Haken: Restoration EP (2014)

haken.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.hakenmusic.com
facebook.com/HakenOfficial

Manapság ugyan egyfajta divat lett a zeneiparban, hogy 60-70 perces nagylemezek helyett a zenekarok gyakrabban, de rövidebb anyagokkal, ún. EP-kel jelentkeznek, személy szerint nagyon remélem, hogy ebből nem lesz általános tendencia, bevett szokás. Szerencsére a Haken esetében nem erről van szó, hanem arról, hogy a rajongók nyomására a pályafutásuk hajnalán készített demó, az "Enter The 5th Dimension" néhány dalát teljesen újragondolva ki akarták adni. A három számos "Restoration" EP-n így is 35 percnyi igen tömény muzsikát hallhatunk, s ezt a nem régen recenzált Malpractice pl. nagylemezként árulja.

Érdekessége az EP-nek, hogy a majd' 20 perces záró tételben (Crystallised) Mike Portnoy (is?) dobol. Ezen már meg se lepődünk. Egyrészt azon, hogy Mike "P. Mobil" Portnoy ilyen projektekben éli ki magát, másrészt azon, hogy igent mondott a mai progresszív szcéna egyik legizgalmasabb formációjának fölkérésére. Mert afelől kétség sem lehet, hogy a Haken valami olyat tud, amivel rövid idő alatt az egyre kiszámíthatóbb műfaj üdvöskéivé nőtték ki magukat. Ez az EP, s különösen a záró mega-hosszúságú tétel, valódi innovációról árulkodik, amibe nagyon sok minden belefér, s ami éppen ezért nem való csak olyanoknak, akiknek az ízlése a Beatlestől Miles Davisig, a King Crimsontól a Dream Theaterig terjed. Ez pedig elég széles spektrum.

Egyébként is óriási ötlet a korai, ma már lemezen elérhetetlen zsengéket újragondolni, s azokat egészen új, tetszetős formában ajándékként a fanok asztalára tenni. Éppen ez utóbbi tekintetben kettőztem meg, hiszen a pletykákra hallgatva először azt hittem, hogy a "Restoration" csak digitális  változatban lesz letölthető. Az nagyon ellenszenves dolog lett volna, de szerencsére a hivatalos honlap tanúsága szerint az EP CD-n és bakeliten is beszerezhető lesz. Mondjuk nem igazán értem, hogy miért drágább, mint a legutóbbi teljes album, de lesz ez még így se... és akkor lecsapunk rá mint a vércse.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika