Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Harem Scarem: United (2017)

2017.05.08. 20:39 | Dionysos | 9 komment

y_96.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.haremscarem.net
facebook.com/harem.scarem.band

Mindig is gyanítottam, hogy a kanadai dallamos hard rock sokkal többre érdemes élharcosai nem jelentése miatt választották a "Harem Scarem" nevet. Ez ugyanis valami olyasmit tesz, hogy: vakmerő, meggondolatlan, vad, hirtelen. Nos, a Hess-Lesperance duóra épülő formáció sokféleképpen jellemezhető, de aligha mondható vad és hirtelen jelenségnek, vakmerőnek is csak annyiban, amennyiben káprázatos merészségnek minősült a ’90-es évek elején, a trutyi-korban Van Halent idéző gitárszólókkal, összetett, melodikus kórusokkal föllépni. A kitérdelt, koszos farmeres, flanelinges, zsíros hajú generációtól maximum lekicsinylő ajakbiggyesztésre számíthattak. Erre majdnem rá is ment a szakmai életük… meg ki tudja, még mi.

A Harem Scarem név kiválasztására az a prózai magyarázat, hogy a csapat tagjai szerették a Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) rajzfilmeket, és az első epizód címéről azt gondolták, tök jól hangzik. Ennyi, vagy magát a közkedvelt, nagyfülű Bolondos Dallamok (Looney Tunes) karaktert idézve: Ez minden, srácok! (That’s all Folks!).

Az együttes manapság harmadik korszakát és második virágzását éli (volt ugyanis egy köztes, kicsit trutyi szagú epizód). A napjainkban tapasztalható kései virágzás elsősorban a Frontiers Recordsnak köszönhető, akik pénzt és önbizalmat pumpáltak a bandába. Ez eddig olyan színvonalas kiadványokban öltött testet, mint a 2014-es "Thirteen", amit annak idején – egyeseknek talán megdöbbentően – a klasszikus "Mood Swings"-nél jobbnak ítéltem, valamint a "Live At The Phoenix" DVD, amit Túrisas cimbora nemes egyszerűséggel mesterműnek nyilvánított.

A "United" újfent egy bomba formában alkotó, muzsikáló társulatot mutat, akik bár közel 50 évesek – ha lehetséges –, még fiatalosabb, még dallam-érzékenyebb oldalukat csillogtatják. Ha akad is egy-két lityi-lötyi szám (visszatérő kritikám ez velük szemben), a refrén minden egyes alkalommal annyira fogós, hogy képtelen vagyok rájuk haragudni (nem is beszélve Lesperance ízes, technikás szólóiról).

Az a helyzet, hogy ez az anyag megint bebizonyította: a mai "elektronikus " generációt idegesítik a valódi dobok és a torzított gitárokon eljátszott szólók. Digitálisan generált minimál ritmusok kellenek nekik, a hangszeres virtuozitás pedig avítt, penészszagú dolog a szemükben. Ha nem lenne így, képtelenség lenne megmagyarázni, hogy miért nem Harem Scarem szól az én adóforintjaimból, vagy a multik reklámköltségeiből finanszírozott rádiócsatornákon. Néhány Harem Scarem sláger egyszerűen annyira jól el van találva, hogy a Taylor Swift, meg mittoménkik mögött álló szerzők saját sz.rukat megennék, ha ilyenből egy lemezre valót tudnának írni.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3912491229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2017.05.09. 08:07:27

Kevesen vagyunk, akik hangot adunk elégedetlenségünknek, és habár szavunkra majd' mindenki elismerően bólogat, hogy igazad van, komám, nem változik tőle semmi. Marad mindenki a média adta puha kényelemben, nem mozdul ki senki a kényelmi zónájából, nem kapcsol át az Eurovision hallucinogén látványától. Nehogy már a Sinking Ship refrénjére tág pupillával ne ugorjon senki a pertnere nyakába, fülébe suttogva, hogy szeretlek! Á, elfajzott vadhajtás ma az érzelem. Pedig nem is szeretem a hard rockot, de ennek a lemeznek erős 80%-a totál betalált!

saszi11 2017.05.09. 13:03:38

Nekem nem tetszik. Túl egyértelmű, semmi meglepetés

lesliedawn 2017.05.09. 22:22:31

Eddig háromszor pörgött végig és egyelőre semmi, pedig a korábbiak között van jónéhány kedvenc. Ha egy dallamközpontú zene sokadjára sem hat, már nem is fog. Nekem rutinból kirázott iparos munkának tűnik. Sajnos.

lesliedawn 2017.05.10. 08:23:09

Ma reggel kapott egy utolsó esélyt, de nem és nem. Ismerem a teljes diszkográfiát, ennek tudatában mondhatom, hogy a hangszerelés és a szólók (melyek ízesek ugyan, de nem igényeltek hosszas ötletelést és gyakorlást az amúgy tehetséges gitárostól) jelentik a különbséget a kereskedelmi média mocsara és jelen recenzió tárgya között. Fájdalmas ezt leírni, de a vezérelv itt is ugyanaz: instant élvezet, görcsös eladhatóság. Nem maradandóbbak a dallamok, nem kidolgozottabb a kíséret. Elég meghallgatni a Here Today, Gone Tomorrow kasztrált változatát és rögtön az Eurovízió esztétikai holokausztja sejlik fel. Na jó, a 2., 3. és 4. track autóban, családdal elmegy.

MádiN. 2017.05.17. 08:42:58

A Here Today brutál fülféreg, 2 hétig toltam napi 3 órában. :D
A riff a refrén, tyijj atombomba!

Dionysos 2017.05.17. 18:48:04

@MádiN.: Végre egy "szakmai" hozzászólás! :)

saszi 2017.05.18. 18:38:44

A hard rock rajongóknak, kijött az új
The Night Flight Orchestra. Valami állat hangulatot varázsoltak. Mivel a keményebb zenék felől érkeztek a dallamok mellett nagyon feszesen is nyomják. Az elején még RUSH-t is éreztem.

garael 2017.05.19. 14:31:39

@saszi: Jó kritikát kaptak a hammerben is.

lesliedawn 2017.05.23. 13:14:12

@saszi: A Night Flight Orchestra tényleg szuper, bár a retró zene mellé a retró hangzást inkább hanyagoltam volna, de sebaj! Happy feeling:)