Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Dreamgrave: Presentiment (2014)

2014.12.13. 14:30 | Dionysos | 5 komment

presentiment.jpg

Minden tiszteletem a szegedi zenekarnak, de tényleg. Beleölni a rengeteg melót és energiát, meg attól tartok, nem kevés forintot is egy lényegénél fogva szinte maximális underground faktorú zenébe, az olyan bátorsággal társult hősiesség, ami már bőven elég ahhoz, hogy háborús időkben pl. gondolkodás nélkül magunkkal rántsuk a lófarkas zászlót kitűzni készülő törököt a vártoronyból a mélybe. Békeidőben pedig ezzel a lelkülettel eldönthetjük, hogy esetleg két felhőkarcoló között kifeszített kötélen átsétálva szintén kockáztatjuk a mélybe zuhanást, vagy megjelentetünk egy depresszív hangulatú, az átlag rockszimpatizánsnak nehezen emészthető, ráadásul jó hosszú dalokkal telepakolt progresszív metal lemezt.  Mindkettő alig leplezett szándékos öngyilkosságnak tűnik.  

A Presentiment ráadásul nem kellemes lemez, legalábbis nem abban az értelemben, mint amikor Pataky Attila saját élménye és elmondása alapján a gyíkemberek belülről végigsimogatják az embert. A Dreamgrave tagjai nem csak hogy nem reptiliánok (amennyire persze én ezt meg tudom ítélni), de simításuk egészen nyomasztó. Ez az egy órányi zenei utazás felkavarja az embert. "The realm of true emptiness” - ahogy ők mondják, és idáig olvasva már kb. el is döntötte mindenki, hogy mennyire szól neki a Dreamgrave művészete.  

Az alapító gitáros és dalszerző Gyimesi Dömötör, valamint Mayer János billentyűs/dalszerző érezhetően nagyon pontosan tudta, hogy mit szeretnének látni, hallani és a hallgatóknak továbbadni ezzel a lemezzel. Az elkészült anyag minden szegmensén érződik a tökéletességre törekvés. Az artwork is kifejező, elég rápillantani, hogy belehallgatás nélkül is egyértelmű legyen: a srácok nem egy nyáresti laza bulihoz írtak háttérzenét. A megszólalás jellegzetesen modern, dinamikus és kristálytiszta. Dömötörék elképzelésein túl Vári Gábor keze füle munkáját dicséri. A Black Hole Sound stúdió mára országos hírnevet szerzett, teljesen megérdemelten. Ezzel együtt el tudom képzelni, hogy valaki talán túlontúl is sterilnek találja a hangzást, de amellett, hogy engem ez egyáltalán nem zavar, sok nemzetközileg jegyzett nagykiadós banda is így szól, vagy így se.

Ahogy az már kiderülhetett az elején, semmi nem mutat abba az irányba, hogy itt a belső és onnan kikívánkozó zenei gondolatoknak határt szabott volna bármilyen kereskedelmi megfontolás, bárkinek megfelelni akarás és ez nagyon szimpatikus, sőt művészetileg a lehető legtöbb. Elidegenedett hangulatú, sötét tónusú progresszív metal muzsika, rengeteg érzelemmel, helyenként gyönyörű női énekkel, hörgéssel és tiszta énekhanggal, de még harcedzett fülnek (ide sorolom magam) is kevés kapaszkodóval. Utóbbi azért legalábbis megnehezíti a hallgatást. Rengeteg jó téma egymás után, de a tudatos szerkesztettség ellenére azt érzem, hogy kevésbé a külön daloknak van itt funkciója, sokkal inkább a lemez egészének. Az elejétől a végéig érdemes meghallgatni ahhoz, hogy teljes legyen a zenei utazás.

Az utazás hatása alól pedig nem tudja kivonni magát az ember. Nem lesz önfeledt szórakozás, nyomasztó, felkavaró, disszonáns harmóniák keresztülszőtte világba jutunk el és tényleg lelkialkat kérdése, hogy mennyit akarunk itt időzni. Amit viszont megmutatnak, azt zeneileg a lehető legigényesebben és legnagyobb kompetenciával teszik.

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr116980021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi Olvasó 2014.12.17. 20:52:36

A borító-testvér talán a véletlen műve? Nem értek hozzá, de gyanús valami...
getrockmusic.org/23065-the-protest-great-lengths-2014.html

dgyimesi 2014.12.17. 21:01:57

Max visszafelé: az idézett mű megjelenési ideje december, a Presentiment október.

dgyimesi 2014.12.17. 21:07:24

@Régi Olvasó: megkaptuk már máshol is csak épp másra. A következő cikkben a teljes sztori: www.metalunderground.com/news/details.cfm?newsid=108945

Régi Olvasó 2014.12.17. 21:39:12

@dgyimesi:
Ebben a feszültnek hitetett magyar-amerikai helyzetben pont arra céloztam, hogy ezek szerint valóban figyelik hazánk értékeit?
Persze csak a poén keretein belül politizálok és foglalkozok a kérdéssel.
A hasonlóság minden esetre feltűnő.

Az angol cikket nem olvasom, de a képet elnézve abban is van némi ihletettség-egyezőség. Talán az alkotók mindannyian szeretik a Galaxis útikalauz stopposoknak filmet?

dgyimesi 2014.12.20. 12:17:05

@Régi Olvasó: jut eszembe, hogy volt velünk egy cikk. Itt a magyar fordítása, hátha sikerül tisztázni a dolgot. :]

Néhány hónappal korábban a magyar progresszív/dark metál Dreamgrave kiadta a debütáló nagylemezét a „Presentimentet”. Ennek az ígéretes anyagnak a lemezborítóját a budapesti Fekete Norbert készítette. Egy apró emberi figura található rajta egy gigantikus labirintus előtt.

Habár maga a kép igen monumentális és pszichológiailag hatásos, néhány ember számára szembeötlő volt a hasonlóság az „#AzÚtvesztő” (#MazeRunner) című film plakátjával. Ez a tini/fantasy film, amely James Dashner ugyanilyen című regénye alapján készült, körülbelül akkor lett kiadva, mint a „#Presentiment”, ami valószínűleg csak még inkább felhívta a figyelmet a két alkotás közti hasonlóságra.

Azonban, ahogy a banda magyarázza, ez csak egy szimpla véletlen. „A lemezborítót nem a film posztere ihlette meg” – bizonygat minket az együttes. „Felkerestük Fekete Norbertet, hogy készítsen az albumunk számára egy borítóképet. Az anyagunk meghallgatása után előállt a labirintus ötletével, amely az album azon mögöttes értelmét vizualizálja, miszerint teljesen mindegy, hogy merre mész vagy mit csinálsz, a végén falba fogsz ütközni. Azonban megmarad számodra az a marginális esély is, hogy ki tudj menekülni az egészből – ahogy az egy labirintusnál van. A labirintus előtti futó ember, illetve a viharfelhők és a kép jobb felső sarkában feltűnő homályos fény már a mi ötletünk volt – a két utóbbi dolog az albumunk két végletét reprezentálja, amelyet az „Ethereal Eternity/BlackSpiral” páros és az „It’s Ubiqitous” alkot.”

Ezek a metaforikus felhangok a felhő-formációkban, a Dreamgrave labirintusának „makulátlan” kinézete (a moziplakáton szereplő labirintus erodált, és tele van növényzettel), illetve az egész alkotást átható „földies” színek további különbségeket mutatnak a képek között.
A banda tovább tisztázza a dolgokat: „Mi nem láttuk a film posztert a lemezborítónk előtt és őszintén szólva kételkedünk abban, hogy a koncepciónk és a film története között bármilyen összefüggés lenne. Továbbá szeretnénk hozzátenni, hogy magának a labirintusnak a koncepciója nem tőlünk származik, úgyhogy az, hogy mi elloptuk ezt az ötletet kicsit olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy „Te ott abban a számban egy A hangot játszottál, tuti, hogy loptál Beethoventől!”

Kétségtelenül van ebben valami…