Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Jorn: Life On Death Road (2017)

2017.06.01. 16:54 | Dionysos | 2 komment

y_101.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.jornlande.com
facebook.com/jornlande

Nem tudom, hogy kiben született meg a belátás: Jorn érezte meg, hogy évek óta helyben topog, vagy a Frontiers elégelte meg, hogy istállójának egyik legígéretesebb ménje rendre rosszul teljesít. Talán mindkettő. Szerintem a Trond Holteres "Dracula" utólag egyfajta kitörési kísérletként értékelhető a posványos önismétlésből és a lapos földolgozósdiból (ha nem is volt minden tekintetben sikeres). A végeredmény szempontjából ez nem is igazán lényeges. Jorn végre önálló fejjel gondolkodó, karakteres zenészeket és dalszerzőket engedett maga mellé; az meg kit érdekel, hogy ez esetleg kiadói unszolásra történt.

Persze a neveket nézve senki sem fog meglepődni; a Frontiers biztosra ment, jól bevált gárda segíti Jorn kései újjászületését: Alex Beyrodt, Mat Sinner, Alessandro Del Vecchio, Francesco Iovino – erről a listáról senki sem szorul bemutatásra. Lényegében egy az egyben arról csapatról van szó, amelyik a másik Coverdale hasonmás, David Readman mellett már bizonyított a Voodoo Circle-ben (és egyéb Frontiershoz köthető megjelenésben). Ez a társaság garancia volt arra, hogy Jornt ezúttal nem bólogató jánosok veszik körül, és az önfejű norvég pacsirtára jellemző fáradt, műanyag hangzás is a múlté. Ennek nagyon örülök, sokszor volt ugyanis az a benyomásom a korábbi albumokat hallgatva, hogy egy frissebb, levegősebb, természetesebb hangzás sokat segítene.

Természetesen Jorn nem vetkőzött ki magából, ez a muzsika is a '70-es, '80-as évek minőségi hard rockjában gyökerezik, és a Coverdale/Dio duó szellemisége lengi körül, de valahogy most több az ötlet, az energia, az életkedv, a dög – na meg a jól sikerült dal. Talán nem túlzok, ha azt mondom: ezúttal sikerült üresjáratok nélküli albumot készíteni. Ilyet utoljára 2004-2006 körül emlegettem Jornnal kapcsolatban. A "Life On Death Road" és Jorn most csúnyán leiskolázta Magnus Karlssont és "kompos" haverjait. Ha egy Glock 17-tel fenyegetnek meg, akkor sem tudnám megmondani, hogy miért működik ez, és az miért nem, de így van. Pedig Romero kiváló torok, nem kevéssel marad el Jorn mögött... akinek viszont kell a kézvezető, nincs mese.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3312557859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2017.06.02. 16:55:38

Az az igazság, hogy Matt Sinner jobb dalszerző, mint a kiégett Karlsson. És én még azt is megkockáztatom, hogy Beyrodt jobb gitáros. Sinnernek én személy szerint elvétve találtam olyan lemezét, ahol ő írta a dalokat, ami középszerű lett volna.

garael 2017.06.08. 17:28:00

Sinner jól széthallgathatta a legjobb "whitesnake lemez"-t, a Coverdale-Page albumot, mert sok dallammenet visszaköszön róla. De éppen ezért lett ez évi kedvenceim között az egyik.