Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

TOP 15 (2016) – Garael

2016.12.25. 08:00 | garael | 8 komment

leveliro_katona.jpg

Örülök neki, hogy a metal-ipar alkalmazkodott elfoglaltságaimhoz és nem terhelt azzal, hogy az ízlésemnek megfelelő csodálatos albumok özönét zúdítsa rám – nos, úgy gondolom, így lehet a rosszban is megtalálni a jót, ugyanis évek óta most fordult elő az, hogy csak kínnal-keservvel tudtam igazán tetsző 15 albumot kiválasztani azokból, melyeket meghallgattam.

Lehet, hogy ez a deficit összefüggésben áll a gyíkemberek és a reklámok közé rejtett tudatbefolyásoló szerekkel – melyek Tobias Sammettet a kezdeti power-alapú operázásból zavaros, Meat Loaf-féle operettezésbe bódították – de az az igazság, hogy ennél földhöz ragadtabb a magyarázat, amit hosszas tudományos kutatómunka után ennyiben összegezhetek: így alakult.

Azt azért nem mondom, hogy ha komolyabban veszem a vizsgálatot, nem találnék indokokat, így például a számomra legkedveltebb stílus, az euro-metal trend viszonylagos megtorpanását, ami még Brazíliát is elérte, és az Angrát valamint az Almah-t progresszívabb és nyugodtabb vizekre terelte, de úgy gondolom, ez érdekli legkevésbé olvasóinkat. Sírni persze nincs okom, hiszen listám első három helyezettjéből kettő abból a súlyos, veretes hard rockból került ki, ami meghatározta zenei preferenciámat, így örömmel borultam le a Hammond orgona gyomorpüfölő hangjaival megtámogatott klasszikus gitárszólók és dallamok előtt, melyek ráadásul a korhoz viszonyított hangzással definiálták újra a stílus keménységi faktorát.

Azt mindenesetre sajnálom, hogy a statisztikák szerint blogunk olvasottsága nem növekedett, aminek hátterében gonosz és rejtelmes erők húzódnak meg, de az is lehet, hogy túl kifinomultak voltunk a durvaságra egyre hajlamosabb világban, ahol az alpárisággal vegyes fröcsögést és a primitív fekete-fehér beállítódást őszinteségnek hiszik – sajnos azonban az az igazság, hogy nem vagyunk sem az ízlésformálás bajnokai, ezt a címet meghagyjuk a profi esztétáknak, hátha nyernek  végre már egyszer egyetlen csatát is – másrészt igazi true underground arcok sem, akik úgy keresik a megnemértettséget, mint egyszeri politikus saját ígéretében a teljesíthetőséget. Ez persze változhat, hiszen ha Tartuffe kollega kukáját 2017-ben más tartalommal töltik meg, nem a blog profiljába nem igazán vágó thrash mesterművekkel – mert az év minden bizonnyal ezé a stílusé volt, ami még engem is egy-két zenei karikás-csapás elismerő élvezetére sarkallt – akkor nekünk is több emberhez lesz esélyünk szólni.

Így aztán ha mégsem így alakul, kitartani ki fogunk, hiszen ha az olvasók örömére nem szolgálhatunk, legalább saját magunkat szórakoztassuk, annyira még sosem voltam kétségbe esve, hogy magamat ne tudjam megdicsérni, amit lehet egyrészt ordas önbizalomnak, de lehet puszta önámításnak is vélni. Optimistára hergelődve tehát nézzük ez évi listámat, ahol remélem, lesznek olyan gyöngyszemek, melyeket megismerve az olvasók is egyetérthetnek velem: mestermunka született.

  1. Glenn Hughes: Resonate

Öregember nem vénember, mondja a közismert szólás, és ha én is ilyen produktumra leszek képest annyi idős koromban, mint most Hughes, nem fogom a gyógyszeripart gazdagítani a kitüntetések kiérdemléséért. Mintha egy korábbi csodálatos munka, az Iommival együtt kiriffelt "Fused" tért volna vissza egy kicsit funkysabb kivitelben, olyan időgépet alkotva, ami magyarázatot ad Hughes formájára, és a megismételhetetlennek vélt színvonal reprodukálására.

  1. Inglorious: Inglorious

A korosodás antitéziseként itt ez a fiatal csapat, akikben viszont éppen az a nagyszerű, hogy koruk ellenére képesek mindarra, amire régebben a nagyok. Brit alapú hard rockjuk minőségéhez persze kellett Nathan James énekes, aki ékes bizonyítéka annak, hogy a tehetségkutatók esetében lehet nyerni pusztán jó hanggal is, és az ottani zsűritagok szerint a stílus nem hat láb mélyre eltemetni való szemét, aminek kijelentéséért itt Magyarországon két építőipari vállalatnak is beletörött a bicskája a megrepedt plafon kiigazításába.

  1. Nightmare: Dead Sun

Magali Luyten megvalósította a női body-builderek álmát: muzikális izmozásban utolérte – mit utolérte?! –, túl is szárnyalta a tesztoszterontól duzzadó férfi mezőnyt, és kiválóan bizonyította, hogy a gótikus szopránok és operázó triládák között helye van egy ilyen hangnak is. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem említenénk a hölgy mögött álló férficsapatot, akik képesek voltak egy Dio-klón távozása után ezt a lépést megtenni. Ez pedig van olyan férfias, mint Luyten kisasszony izomfeszítése.

  1. Primal Fear: Rulebreaker

Nincsen listám Primal Fear nélkül. A három gitárossal is felálló erőműhely  nem képes hibázni, és az külön erény, hogy még a Frontiers kiadó sem tudta az ezúttal szigorúbb oldalát felvillantó csapatot egyenprodukcióra késztetni. Talán azért, mert nincs köztük Alessandro Del Vecchio.

  1. Brainstorm: Scary Creatures

Jóllehet, ezt megelőző albumuk jobban tetszett, a német power csapat ezúttal is jól "brainstorming"-ozott ahhoz, hogy elnyerjék a rajongók elismerését – többek között az enyémet. Szerencsére Andy B. Frank nem tartalékolta a muníciót az Almanacra, de hát miért is kellene tartalékolni annak, akinek bőven adott az ég!? Mondjuk tehetséget.

  1. Symphonity: King Of Persia

Na végre, egy elvárásaimnak megfelelő euro-power album, ahol két csodapacsirta is képes a szlovák legénységet Perzsiába varázsolni. A visszatérő Olaf Haye és az év felfedezettje, Herbie Langhangs így nyugodtan jelentkezhetnek a teleportálás megvalósításáért járó Nobel-díjért – persze elméletben. Ott pedig minden lehetséges.

  1. Theocracy: Ghost Ship

A másik stílus-preferált bandám, akik a cím ellenére sem szellemeskedték el a dolgot, sőt: a néha blastbeatbe fúló ritmusok olyan szigort kölcsönöztek a végeredménynek, amit sem a dallamok, sem egy kvázi ABBA sláger elmetálkodása nem tudott enyhíteni.

  1. Iron Mask: Diabolica

Bár Túrisas szerint csak egy közepes tehetségű iparos, aki jól elbűvészkedik azzal, ami van, én egy évig hordanék vasálarcot, ha lenne még öt olyan magyar heavy metal gitáros, aki képes a hangszerkezelés mellett ilyen dallamokat is írni. Persze lehet azt is mondani, hogy ilyen énekessel könnyű: Diego Valdez ismét megmutatta, hogy a Pampák királyát nem a TV-ben kell keresni.

  1. Enbound: The Blackened Heart

Nem lehet a fiúkról azt állítani, hogy elkapkodnák a dolgokat, de akkor legalább minőséget szállítanak le. Az AOR környezetből power istenné avanzsáló énekes és az instrumentális szekció ismételten bizonyította, hogy igenis lehet mézédes dallamok mellett üllőt kalapálni és az előállított himnuszok egységét látva egy komplett Manowar kreatív csapat fakadhat sírva.

  1. Sunburst: Fragments Of Creation

Kamelot és Nevermore? Na neeee. Pedig de. A Sunburst legénysége megmutatta, hogyan lehet fából vaskarikát gyártani. És most ezután mondjátok, hogy a zene nem műszaki tudomány.

  1. The Dead Daisies: Make Some Noise

A csapat második albuma úgy rúgott tökön, hogy még élveztem is. Nem, nem vagyok mazochista, de Corabiék idei produkciója minden lazaságot sugárzó, beleszarok attitűdje ellenére is üt, mint kezdő bokszoló orra az ellenfél öklét.

  1. Volbeat: Seal The Deal & Let's Boogie

Akármit csinálnak, nem tudok rájuk haragudni. Jóllehet, sokan az ezt megelőző albumot túl piacorientáltnak találták (eladták magukat a szemetek…), nekem az is tetszett. Mint ahogy a gyökerekhez visszakanyarodó új album, ahol a kezdeteket a metal n’ roll jelenti és ahol egy fémiskolát megjárt Elvis búgja a mikrofonba a táncra buzdító melódiákat.

  1. Myrath: Legacy

Lehet a csapatot az orientális, vagy folkmetal igazi művészeinek nevezni, a mostani album giccsértéke azonban akkor is magas. Még szerencse, hogy nem vagyok esztéta, akinek legörbülő szájjal kéne visszafognia magát, nehogy együtt dúdolja a szinte geil dallamokat a varázslatos hangú énekessel.

  1. Derdian: Revolution Era

Az olasz együttes gyűjteményes anyaga felér egy igazi metal-operával – már ha a szereplők számát nézzük, meg akkor is, ha a színvonalat. Persze egy jó metal-operával. Scheepers, Basse, Cooper, Papathanasio… lehet egy ilyen névsorral mellérúgni? Lehet, de az olaszok nem hiába jók a fociban, ezúttal is teletömték a kaput.

  1. Serious Black: Mirrorworld

Igazi megosztó album, ami kapott hideget, meleget – tőlem inkább utóbit, már ha a szeretetet melegnek képzeljük. Urban breed ezúttal kissé melodikusabb arcát villantotta fel, pedig volt ő már igazi metal vámpír – Bloodbound – is. Az, hogy ezúttal szó sincs keménykedő horrorról, nem igazán bánt, pedig igazi geek vagyok, ha rémmesékről van szó.

A magyar metal életet bevallom, nem igazán követtem, a Pokolgép valamint a Dariada albuma persze tetszett, és Dr. Weisz praxisára is kedvvel jelentkeztem be, de az Asphalt Horsemen a kötelező ájulásos kánon ellenére nem igazán jött be – amitől persze még kiváló a produktum –, és a Wisdom is csak arra volt képes, hogy leszállítsa ezt megelőző albumának gyengébb verzióját – az egyéb stílusokat pedig nem követtem figyelemmel. Remélem, hogy jövőre pár sornál többet is tudok majd írni a hazai megjelenésekről, amiket tekintve a Noctistól, a Virrasztóktól és a Nevergreentől várok nekem tetsző minőséget. (Természetesen nem fogok elszontyolodni akkor sem, ha olyan meglepetés ér, mint az ismeretlenségből felbukkant Flood In The Desert idei albuma.)

A csalódásokat most sem tudtam kikerülni: az Avantasia először nem került fel a listámra, valószínűleg a bevezetőben említett okoknál fogva, és a Rhapsody Of Fire is csak light verzióját tudta produkálni valamikori teljesítményének. (Majd meglátjuk az új énekessel!) A Civil War mélyrepülése igazi bukta volt – most kaptam a hírt, hogy az együttes lényege, Nils Patrik kilépett, valószínűleg ő is érezte azt, amit én – esetleg olvasta a kritikámat és önvizsgálatot tartott.

Végül: mit is kívánhatnék a következő évre? Természetesen, hogy mindenki találja meg a neki tetsző stílusok kiemelkedő albumait – minél többet, csak a pénztárca, és a bitek bírják elegendő tartalékkal.

Garael

Címkék: toplisták

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2712071293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2016.12.26. 18:03:30

Ezt csak ma hallottam, de valszeg szerepelt volna a listámban. Aki King Diamind rajongó, annak remek pótlék: Them- Sweet Hollow.

Ja és az Anthrax két klipes dala elvitte nálam is meg a fiamnál is a pálmát. lásd ügyeletes kedvenc.

saszi11 2016.12.26. 21:31:39

@garael: na ettől kedvet kaptam elővenni King mester müveit.

Régi Olvasó 2016.12.28. 18:39:25

Mivel a 3 év végi lista közül itt volt a legkevesebb hozzászólás, ezért az olvasottság reménybéli növelése miatt én ide biggyesztem be az enyémet. (Figyelmes vagyok, ugye? :) )

Előre azonban pár gonolat hozzá.
Már nyáron elkezdtem az írását, mert tudtam, hogy megint gondan leszek vele, így amikor a mikulás megtette nálunk a tél első csokirohamát, akkor már negyvenakárhány lemezesre nyúlt. (Szerintem nagyon jó évünk volt és nem csak a thrash vonalán, de szinte minden szakosztály erősített. A dallamos death és az instrumentális például egyenesen brillírozott!) Ekkor még jópár átfedés volt a DR szerkesztők TOP 15+15+15-ével. Egy héttel ezelőtt viszont, hosszas huzavona és újrahallgatás után lefaragódott 20-ra. Íme:

1. Winterhorde - Maestro
2. Nordic Union - Nordic Union
3. Lords Of Black - II
4-20:
Amoral - In Sequence
Anvision - New World
Beyond The Black - Lost In Forever
Circus Maximus - Havoc
Dark Oath - When Fire Engulfs The Earth
Delain - Moonbathers
Epica - The Holographic Principle
Freedom Call - Master Of Light
Human Factor - Homo Universum
InnerWish - InnerWish
Omnium Gatherum - Grey Heavens
Paul Wardingham - Spiritual Machines
Pretty Maids - Kingmaker
Souls Of Diotima - The Sorceress Reveals - Atlantis
Space Is Not Empty - The W.D. Experience
The Agonist - Five
Thence - We Are Left With A Song

Az év dalát a Human Factor alkotta meg nekem, a citrom díjat pedig a Civil Warnak adom. Az év koncterje nemrég volt: két nap alatt 50 dalt adott elő Győrben (is) az Alvin és a mókusok! Köszönet érte!

...és a DR oldalnak a sok-sok remek kritikáért!!! :)
Sziasztok!
Boldog új évet kívánok mindenkinek!

garael 2016.12.29. 09:23:55

@Régi Olvasó: Köszönöm a figyelmességet, ezt már csak úgy tudtad volna überelni, ha megegyezett volna a listád az enyémmel, hehehehe. Szép, széles spektrumú lista. Abban igazad lehet, hogy nem csak a thrash erősödött, de death metalt abszolút nem hallgatok és az instru lemezek sem tudnak tartósan lekötni. De ezekről az én világomban nem is mondok véleményt.
A Lords Of Black nekem is tetszett és a Delaint is szívesen hallgatom. Az Epica most nekem túl tömény lett, és nem volt elég türelmem időt adni neki, hogy leülepedjen. Ettől függetlenül valóban bitang erős albumot raktak le. A citrom díjas nálam is a CW, de kifelejtettem a Sonata Arcticat, akik ugyanúgy kaptak egyet. Érdekes, hogy az egyéb blogok listáját böngészve nem láttam sehol mondjuk a Spiritual Beggarst, vagy Soto új albumát. Ezek úgy látszik, általánosságban véve is gyengébbre sikeredtek, mint amit megszoktunk tőlük. Neked is Boldog Új Évet kívánunk, remélhetőleg jövőre is ilyen elégedett leszel mind a zenei terméssel, mind blogunk munkájával. Üdv, garael

lesliedawn 2016.12.30. 01:02:31

@garael: Nálam volt Spiritual Beggars!:)

garael 2016.12.30. 08:47:38

@lesliedawn: Remek, akkor lássuk a listádat!

lesliedawn 2016.12.30. 12:57:15

@garael: Talán elsőként dobtam fel az oldalra. Már véleményezted is:)

garael 2016.12.30. 14:03:30

@lesliedawn: Látod, ez az öregkori szenilitás:).