Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

TOP 15 (2015) – Tartuffe (a.k.a. Anton Ego)

2015.12.26. 10:30 | Dionysos | 5 komment

top15.jpg

Úgy értékelem, hogy az idén kevés volt az igazi nagyágyú (pl. SymphonyX, Iron Maiden), de annál több a stabil, megbízható alapteljesítmény. Szerencsére nem kellett nélkülöznöm az eleddig ismeretlen, fiatal trónkövetelők által okozott kellemes meglepetéseket sem (The Paralydium Project, Chaosbay). Végigolvasván a saját toplistámat, el kell ismerjem: egyre nyálasabb vagyok – tudjuk ezt be éltes koromnak. Most inkább tartózkodnék attól, hogy a zeneipar gyengélkedéseinek okaira, a hanghordozók forgalmazásának (több szempontból is indokolt) válságára újfent reflektáljak, egy dolgot azonban kénytelen vagyok megjegyezni: végtelenül elszomorít, hogy 2015-ben (sem) sikerült magyar előadó(ka)t üdvözölnöm az év legjobbjai között. Lelkemre mondom, nincs bennem előítélet a magyar rock/metál muzsikusokkal szemben, sőt!, de az mégiscsak tarthatatlan, hogy a Tankcsapda "Koponyák és csontvázak" című nótáján kívül az idén semmi sem talált úgy istenigazából gyomron (ehhez is nagyon kellett Farkas Zotya). Ebben az országban nagyon sok jó zenész van, de a blog stíluspreferenciáiba illeszkedő világszínvonalú együttes nemzetközileg is nyugodtan megmérettethető szerzeményekkel… nos, inkább nem is folytatom.

Az évértékelés mindig fájdalmas folyamat, hiszen olyan lemezek csúsznak le a listáról, amelyeknek objektíve ott lenne a helyük, de valamilyen – elsősorban személyes – okból mégsem kerülnek be a 15+1-be. Egyre kevésbé szimpatikus és ítéleteiben védhető az az eljárás, amit ilyenkor alkalmazni vagyok kénytelen, praktikussága miatt mégis indokolt: hiszen alkalmat ad arra, hogy az elmúlt esztendő termésének legjavát még egyszer az olvasók figyelmébe ajánljuk. Ez amolyan kivonat, zanzásított változat azoknak, akik nem követték figyelemmel minden egyes posztunkat, nem emlékeznek a már hónapokkal ezelőtt értékelt megjelenésekre, vagy egyszerűen csak nincs idejük (újra) végigolvasni a kb. 150 recenziót. A toplistás anyagok mellett ezért tartom fontosnak fölsorolni azokat a lemezeket is, amelyeket jónak, figyelemreméltónak tartok; köztük olyan nagy nevekkel, mint az Iron Maiden, a The Winery Dogs, vagy David Gilmour, illetve olyan előadókkal, akik korábban már szerepeltek a toplistáimon (pl. az Eclipse, Harmony és Subsignal). Kisebb számban, mint szeretném, de akadt olyan koncert DVD is, amit kötelezőnek tartok, és sajnos jó pár olyan lemez is, amitől sokkal, de sokkal többet vártam.

Következzék tehát a lista, amit általában január elejéig halasztgatni szoktam, de az idén Paul Gilbert soron következő, "I Can Destroy" című lemezén kívül (Japánban december 23-án jelent meg, Európában majd csak az újévben) már nem várok semmit (persze nem kizárható, hogy utólag érik az embert meglepetések).

anton_ego.jpg

TOP 15

1. Teramaze: Her Halo

Eredetileg úgy gondoltam, hogy idén a lehetetlenhez közelít, de minimum pofátlanság a SymphonyX elé furakodni. Azután azon kaptam magam, hogy a thrasherekből lett ausztrál proggereket többet hallgatom és az a bizonyos szavakba önthetetlen varázslat is erősebb. Ez már nem objektív sorrendiség, hanem egyéni, élményszerű benyomás kérdése. Bárcsak 10-15 perccel hosszabb lenne a játékidő!

2. Symphony X: Underworld

A tematikájához illeszkedően lélektelen, gépies "Iconoclast" (2011) után – milyen furcsa leírni! – szinte üdítő volt ez az alvilági barangolás a metál szimfonikusokkal. A komorság, súlyosság maradt, mégis frissebb, fölszabadultabb, sőt megkockáztatom, zeneibb az egész. A promóciós dumához képest persze nem a "The Divine Wings Of Tragedy" (1997) világa köszönt vissza (sajnos), hanem inkább a "Paradise Lost" folytatása készült el.

3. Angra: Secret Garden

Mint a mitikus Főnix, az Angra is sokadjára támad hamvaiból új életre. Szerintem a föltámadás mind közül most sikerült legjobban, pedig Fabio Lione modorosságától nagyon féltem. Az új kiadó, producer, hangmérnök, stb. jót tett a brazil "tűzmadaraknak". Csak azt sajnálom, hogy miután Dave Mustaine leigazolta Kiko Loureirót a Megadeth-be, a banda jövője – éppen most! – meglehetősen bizonytalanná vált.

4. The Paralydium Project EP + Chaosbay: Vasilisa

Tőlem szokatlan módon azért osztottam meg a negyedik helyet, mert mindkét lemez rövid, a Paralydium EP kb. 20 perces, a Chaosbay pedig kicsivel több 40 percnél, így gyakorlatilag ketten tesznek ki egy egész LP-t. Az év igazi meglepetését okozó svéd, illetve német csapatok nagyon hasonló(an zseniális) muzsikát játszanak: szerintem ők lehetnek azok, akik a némileg megfáradt progresszív műfajnak új irányt mutatnak.

5. Voodoo Circle: Whiskey Fingers

Lehet, hogy a progresszív zene elkötelezettje vagyok (és mostanság a jazz felé is egyre nyitottabb), de zsenge fiatalkoromban én is a Deep Purple, Rainbow, Whitesnake-féle brit hard rock emlőiből nyertem a növekedéshez szükséges tápanyagokat. Ez a banda hibátlanul, mégis korszerűen idézi meg egykori hőseimet. Nem érdekel, hogy orcátlan lopás az egész, egyszerűen hallgattatja magát és elképesztő mennyiségű endorfint szabadít föl bennem.

6. Magic Pie: King For A Day

Normális esetben a Magic Pie-nak nálam dobogósnak kellene lennie, de minden zsenialitása, komplexitása ellenére ez az album most nem tudta magát úgy megszerettetni velem, mint elődei. Ettől objektíve még fantasztikus teljesítmény, és a bandától közvetlenül vásárolt "King For A Day" pólót is büszkén hordani fogom – jóllehet a "Magic Pie" (varázspite) föliratot látva gyakorlatilag mindenki azt fogja hinni, hogy valami menő cukrászdát reklámozok.

7. Hasse Fröberg & Musical Companion: HFMC

Ez is az év nagy meglepetéseihez tartozik. A The Flower Kings énekeseként ismert Hasse Fröberg hangjáért nem rajongok különösképpen és a korábbi lemezektől sem fogtam padlót, de ez most piszkosul eltalált. A zenei dramaturgiája talán még jobb is, mint a Magic Pie lemeznek. Határozottan Fergeteges Menő Cucc (HFMC).

8. Pantommind: Searching For Eternity

Örülök neki, hogy az idén (is) fölkerült a toplistára a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai régiónkból egy csapat. Azon már meg sem lepődök, hogy ez nem magyar banda lett, és hogy éppen a bolgár Pantommind kvalifikálta magát erre a posztra. 20 éves fönnállásuk óta ez még csak a 3. lemez, de egyre jobbak: mintha a régi Fates Warningot hallanám Urban Breeddel a mikrofonnál.

9. Spock's Beard: The Oblivion Particle

Féltem, hogy Nick D’Virgilio távozása és egy vadi új (bár korántsem tapasztalatlan) énekes fölvétele után a Spock's Beard már nem lesz a régi. Immáron másodjára bizonyították, hogy aggodalmam alaptalan volt. Még akkor is így áll a dolog, ha az előző lemezt (Brief Nocturnes And Dreamless Sleep, 2013) egységesebbnek, összeszedettebbnek, egy szóval jobbnak találom.

10. Vanden Plas: Chronicles Of The Immortals: Netherworld II

Nem vagyok arról meggyőződve, hogy magában véve ez az album kiérdemelte volna a 10. helyezést, de egyszerűen lehetetlen nem értékelni azt a monumentális vállalást, amit egy három részes, egyenként kb. egy órás rockopera megírása jelent. A Vanden Plas nagy fába vágta a fejszéjét a Hallhatatlanok Krónikáival, és ez a második epizód nem sokkal marad el az első fölvonás mögött. Le a kalappal!

11. Saffire: For The Greater Good

A 2013-as toplistám üdvöskéje, váratlan ezüstérmese új lemezével már nem rúgta ki alólam a lábaimat. A nóták most is telis-tele vannak fülbemászó dallamokkal, de híján a debütációra jellemző újszerűségnek, fordulatosságnak. Talán a kiadóváltás ártott meg a csapatnak. Temetni azért nem kell őket, ez még így is Hörömpő Cirkusz, világszám!

12. Voodoo Hill: Waterfall

Ezt a két csókát, Dario Mollo gitárost és Glenn Hughes énekest az Isten is arra teremtette, hogy együtt dolgozzanak. Kiválóan működik a kémia (vagy a sok évtizedes tapasztalat és a vér profizmus)! Nem is értem, miért kellett több mint tíz évet várni a folytatásra. Az előző albumot (Wild Seed Of Mother Earth, 2004) izgalmasabbnak, vérbővebbnek éreztem, de nyilván ők is öregszenek.

13. The Neal Morse Band: The Grand Experiment

A Spock’s Beard egykori motorja már nem saját nevén adja ki lemezeit, hanem egy állandó csapatot hozott létre (mondjuk Portnoy személyiségét ismerve nem tudom, mennyire találó az "állandó" kifejezés). Ez a fejlemény nem igazán tetten érhető a muzsikán, de sebaj, Morse – bandával vagy a nélkül – igazi zenészóriás! Elég az album monumentális nyitó és záró tételeit meghallgatni (a fostalicska, hisztérikus "Agenda" viszont megbocsáthatatlan!).

14. Stryper: Fallen

A tudatos építkezés és a kitartó munka kifizetődő, ezt szemlélteti a white metal koronázatlan királyának számító Stryper legjobb albuma az '99-es újraalakulás óta. Ha nem tudnám, hogy Michael Sweet bibliás keresztény lévén komolyan veszi a hitét, úgy azt mondanám, hogy kétségkívül vétett a 8. parancsolat ellen, amikor azt nyilatkozta: a lemez anyagát lényegében 9-10 nap alatt írták meg. Ihletett másfél hét lehetett!

15. Revolution Saints: Revolution Saints

A forradalmi szentek (mekkora képzavar!) kiadták az egyik legjobb, legdögösebb Journey albumot (azért lírából lehetne kevesebb!). Önállóságnak, saját kútfőnek itt nyoma sincs, de sokszor elmondtam már, hogy nálam az eredetiség nem számít a legmeghatározóbb ismérvek közé. Lehet valami újszerű, ám hallgathatatlan, vagy bődületes koppints, de kvázi-epigonként is nagyszerű. Ehhez mondjuk nagyon kellett Doug Aldrich (pl. Craig Goldyval meg se hallgatnám). Sajnos Deen Castronovo védhetetlen ámokfutása után aligha számíthatunk folytatásra.

+ 1. Stratovarius: Eternal

Egy pillanatra sem hallgattam el soha, hogy nekem az újkori, Kupiainen-érás Strató jobban tetszik a (nem érdemtelenül) klasszikusként emlegetett Tolkki korszaknál. De annak is hangot adtam, hogy a 2013-as "Nemesis"-szel a csapatban egy olyan "modernizációs" folyamat indult el, amivel nehezen tudok azonosulni. A számomra teljesen élvezhetetlen elektronikus tánczenéből beemelt kütyüzéstől, billentyű hangszínektől kiver a hideg veríték, de végül csak fölmelegítik fagyos szívemet a veszett jól eltalált refrének. Ha Jens Johansson nem embereli meg magát (remélem, a Rainbow-ban ennek Blackmore nem ad teret), a Strató aligha számíthat a +1-nél komolyabb helyezésre.

További figyelemreméltó megjelenések:

Eclipse: Armageddonize
Simon Phillips & Protocol III
The Winery Dogs: Hot Streak
Iron Maiden: The Book Of Souls
Gus G.: Brand New Revolution
Serious Black: As Daylight Breaks
Dracula (feat. Jorn Lande & Trond Holter): Swing Of Death
Subsignal: The Beacons Of Somewhere Sometime
Black Star Riders: The Killer Instinct
Harmony: Remembrance EP
Kamelot: Haven
Borealis: Purgatory
David Gilmour: Rattle That Lock
Waken Eyes: Exodus
Joel Hoekstra’s 13: Dying To Live
Level 10: Chapter One
Mystery: Delusion Rain

Koncert DVD-k:

Pagan's Mind: Full Circle - Live At Center Stage (2CD+DVD)
Harem Scarem: Live At The Phoenix (2CD+DVD)
Neal Morse: Morsefest 2014 (4CD+2DVD)

Csalódások:

Faith No More: Sol Invictus
Circle II Circle: Reign Of Darkness
Magnus Karlsson’s Free Fall: Kingdom Of Rock
Whitesnake: The Purple Album
Joe Satriani: Shockwave Supernova

Címkék: toplisták

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr478200060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2015.12.27. 08:58:06

A Pantommind elkerülte a figyelmem, de a leírás alapján belehallgatós.
A Revolution Saints nekem is bejött, és igazán az lepett meg, hogy milyen klaszis hangja van az idegileg labilis dobosnak.

Holnap én is felrakom a listám, már csak páér formai dolog hiányzik.

daemonhunter 2015.12.30. 17:45:07

A lista rendben van, az első 3 hely számomra is így nézne ki.

az enyém így néz ki:
1.Teramaze - Her Helo
2.Angra - Secret Garden
3. The Paralydium Project EP
4.Amorphis - Under the red Cloud
5. Symphony X: Underworld
6.Leprous - THE CONGREGATION
7.Kingcrow - Eidos
8.Vola - Inmazes
9.Steven Vilson - Hand Cannot Erase
10.Riverside - Love, Fear and the Time Machine

Dionysos 2016.01.06. 17:45:31

Gyermekeim! Lehet itt erőlködni, igyekezni, dúródni, de többszörös átolvasás és hosszas tűnődés után is azt kell mondjam: AZ ÉN LISTÁM MINDENT VER!!! :)) Semmi sem érhet a nyomába, főleg, ami az első öt helyezést illeti!!!

garael 2016.01.06. 17:50:29

@Dionysos: Igen, ezt nevezik szubjektív véleménynek.

Dionysos 2016.01.06. 17:51:46

@garael: Vagy önelégültségnek! :))