Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

DGM: The Passage (2016)

2016.08.22. 18:26 | Dionysos | 3 komment

y_59.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.dgmsite.com
facebook.com/dgmprog

Az idén eddig kevés olyan album akadt, amit olyan türelmetlenül vártam, mint az olasz prog-metal királyainak, a DGM-nek új lemezét. Nem egyszerűen azért, mert az évek során nagyon megszerettem őket, vagy mert a Mularoni-Casali páros igazából páratlan (tudom, hogy ezt már egyszer elsütöttem, de ami jó, az jó). Nem, az izgatott várakozás valódi oka az volt, hogy a megjelenést beharangozó hírek szerint a DGM ezúttal (mintha olvasták volna korábbi cikkeimet és a bennük megfogalmazott ajánlásokat) nem egy újabb adrenalin-vezérelt, kérlelhetetlenül súlyos vágtát készül levágni, hanem egy kvázi-koncept lemezzel jelentkezik, ahol a muzsika kicsit tagoltabb, változatosabb a korábbiaknál. Na, erről van szó! Ezt ugatom évek óta!

Természetesen stílusváltásról szó sincs, pl. a klipes "Fallen" azonnal meggyőzi az aggodalomtól kezüket tördelő rajongókat, hogy kedvenc együttesük továbbra is ragaszkodik minden eddig jól bevált, bejáratott stíluselemhez: a gyilkos tempóhoz, a zakatoló kétlábgépes dobmunkához, a súlyos riffekhez, a váltogatott gitár- és billentyűszólókhoz,  és a már-már popos dallamokhoz. Ami némileg mégis újszerűnek tűnik az előző anyagokhoz képest, hogy a "The Passage" igyekszik kevésbé egynemű képet mutatni. Hogy ez mennyire sikerült, azért azon lehetne vitatkozni. Akad ugyan itt két ballada is (Disguise, In Sorrow), de ezek szerintem a leggyengébb szerzemények a lemezen. Valahogy Mularoni kezéből, agyából inkább a SymphonyX-re hajazó szélsebes és agyas riffek pattognak, ezek is állnak jobban az együttesnek. Nekem úgy tűnik, hogy az ígért új hozzáállást sajnos csak az albumot indító, két részre bontott "The Secret" képviseli – ez is a "The Passage" legjobb pillanata (pontosabban közel 16 perce!).

A 2013-as "Momentum"-on szerepelt két vendég is (Russell Allen és Jorn Viggo Lofstad), ezt alighanem egyfajta hagyománnyá akarják tenni, hiszen az új albumon is van két közreműködő, méghozzá Tom Englund, aki jellegzetes orgánumával azonnal tipikusan Evergreyessé varázsolja a "Ghost Of Insanity"-t, valamint (milyen meglepő!) Michael Romeo a SymphonyX-ből (Dogma). Mindig nagyon szívesen hallgatom Romeo mestert, de tekintve, hogy Mularoni szinte mindent tőle tanult, nem igazán lett karakteres a végeredmény. Ha nem tudnék a vendégszereplésről, nem biztos, hogy föltűnne a dolog. Ettől persze a szóló még zseniális.

Szóval, mindent egybevetve mi is a végítélet? Az kérem szépen, hogy a "The Passage" az eddigi talán legjobb DGM album lett (ennek örülünk nagyon!), de nincs sok nyoma a promóciós dumában emlegetett változatosságnak, tagoltabb zenei fogalmazásnak (ennek meg nagyon nem örülünk!). Még gyorsan megjegyzem, én Casali egyes számokban alkalmazott modern digi-kütyüzésétől sem vagyok elragadtatva, erről sürgősen le kellene szokni.  A "The Passage" megjelentetésével a DGM-nek tehát nem sikerült sebességet váltani (sem szó szerint, sem képletesen), ennek ellenére ez egy kiváló lemez, a "The Secret" pedig nagyon jó iránymutató – errefelé kellene elmozogniuk.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr5511357546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi Olvasó 2016.08.23. 20:28:01

III
Nem kiemelkedő, de szórakoztató hallgatnivaló. Vagy még keveset hallgattam...

garael 2016.08.24. 15:33:09

Nekem nagyon tetszik, a symphonyx-es riffek mellett azért a dallamok már-már AOR-osak. Jó lemez, na.

saszi11 2016.08.24. 19:32:37

Meló után mindig nekifutok, de pár másodperc és már alszom is. Pihenten kell azt hiszem nekiállni :)