Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Kaipa: Sattyg (2014)

2014.11.06. 19:33 | Dionysos | 1 komment

Sattyg.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.kaipa.info
facebook.com/Kaipa.music

A Kaipa és én majdnem egyidősek vagyunk, de szavamra, rajtam sokkal jobban látszik az öregedés! Én már kopaszodok, őszülök, a Kaipa pedig hosszú pályafutásának legjobb, legfrissebb albumait készíti. Ehhez mondjuk kellett egy olyan zseni, mint Per Nilsson a Scar Symmetryből, akinek gitárjátékáért élek-halok, s akinek csatlakozása a csapathoz (2006-ban) fölért egy első osztályú, jól sikerült plasztikai beavatkozással. Persze azt is tudni kell, hogy végeredményben nem tőle döglik itt a légy, hanem az alapító-zeneszerző-billentyűs Hans Ludintól, aki annak idején megálmodta a tuti receptet: fuzionálni kell a skandináv népzenét, a jazzt és a progresszív rockot, de az se baj, ha mindehhez a szakma legjobb hangszeresei közül válogat ki néhányat.

Bejött neki, de bejött nekem is, méghozzá nagyon! A 2012-es "Vittjar" című albummal végleg belopták magukat a szívembe, és most olyan rajongásig tisztelt csapatok között tartom őket számon, mint a Karmakanic vagy a Magic Pie, messze beelőzve nem kisebb neveket, mint a The Flower Kings, a Transatlantic, vagy a Flying Colors.

Ludinék most sem aprózták el, egy jó óra tömény zenét pakoltak össze szűk két év alatt, és a hét nóta küzül három is 15 perc körül van. Ez nem az a fajta muzsika, amiről lóhalálában megbízható ítéletet lehet mondani, de egyelőre úgy érzem, hogy a "Sattyg" még az előző albumnál is jobban sikerült. Per Nilsson eddig sem volt leszabályozva, de most úgy szárnyal, mint Petőfi börtönéből szabadult sas lelke, ha a rónák végtelenjét látja. Ha nem lennék gitár-soviniszta, azt mondnám, hogy szétszólózza a számokat, de ezzel úgy vagyok, mint Besenyő Pista bácsi: "Elmondom Önöknek, mi hülyeség, mi nem. Ez kérem hülyeség."

Ha gonoszkodni akarnék, megjegyezném, hogy Aleena Gibson énekesnő hangja továbbra sem tartozik a kedvenceim közé, de ez már tényleg kimerítené a kákán csomót keresgélés minősített esetét. Minek is ezt tovább ragozni? Ez az év egyik legjobb lemeze, és már most egészen világos, hogy a Top 15-ben fogja végezni! Ez nem rossz tréfa vagy huncutság (állítólag a sattyg svéd szó ezt jelenti magyarul), hanem a szín tiszta igazság.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr616872197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

saszi11 2014.11.07. 20:44:38

Sablonoktól mentes, egyéni zene teli gyönYörű harmóniával. Én számonra az énekesnő tökéletesen passzol a zenébe. Picit több belőle, és kevesebb gitár volna, még jobban tetszene. De ez csak az én ízlésem, nem a zene minőségének szól