Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Almah: E.V.O (2016)

2016.09.16. 14:10 | Dionysos | 6 komment

yy_15.jpg

Kiadó:
Pride & Joy/King Records

Honlapok:
www.almah.com.br
facebook.com/official.almah

Akármennyire is örülök annak, hogy Kiko Loureiro személyében a Megadethnek újfönt világklasszis szólógitárosa van, és akármilyen valószínű is, hogy a nehéz, de jelentőségteljes személyiséggel megáldott Dave Mustaine mellett eltöltött idő majd saját próbálkozásainak is szerez szélesebb ismertséget, piacot (lásd: Gus G. és Ozzy esete!), komolyan deprimál a tudat, hogy Kiko Loureiro miatt az Angra dolgai most egyelőre jégre kerülnek. Okszi, Marcelo Barbosa (Khallice, Almah) helyettesíti a koncerteken, de mégis szörnyű, hogy miután az Angra megírja pályafutása legzseniálisabb albumát (Secret Garden), kénytelen üresbe tenni magát meghatározhatatlan ideig.

Ebben a csöppet sem szívderítő helyzetben érkezett az Angrában befutó, de abból ilyen-olyan ügyek miatt 2012-ben kilépett Edu Falaschi projektjének, az Almahnak ötödik sorlemeze. Először – a korábbi elég közepesre sikerült albumok ismeretében – azt mondtam magamban: sovány vigasz. Minden bizonnyal lesz rajta 3-4 harapós nóta, ami már majdnem Angra színvonalat képvisel. Azután szó szerint nekifeküdtem a lemez kiértékelésének, és a végén az ágyban izgatottan fölülve el kellett ismernem, hogy Falaschinak sikerült némi fazonigazítással elkészítenie eddigi legjobb albumát!

Az "E.V.O", ami az eléggé közhelyes, hippiktől bűzlő vízöntő korszak beköszöntését járja körül koncepcionálisan, közel sem olyan izzadtságszagú, tömény, kapkodós munka, mint elődei. Nem akar túl sokat markolni, nem érzik rajta a görcsös bizonyítási kényszer; lazábban, szellősebben, nyugodtabban, és – ami a lényeg! – dallamosabban fogalmaz. Ááá, végre! Ezzel kibekkelem addig, míg az Angra újra csatasorba áll félelmetes "alabárdosával", Kiko Loureiroval az élen!

Az "E.V.O", kérem szépen, nem "fele-fele" anyag, hanem végig egyenletesen magas színvonalú, mesteri teljesítmény, ami az év végére akár a toplistába is behallgattathatja magát. A két gitáros, Barbosa és Mafra lenyűgöző szólókkal színesítik a valamivel modernebb fölfogásban fogant és abszolút korszerű hangzással fölvértezett dalcsokrot. Le a kalappal Falaschi előtt, aki végre – remélem, ő is így gondolja! – megtalálta a nyerő formulát!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7611712647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi Olvasó 2016.09.16. 20:19:43

Kíváncsi vagyok az új lemezre is, de számomra ők már csak a Living and Drifting zseniális dal megalkotói. Nem azt mondom, hogy egyslágeresek, de nekem egyből az ugrik be a nevükről.

saszi11 2016.09.16. 20:23:00

Nálam azért AZ első két Angra az igazi. Andre závoztával oda lett a varázs. Bár mindig reménykedem hátha visszatér.

garael 2016.09.17. 08:40:24

Nem rossz a lemez, de az első kettő lemez az euro-powert is továbbfejlesztő, keményebb jellegével szerintem jobb volt.

Dionysos 2016.09.17. 10:30:57

@garael: Elfogadom. Ez is egy vélemény. De nekem pont azért az eddigi legjobb album, mert végre elhagyta a kínos, már-már korszerűtlen euro-trapp kényszert. Ráadásul a dallamok sokkal jobbak.

saszi11 2016.09.18. 11:00:17

nekem ez is nagyon bejön. Most megint jönnek a jó lemezek. Párszor beugrik a keeper hangulata, de a jó oldalról közelítik meg.

Régi Olvasó 2016.09.20. 19:26:15

Emésztgetem, kotorgatom, rotyogtatom hallójáratom kondérjában, de csak nem bírok megszabadulni az első reakciómtól, miszerint az újkori Stratovarius leggyengébb számai szintjén mozog az egész lemez. Időnként alatta. Alphaville és A-ha taktusok is felütötték fejüket itt, ami nekem már epecseppet hullajt a födő alá.
Pedig úgy tetszik a borítója!