Treat: Ghost Of Graceland (2016)

y_35.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.treatnews.com
facebook.com/treatofficial

Emlékszem, 2013. január 7-e volt, hétfő délután, amikor kikerekedett szemmel, elnyúlt ábrázattal, megdöbbenten olvastam a Shock!-on, hogy a svéd dallamos hard rock géniuszai, a Treat legénysége bedobja a törölközőt, arra hivatkozva, hogy a csúcson érdemes abbahagyni. Na, jó, túldramatizálom a helyzetet: valójában nem is emlékeztem a pontos napra, sőt még igazán az évre sem – aki ismer, tudja, hogy a tegnapi napomat sem tudnám pontosan fölidézni. Az Alzheimer-kór korai tünetei, vagy mi... Őszintén szólva, úgy kellett a Shock! archívumából kibányásznom a bejegyzést, de megérte, mert így nemcsak a recenzióm kapott egy frappáns bevezetőt, hanem azt is igazolhatom: nem csak én gondolom úgy, hogy a Treat bizony jobb, mint valaha.

Szerencsére a meglebegtetett búcsú kacsának, vagy csak pillanatnyi megbicsaklásnak bizonyult az együttes kedélyállapotában. Egy bomba jó album és hat év után – semmi kétség, a Frontiers kiadó unszolására – az öregfiúk csapat új lemezt adott ki annak bizonyítására, hogy mindmáig tonnaszám akad náluk szárazon tartott puskapor. Anders Wikström gitáros, a csapat kiapadhatatlan dalszerzője azt nyilatkozta: "Visszaástunk a gyökereinkig, a hősökig, akiknek a hatására a '70-es években elkezdtünk álmodni: KISS, Van Halen, Sweet, Deep Purple, UFO... Egy korszak, amikor még tényleg számított a zene meg a zenei felkészültség, a rock'n'roll pedig élet és halál kérdése volt."

Nem állíthatom, hogy a Wikström által említett példaképek hatásai egytől-egyig tetten érhetők a "Ghost of Graceland"-en, hiszen továbbra is teljesen és hamisítatlanul Treat az egész, mégis vannak olyan pillanatok, amikor az új anyagról beugrik pl. a Deep Purple "Slaves And Masters" (1990) albuma Joe Lynn Turnerrel (pl. Alien Earthlings). Akármilyen szándék is vezérelte őket a "nagy visszatérésben", személy szerint nagyon hálás vagyok nekik, mert – és most jön az "ipsissima verba", az én nagy kinyilatkoztatásom! – ez hosszú évek óta az egyik legjobb dallamos hard rock anyag, amit hallottam. De úgy ám!

Visszautalva néhány kommentre, ami mostanában jelent meg az oldalunkon: kísérletezni, frissíteni, új utakat kitaposni igenis szükséges, enélkül lassan, de biztosan elhalna a műfaj. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, csupán néhány tényleg szuper-tehetséges, előrelátó és kísérletező kedvű formáció hivatása, szerencsés kiváltsága ez. Szerintem a többség ebben a szakmában azokból tevődik ki, akik nem akarják újra föltalálni a kereket, s közöttük akadnak néhányan – mint pl. a Treat –, akik képességeik határait kitolva, hosszú éveken, évtizedeken keresztül tudnak minőségi szórakoztatást nyújtani. Lehet hogy nem túl eredetiek, nem igazán forradalmiak, olykor talán kifejezetten kommerszek is, de – amint Wikström fogalmazott – a zenei fölkészültséget nagyra tartják, a rock'n'roll pedig élet, halál kérdése számukra.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika