tartunk, akkor szakmázzunk is egy kicsit, mert a kommentelők éjsötétek, de tényleg. Legközelebb talán nem csinálnak magukból full hülyét, ha ezt elolvassák:

Ma már pop-rockban teljesen alap a hangminta dobok esetében. Ez azt jelenti, hogy vagy soha nem is volt akusztikus dobon semmi feljátszva, vagy ha igen, akkor is mellé vannak keverve a minták valamilyen arányban. Ez az ipari standard. Példának ott van mondjuk a Nickelback, akiknek az utolsó lemezei végig hangmintázva vannak, pedig a világ egyik legjobb dobosa, Daniel Adair játszik ott. Nekem pl. az egész soundjuk full műanyag és emiatt egyáltalán nem tetszik, de akkor is világsztárok. Ezek a hatalmas szakértők vajon nekik is beírnak, hogy hogy kellett volna? Ha meghallgatod a mai lemezeket, akkor a dob rettenetesen egyformán szól, nem véletlenül! Térérzet zéró, megy a hangerőhajsza, ami miatt minden agyon van kompresszálva, és fullad az egész, plusz a hangminták. Csávó üt egy fillt és nem hallod, hogy melyik tamot üti éppen, mert annyira egyformán szól mind. Sokszor a lábdobbal megegyező a hangszínük is, szóval teljes hülyeség. Én személy szerint a dob karakterét szeretem az új anyagon is, jobban is, mint az előzőn.

lovrek inti3.jpg
Reflektálva a fent említett dolgokra, te hogy látod a lemezt?

Ennél a kérdésnél ugye minden zenekar kötelezően azt szokta mondani, hogy az új lemez a legjobb, az szól legjobban stb. A dalokat és a lemezt jobbnak, változatosabbnak, sokszínűbbnek és erősebbnek tartom, mint a debütöt, de a sound sajnos valóban nem hibátlan, viszont nem is mondtuk sehol, hogy az, sőt, épp ellenkezőleg! A Hammer képes hírben ott van kerek-perec, hogy technikai okok miatt nagyon megcsúsztunk a felvételekkel, emiatt nem maradt elegendő idő a keverésre és masteringre. Míg az első lemeznél egy teljes évünk volt a felvételek befejezése után minderre, a mostaninál alig 2 nap... Ennyi idő alatt senki nem tudna ennél jobb eredményt produkálni, még a legnagyobb profik se. Ők eleve bele se kezdenének. Megkérdeztük. :) Egyébként semmi komoly baj nincs vele, az arányokon, effektezésen kellett volna még csiszolni. Pont az a pár hét hiányzott volna hozzá, amely kiesését az egymás után felmerülő technikai problémák okozták. A legviccesebb, hogy az igazi hibáit még senki nem vette észre. Ennyit tehát a nagy szakértőkről... :) Mert az, hogy tetszik-e valakinek a dob vagy a gitár hangszíne, az nem egy objektív hiba, csak szubjektív ízlés kérdése. Ízlésekről meg intelligens ember nem áll neki vitatkozni.

De ez már csak így megy: az emberek nem látnak a dolgok mögé, fogalmuk sincs, hogy mi hogy zajlik, de páran mégis úgy beszélnek róla, mintha legalábbis ők készítették volna az egészet és mindenről tudnának. Kár, hogy aztán ezt a mérhetetlen szakértelmet nem látjuk viszont kézzelfogható alkotások formájában... :)

Vannak esetleg tanulságok, amiket leszűrtetek?

Ó, hogyne! Már a készítése közben megegyeztünk abban, hogy soha többet ilyet még egyszer! Annyira sok időt és energiát emészt fel, ha mindent mi akarunk csinálni, hogy egyszerűen nem éri meg. 1 évig, amíg készültek a felvételek, egyáltalán nem voltak próbák, mert azok időpontjában dolgoztunk az anyagon. 1 évig írtunk és demóztunk, majd újabb 1 évig vettünk fel, és a végére már teljesen kikészültünk. A véghajrában 42 órán át dolgoztunk megállás nélkül, a kialvatlanságtól szédülés és remegés tört ránk. Amit lehetett, megtettünk. Tiszta a lelkiismeretünk.

Most szomorúan azt látom, hogy szinte teljesen elszigetelődtél azoktól, akiknek elviekben írod és felveszed a dalaid. Tudom, hogy a szakma krémjével jóban vagy, de az ő támogatásuk, ha a legfontosabb is, nem elégséges, hogy a Lovreck zenekar idehaza igazán elismert legyen. Hogyan tovább ebből a helyzetből? Ne mondd azt, hogy neked ez így jó és nem számít, hogy mit süketelnek a trollok netszerte, mert a probléma ennél összetettebb és komolyabbnak tűnik.
          
Ne szomorkodj! :) Egyrészt, sem elviekben, sem gyakorlatban nem szól ez a zene mindenkinek, pláne nem a fórumhuszároknak, akik bármilyen cikk alá odagyűlnek károgni egy sort. Ők igazából annyira jelentéktelenek, hogy belegondolni is félelmetes: legfeljebb pár tucat emberről, ha beszélhetünk, aki kéretlenül írogatja a hülyeségeit. A Shockon tökéletesen jól látható, hogy mennyien is vannak valójában. Megnézed a hozzászólásokat, és megnézed, hogy hányan nyomtak a legnagyobb fikára pluszt, és mivel azt egy IP alól mindenki csak egyszer tud nyomni, kb. annyian is vannak. Ez egy 10-20 közötti nagyságrend azon az oldalon. A klip 3500-as megtekintés mellett kapott 33 dislike-ot, ezt kevesebb mint 1%, és ebben már az összes oldal savazója benne van, mert a klip mindenhol megjelent. Akkor mégis miről beszélünk? Ez se nem komoly, se nem összetett, de még csak problémának sem nevezhető. Vihar a biliben. Nagy jóindulattal...

Másrészt mi elsősorban magunknak írjuk a dalainkat. Ha másnak is tetszik, örülünk, ha  meg nem, nos, mi akkor is csináljuk tovább, mert a zene az életünk. Nyilván ebből adódóan meg is adjuk a módját, amennyire lehet, ezért is jelentetjük meg annak ellenére, hogy mindenki lopja a művészeti alkotásokat, legyen szó filmről, könyvről, zenéről. Mert bármily furcsa is, a szaros technikai eszközökért, amivel jórészt művészeti alkotásokat fogyaszt mindenki, százezreket is hajlandók kifizetni gondolkodás nélkül, sőt hitelbe verik magukat az emberek, még itt, csóró Magyarországon is, de egy lemezért, könyvért, mozijegyért 1-2 ezer forint már túl sok... Ezen kéne elgondolkodnia mindenkinek, mert ez az igazi probléma, nem pedig az, hogy pár megkeseredett funkcionális analfabéta unalmában mit hord össze egy-egy webzine cikke alatt...

Túrisas

Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr966809931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Csipke(passzio) 2014.10.20. 15:06:45

A margóra: "A hazai zenészek többsége szereti magát abban a tévhitben ringatni, hogy csak a zene fontos, a szöveg kb. mindegy, miközben ez épp fordítva van! Az embereket a mondanivaló érdekli, hogy lehessen üvölteni a szövegeket a koncerten, a zenét a legtöbben nem is értik, fel se fogják 4 akkord fölött. Itthon ráadásul teljesen fölösleges is a hunglish-el próbálkozni, a közönség nagy része egy mukkot sem fog érteni belőle. Még a középfok szint is kevés ahhoz, hogy valaki egy angol dalszöveget művészi értelemben élvezni tudjon. Legfeljebb érti, hogy miről szól." [..."Ugyanez áll a hörgésre is. Nekem az zaj, nem zene. A zenében dallamokra, harmóniára kell törekedni, az üvöltözés ezzel szemben csak ricsaj, semmi más. Nem teremt harmóniát, hanem idegesíti az embert. Mint, amikor szombat hajnalban nekiáll a szomszéd flexelni... arról sem gondolod, hogy "ejj, de kellemes, úgy elhallgatnám még egy kicsit"
Lovreck interjú, www.passzio.hu 2014.10.20. Minden tiszteletem Lovrek Krisztián munkásságáé, de az ilyen kijelentések mellett ne csodálkozzunk, hogy kinyílik az emberek zsebében a bicska, emellett kissé túlzónak érzem, ezt az egész felhajtást, az album olyan, amilyen, akinek tetszik, hallgassa, reklámozza, támogassa, de az, ha valaki, egy ilyen kis közösségben ilyen nyilatkozatot tesz, és komment lavinát kap, ne lepődjön meg, eddig is így volt, ezután is így lesz, akárkiről is legyen szó.

Dionysos 2014.10.20. 16:09:09

Szerintem nem vagyok netes troll, általában tartózkodom a kommentektől (tényleg sok sunyi, sőt aljas dolog megy a névtelenség álcája mögött), de a saját oldalamon (amelynek meggyőződésem, hogy értékteremtő funkciója van, és a hazai zenészeket is próbálja segíteni) kénytelen vagyok megjegyezni: a lemez NAGYON nem szól jól, és a dob soundban márpedig nincs karakter (!), még úgy sem szól, mint Krisztián youtube-os "cover" sorozatában a (ha nem tévedek) Roland TD-11K cucc. Itt jegyzem meg, hogy egyébként jár a gratula Krisztián dobjátékhoz is!

Ezen a ponton persze le lehet ugatni, hogy nem vagyok zenész, sem hangmérnök, nem értek a stúdiómunkához stb, de már elnézést, fülem azért van! El kell olvasni pl. a Malpractice kritikámat, még a metál szempontból Kánaánnak számító Finnországban is saját pénzből, saját stúdióban dolgoznak zenészek és kész anyaggal kopogtatnak a kiadók ajtaján. Néhány őszinte beismerés és az internetes társadalom "en bloc" lehülyézésének mellőzése (pl. mi is internetes felület vagyunk kommentekkel) sokat segítene az imidzsen.

saszi11 2014.10.20. 16:46:30

Ez az ember teljesen el van tévedve. Felesleges bármit is írni. Úgysem hallgatja meg. Viszont abban téved a legnagyobbat, hogy nem azokat az embereket mondja el mindennek akikhez elvileg kéne szólnia a zenéjének. Általában nem a nagymamák olvassák a Shock magazin cikkeit, hanem akik rockkoncertekre járnak. Mint mondtam számomra szimpatikus is lenne a zene(leszámítva az éneket, és a dobot), de az ilyen kijelentések után inkább hallgatom az Omen, Mex lemezeket. További sok sikert Krisztián.

ArgonX 2014.10.20. 20:23:02

Hááát... Engem sem győzött meg, a véleményem nem változott. Megint megy a magas lóról beszélés, és persze mindenki amatőr, süket, nem ért hozzá. Aki kommentet ír, az pedig csak hülye lehet.
Én szemtől szembe is megmondom neki a véleményem, de ennek kicsi a valószínűsége, mert nem nem hinném, hogy valaha Lovreck koncertre fogok menni :)

szabzero 2014.10.21. 11:53:20

Nekem nem voltak előítéleteim, mert nem ismertem sem az embert, sem az eddigi produkcióit. Meghallgattam a gondolom legjobb számot, nekem nagyon középszer. A hangzással általában nem foglalkozom, másolt kazettákon nőttem fel és csak sima magnóm volt, még deckem sem. De a zenében semmit sem találtam, ami kiemelné a többi kismillió banda közül. A beszélgetésből az jön le, hogy csak annak a véleménye számít, aki profi és már "letett valamit az asztalra." Szerintem ezzel nagyon rossz úton jár Krisztián. A hallgató veszi meg a lemezt, meg a koncertjegyet, nem a haverok.. Pár dologban igaza van, főleg a nulla forintos hangzás, nulla forintért. Érdekelne, hogy Pesten mondjuk hány ember vesz jegyet egy 1000-esért egy Lovreck koncertre ? Amúgy meg mondhat bárki bármit, egy zenekar ha jó, előbb utóbb sikeres lesz. Ha nem akkor meg nem..

CockOfCthulhu 2014.10.21. 20:41:49

vicces, hogy leírja, őt mennyire nem érdekli, és mennyire szórakoztatják a hozzá nem értő hozzászólók kommentjei, közben pedig saját mémeket és felgyorsított próbatermi videókat fabrikálnak. mégiscsak reflektálnak folyton, követik a történéseket, ergo érdekli őket a trollok-nem trollok véleménye, csak hát az faszagyerekesebb nem bevallani. ellentmondás, nem kicsi.

amúgy meg értem én, hogy kicsit fel kell pörgetni a blogot ezzel az interjúval, de én inkább olvasnék más hazai előadókkal olyan beszélgetéseket, ami talán feleannyi kattintást, ámde többszörös színvonalat kínál.

turisas 2014.10.21. 20:53:11

@CockOfCthulhu: Igen, mi tipikus az a blog vagyunk, aki felpörgeti az eseményeket, hogy legyen olvasottság.
Tudom, hogy szálka vagyunk a szemedben, de ilyenkor azért te is tudod ugye, hogy éktelen baromságokat böfögsz ide....csak hát semmi sem drága Troll uram!

Kérünk ide egy linket ami az életművedhez vezet el bennünket és akkor azt hiszem, most Lovreknél is Lovrekebb voltam. ..

A te életműved nem más, mint sok-sok konfliktust kereső hülye komment. .
Ez is valami....

De mi továbbra is szeretünk, jó, hogy vagy nekünk!
:-)

CockOfCthulhu 2014.10.22. 00:31:58

@turisas: ne tessék idegeskedni. én csak leírtam, hogy mily érdekes, épp most - ezekben a vészterhes, lovreck névtől zajos időkben - álltok elő egy lovreck-interjúval, egy olyan blogon, ahol amúgy alig kapnak szerepet a beszélgetések, merthogy főképp a kritika élvez prioritást. pont lovreck, aha. a TRVE "kattintásgenerátor troll-mágnes". hmm. de persze én vagyok a troll. vagyis Troll Úr. :)

turisas 2014.10.22. 14:00:47

Ez a harmadik Lovrek-interjúnk.....
És rendszeresen megkeressük a tehetséges gitárokokat, akár többször is (Király Pitta, Bodor Máté..)

És azt hiszem ezzel be is fejeztem, nem vagyunk mi rászorulva arra, hogy a marhaságaid kapcsán magyarázzuk a bizonyítványt...

tipeti 2014.10.22. 21:10:02

Ìrtok a Pendragonról??? Mert nem lenne rossz szerintem.....igaz nem ide tartozik, de valahol meg kell kérdeznem......

saszi11 2014.10.22. 23:10:41

@tipeti: Köszi a tippet. Én ilyen zenékre kattantam rá mostanában, mint a Riverside, Retrospective, Walter Rossi, Millenium (lengyel). A kanadai zene mindig közel állt hozzám. De most fedeztem fel, hogy lengyeleknél milyen hihetetlen minőségi prog rock bandák vannak.