Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Michael Sweet: One Sided War (2016)

2016.08.26. 18:11 | Dionysos | 2 komment

y_60.jpg

Kiadó:
Rat Pak Records

Honlapok:
www.michaelsweet.com
facebook.com/TheMichaelSweet

A Stryper diszkográfia sem smafu, de ki gondolta volna, hogy a keresztény, darázscsíkos fémszívűek énekes-gitárosának, Michael Sweetnek ez már a hetedik szólóalbuma!? Persze ebben a szólókarrierben azért akadt ilyen is, olyan is (inkább olyan), de a "One Sided War" már az első hírek alapján reménykeltő új állomásnak ígérkezett az impresszív életművön belül. Sweet azt ígérte, hogy ez lesz a legkeményebb, legsúlyosabb lemeze, amiben már-már thrashes hatások is megjelennek. Ez utólag túlzásnak hangzik, de az biztos, hogy még az anyabandához, a Stryperhez, valamint a tavalyi, George Lynch-csel közösen készített projekthez képest is szilajnak tűnik az anyag (ez utóbbit "magánban" ugyan halálra dicsérte Túrisas kolléga, de írni már nem volt ideje róla).

Eredetileg az volt a terv, hogy Sweet egyedül gitározza föl a lemezt, riffeket, szólókat, az egész hóbelebancot. Ez egyáltalán nem légből kapott ötlet, hiszen tudjuk, hogy Sweet legalább annyira kiváló gitáros, mint amilyen jó énekes (jóllehet magas, már-már nőies hangja megosztó jelenség). Végül két gitárost is fölkért az együttműködésre, a tavaly ütős szólólemezzel jelentkező Joel Hoekstrát (Night Ranger, Whitesnake) és a mifelénk kevésbé ismert izraeli-amerikai Ethan Brosht. A méltán híres Berklee School of Musicon végzett klasszikus értelemben vett gitárhős olyan muzsikusokkal játszott már együtt, mint Greg Howe, George Lynch, Joe Stump és Mike Mangini.

Eddig is tudtuk, hogy Sweet igen termékeny dalszerző, de egészen elképesztő, hogy röpke két éven belül három lemeznyi anyagot képes volt megírni, ráadásul egyik album sem sikerült rosszul. Ebbe beleértendő a "One Sided War" is, bár nekem a Stryper "Fallen"-je jobban tetszett. Nagyon aprólékosan összepakolt kis produktum ez, de valahogy nem válik el elég markánsan az anyabandával megjelentetett legutóbbi albumtól. Itt is dominálnak a rájuk kezdettől fogva – manapság pedig különösen is – jellemző Iron Maiden, Van Halen hatások – talán csak a kissé hatásvadász kórusokból akad itt kevesebb.

Számomra végleg eldőlt, hogy Sweet a rocktörténelem egyik igazi súlypontjává vált, még akkor is, ha ezt vajmi kevesen ismerik el. Itt főleg a "hivatalos" amerikai rocksajtóra gondolok. Milyen szégyen már, hogy a Deep Purple csak 2016-ban lett beiktatva a Rock & Roll Hall of Fame-be – akkor is csak Lars Ulrich többéves, kitartó kampányolásának következtében!? Én ezzel mit sem törődöm: mutassanak nekem még egy ilyen csákót, aki zeneszerzőként, gitárosként és énekesként (53 éves!!!) folyamatosan, több mint 30 éve ilyen szinten teljesít!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr211654170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2016.08.26. 21:55:04

A Brosh gyerek nagyon ügyes, az első albuma az Out of Oblivion nekem nagyon bejött, a másodikra (Livin' the dream) kicsit elfogyott a kakaó...

Dionysos 2016.08.27. 05:16:37

Itt Herr Broshnak csupán epizód szerepe van, túl sokat nem kell várni tőle...