Flúg: Rendezői változat (2015)

flug.jpg

Ismerős volt nekem a csapat, feltúrtam hát az évek során jelentőségteljessé hízott archívumunkat, és tessék; egyszer már jól meg is írtam, meg is dicsértem őket! Az mondjuk nagyon nem értettem, hogy miért kell egy dalból "radio edit" változat is, ami a rövid gitárszóló elhagyásából állt, nehogy sértse a kényes ízlésű rádióhallgatók érzékenységét, egyem meg a szívüket meg finom lelküket. Ezért tehát kiosztottam a zenekarnak egy virtuális koki- és saller kombót, pusztán szeretetből, nevelő célzattal, merthogy seggfejek kedvéért nem vágunk ki egyetlen dalból sem gitárszólót, ez elvi kérdés.

És milyen jól tettem!  Mert hát mit látok a promó lemezen? Felsorakozott egy szekérderéknyi ismert és kevésbé ismert vendég húrnyűvő, hogy minden nótában hitet tegyenek azon alapigazság mellett, hogy a gitárszóló nem valami szükséges rossz a dalban, ami egyetlen célt szolgál, jelesül, hogy a gyanútlan rádióhallgatók pszichéjében helyrehozhatatlan károkat okozzon, ha a technikus véletlen nem keveri le időben (de nyugi, lekeveri mindig, időben…), hanem igazi "ékkő" is lehet, amely a dalhoz csak ad, értékéből semmit el nem vesz.

Na, ez így elég patetikus lett egy kicsit, de ha meghallgatjátok, hogy a nyitó "Ezer szó"-ban Jung Norbi (EGO Projekt, Pokolgép, stb.) mit "tesz oda", aligha vitatkozhattok velem. De ugyanez vonatkozik Nagy Máté, ifj. Tornóczky Feri és a többiek vállalásaira is, kivétel nélkül. A gitárszólók számomra egyértelműen a korong erősségét jelentik. 

Ugyanakkor igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy kizárólag a vendégek (merthogy vannak itt nem csak gitárosok, de pl. Bölcsföldi Zoli is, a Cadaveres kitűnő torka) viszik a hátukon a produkciót, mert a zenekar érdemei önmagukban is elvitathatatlanok. Nagy munka van a lemezben, szól a 8 nóta, mint a disznó (SuperSize), jók a riffek, ötletesek a szövegek, hihetetlenül profi és sokrétű a vokálmunka. A szövegeket dicsértem ugyan, mert összességében valóban jól megírtak, de továbbra is előfordulnak kisebb prozódiai hibák (pl. lomha mózdulat), ezek zavaróak.

Jellegzetes dallamvilággal rendelkezik a Flúg erőteljes, lendületes, minden negatív áthallás nélkül jellemzően magyar rockmuzsikája, ettől sajátossá, egyedivé válik a zenekar, bár hozzám éppen emiatt nem tudnak túl közel kerülni. Lehet, szubjektív meglátás és másnak pedig éppen ezért fognak nagyon tetszeni, de nekem néha túl sok a szöveg egy-egy refrénben, emiatt el-elmennek mellettem a dallamok. Azt érzem, hogy tömörebben fogalmazva nagyobbat ütne, többet adna egy-egy dal, de hangsúlyozom, ez már ízlés kérdése. A zenei minőséget semmiképpen nem kérdőjelezi meg.

Túrisas

Címkék: lemezkritika