Seventh Wonder: Welcome To Atlanta Live 2014 2CD+2DVD (2016)

 y_81.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
www.seventhwonder.se

Tavaly jelent meg a Pagan's Mind dupla koncert DVD-je, amit a irigyelni valóan nívós ProgPower USA XV fesztivál kick-off napján vettek föl 2014. szeptember 11-én Atlantában. A norvég pogányok előtt a DGM játszott, a többi napon olyan bandák, mint a Leprous, Stratovarius, Seventh Wonder, Divided Multitude, Voodoo Circle, Jon Oliva's Pain, Masterplan, Pain Of Salvation! Szerencsére a Pagan's Mind buli fölvétele után nem szerelték le a cuccot, hanem – ha már a pénzt, időt, fáradságot invesztálták bele – esélyt adtak másnak is a föllépés rögzítésére. Ezzel a lehetőséggel élt a Seventh Wonder is, ráadásul lényegileg ugyanabban a fölfogásban: teljes egészében eljátszották karrierjük legmeghatározóbb albumát, a 74 perc hosszú "Mercy Falls"-t (2008), és mivel az első nap olyan jól sikerült, hogy nem volt szükség második nekifutásra, másnap szabadon szemezgettek a rendelkezésre álló repertoárból.

Így lett az eredetileg egy lemezesre tervezett koncert DVD-ből dupla kiadvány. Az első korongon tehát egy az egyben a "Mercy Falls" kapott helyet, amit ráadásként egy vadonat új nóta (Inner Enemy) eljátszásával zártak le. A második korongon meglepetésemre csak két nóta szerepel a legutóbbi, "The Great Escape" (2010) című albumról (Alley Cat, King Of Whitewater), javarészt a "Waiting In The Wings" (2006) anyagára támaszkodtak, plusz a végére kanyarintottak egy akusztikus medley-t. Az új kiadó (idén a Lion Music helyett a Frontiers-szal írtak alá) úgy döntött, hogy a kiadvány megjelenik egy dupla audio CDs változatban, egy dupla DVDs verzióban, és egy olyan deluxe csomagban, amely tartalmazza mind az audio, mind a video anyagot, ráadásul úgy, hogy a második CD végére fölkerült két eddig még meg nem jelent dal is (Inner Enemy, The Promise), melyek valószínűleg a most készülő új albumon is szerepelnek majd.

Látványban nem szabad sokat várni a koncerttől, már a Pagan's Mind DVD-vel kapcsolatban is megjegyeztem, hogy a többnapos, sok föllépős fesztivál színpada nincs túlcicomázva, egyetlen árva molinót lógattak be a háttérbe, és az operatőrök sem állnak a szakmai helyzet magaslatán, a beállítások nem mindig szerencsések, de előfordul, hogy a fókusszal is meggyűlik a bajuk. A hangfölvétellel önmagában nincs probléma, ebben a tekintetben inkább a zenekart érheti kritika, de ez meg alighanem ízlés kérdése. Már többször is hangot adtam azon véleményemnek, hogy Andreas Söderin retro billentyű hangszínei marha idegesítőek tudnak lenni; engem rendszerint gyermekkorom tipikus játékára, az ún. melodikára, más néven szájzongorára emlékeztet. A stúdiólemezekhez képest kellemetlen meglepetés, hogy most Johan Liefvendahl gitárja sem szól olyan jól: az én elvárásaimhoz képest kicsit tompa és kásás a hangzás. Nagyjából és lényegében csak a banda főnökének és legfőbb meghajtó motorjának, Andreas Blomqvistnek bőgője szól kifogástalanul.

Mindezek ellenére az összkép azért nem olyan lehangoló. Egyrészt egy magyar rajongónak vajmi kevés esélye lesz valaha is élőben látni a csapatot, másrészt a bő két órás anyag azért királyi lakoma egy igazi rajongónak. Azon különben nagyon meglepődtem, hogy az amerikai közönség alkalomadtán ordítva énekli együtt Tommy Karevikkal a nem könnyen megjegyezhető dallamokra ültetett, nehéz prozódiájú szövegeket. Talán nem esszenciális kiadvány, de mindenképpen hiánypótló. Csak remélni tudom, hogy azok a nem mindig jól kezelt kamerák más együttesek föllépésén is forogtak...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika, dvd