Szegény Tartuffe-öt éppen minap utasítottam vissza, mikor felkért, hogy írjak egy szösszenetet az új Megadeth albumról: soha nem voltam thrash fan, így legfeljebb – jogos – pofonokba szaladhatnék bele, ha legyaláznám a kritikailag és kereskedelmileg is sikeres új albumot, mondjuk, mert Mustaine-nek nincs semmi hangja, és ezúttal a dallamok is amolyan thrash-esen szövegköpködősek.

Erre itt van, ni, ügyeletes kedvencként a Big Four jeles tagja legújabb lemezének rögtön két száma is – igaz, ezeknek nem sok köze van a hagyományos értelemben vett thrash-hez, talán a riffmunkában találhatunk némi jellegzetes sikát, már amelyikben. A dallamok viszont ütnek, mint a 20 tonnás gőzkalapács, és úgy gondolom, értelmetlen is kategóriákba gyömöszölnünk a végeredményt, aminek ha már mégis, inkább közük van a hagyományos heavy metalhoz, amúgy jellegzetesen Anthrax módra.

A "Blood Eagle Wings"-hez rittyentett nem semmi videó pedig új elemként hozza be a klipek világába a torture horror-t, felelevenítve a valamikori viking kínzási-kivégzési módot: ha ez kérem művészet, akkor adtunk az esztétáknak egy jó nagy pofont – bár ezt talán az együttes tagjai sem gondolják komolyan. A képekhez természetesen alapvetően nyomasztó zenei hangulat dukál, ahol a lassan őrlő alapriffre úgy terül rá a szinte fütyölhető, ragadós refrén, mint hatnapos dögre a diétán túljutott keselyű, a furfangosan felvezetett, a csapatra oly jellemző dallammal operáló (zsigerelő) hirtelen tempóváltás pedig azokat is felrázza, akiket elémelyít a képeken látott véres procedúra.

A "Breathing Lightning" tulajdonképpen egy echte egyszerű sláger, aminek dallamát a legnagyobb arénákba is odaképzelhetjük, és ha nem lenne a thrash-es ritmusgitár, a legnagyobb dallamkovácsok is üllőikre tűzhetnék a dal refrénjét, legyen az bármilyen zenei stíluskörnyezet.

A két dal hetek óta nem tud kirepülni sem a lejátszómból, sem a fejemből, valószínű tehát, hogy a fertőzés sikeres volt – még szerencse, hogy az ilyen bacilusokat bármikor nyitott fülekkel várom.

Garael