Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.blackstarriders.com
facebook.com/BlackStarRidersOfficial

A műfajt elárasztó retró/nosztalgia hullám egyik legszimpatikusabb jelensége a Black Star Riders. Úgy idézik meg a Thin Lizzy legendás emlékét, hogy zeneileg hiteles, sőt tökéletes a folytonosság, miközben nem koptatják a régi nagy nevet. Az első két lemezzel (itt és itt) kilóra megvettek, annak ellenére, hogy alaphangon nem vagyok elkötelezett Thin Lizzy rajongó, sőt még azt sem mondhatnám, hogy teljes körű az ismeretségem a diszkográfiával. Ilyen előzmények után talán érthető, hogy a menetrendszerűen két év elteltével megjelenő "Heavy Fire"-ra úgy vetettem rá magam, mint Gyúrós Józsi az esszenciális aminosavakra.

A "Heavy Fire" nem lett túl "nehéz", ami a játékidőt illeti; a bónusz balladával (Fade) együtt sincs 45 perc hosszú az album. A jóból kicsit adnak, mondhatnánk közhelyesen, de a sokadik hallgatás után is az a véleményem, hogy ez most kicsit gyengébb lett mindkét korábbi megjelenésnél. Ez nem föltétlen jelenti azt, hogy az együttes a fáradás jeleit mutatja (a formula ugyanis adott, és piszkos jól ki van találva), egyszerűen csak nem tudták most csúcsra járatni magukat, vagy momentán ennyire tellett. Minden zenekar életében vannak bizonyos egyenetlenségek, attól függően, hogy mennyire vannak csókos kedvükben a múzsák.

Arról nyilván szó sincs, hogy minden inspirációt nélkülöző fércmunkával lenne dolgunk, sőt! Három nóta kivételével (Who Rides The Tiger – bár itt meg a gitárszóló van nagyon eltalálva!, Ticket To Rise, Letting Go Of Me) az egész anyag megy fölfelé az iPodomra! Egyszerűen szórakoztató, vidám és életteli muzsika ez, amit az ember mindig szívesen hallgat. Magam is újra és újra azon kapom magam, hogy szinte öntudatlanul gravitálok e fekete csillag felé...

Tartuffe