Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

EZoo: Feeding The Beast (2017)

2017.06.06. 18:13 | Dionysos | 3 komment

y_103.jpg

Kiadó:
earMusic/Edel

Honlapok:
www.dariomollo.com
facebook.com/mollodario

Dario Mollo olasz dalszerző és gitárfenomén, valamint az érdemes/érdemtelen (?) énekeslegenda, Graham Bonnet koprodukciója úgy hangzik, mint egy tipikus, pénzszagú, Frontiers-féle érdekházasság, pedig kivételesen nem Perugino hozta tető alá (úgy, mint a Graham Bonnet Band tavalyi, "The Book" című albumát). Sőt, a formáció története egészen 2004-ig nyúlik vissza, amikor a két muzsikus Electric Zoo néven együtt turnézott, s már akkor fölvetődött egy közös anyag megjelentetésének ötlete, de ez egyébirányú elfoglaltságok miatt csak most realizálódhatott. Úgy tűnik, Mollo igyekszik "bekóstolni" minél több énekest, akinek a Deep Purple, Rainbow, vagy Black Sabbath sikeréhez valaha köze volt.

Az eredeti turné-banda neve lerövidült EZoora, a tagok azonban lényegében ugyanazok, a két főszereplőhöz Roberto Gualdi dobos, Guido Block bőgős csatlakozott, de kisegítette őket Dario Patti bőgős/billentyűs is. Bár nem mindegy, hogy kik alkotják a zenei alapokat biztosító hátteret, azért ez a csapat mégiscsak Mollóról és Bonnetről szól. Az előbbi szerintem Glenn Hughes (Voodoo Hill) és Tony Martin oldalán (Cage) minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy méltó – mind gitárosként, mind zeneszerzőként – Ritchie Blackmore és Tony Iommi örökségét fölkarolni.

Bonnet ellenben megosztó karakter, jóllehet a Rainbow után még olyan komoly bandákban is esélyt kapott, mint a Michael Schenker Group, Alcatrazz, Impelliteri stb. Hogy igazságos legyek, egy napig folyamatosan a Rainbow "Down To Earth"-ét hallgattam, azt a lemezt, amivel Bonnet befutott és R&B énekesből hard rock fontemberré avanzsált. Míg az a lemez a Diót szélsebesen kipörgető új mentalitás (rádió-orientáltság, szexista szövegek stb.) ellenére is zseniális, Bonnet teljesítményét ma sem tudom másként értékelni, mint ami durván kilóg a Blackmore életműből – és nem jó értelemben. Egyszer nyilatkozta a köztudomásúan nehéz természetű gitáros, hogy annak idején annyira idegesítette Bonnet rövid haja és újhullámos imidzse, hogy sokszor a legszívesebben a színpadon verte volna péppé a fejét a Stratocasterjével. Na, én ugyanezt érzem, amikor a fátyolosan egydimenziós, gurgulázó orgánumát kell hallgatnom huzamosabb ideig.

Bonnet azóta majdnem betöltötte a 70-et, így érthető, hogy azóta a helyzet nem változott előnyére (bár meglepően, kifejezetten a hátrányára sem). A lemez tök jól szól, szerencsére sokkal jobban, mint az ebben a tekintetben (is) súlyosan elbaltázott Crossbones anyag (Rock The Cradle), de Bonnet hangján a sokszoros rétegzés és a tisztító technikai szűrők ellenére is nagyon érződik, hogy sokszor képességein túl megerőlteti magát (pl. Motorbike). Amikor tisztán énekel, még képes vagyok tolerálni (néha egészen David Lee Rothos), de a rá oly jellemző és itt oly sokszor hallható "gargalizálástól" kiver a hideg veríték!

Ez a lemez lényegesen jobban tetszene, ha nem Bonnet, hanem mondjuk egy olyan vokalista énekelne rajta, mint pl. Joe Lynn Turner – csak hogy a Rainbow/Deep Purple hagyatéknál maradjunk. Vele a két "Down To Earth"-ös földolgozás, a "Since You Been Gone" és az "Eyes Of The World" is sokkal, de sokkal izgalmasabb lenne. Turnerrel nem érezném azt, hogy jó néhány kimondottan erős nóta veszett itt kárba: "You Are Your Wallet", C'est la vie", "Feeding The Beast", "Don't Look Back"...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9812568145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

garael 2017.06.07. 17:38:15

Az Impellitteri albumokon jól teljesített, persze nem Rob Rock-hoz mérhetően. Ez a klipnóta viszont nekem egyenesen unalmas - a játékos gitárt leszámítva.

saszi 2017.06.08. 00:04:49

@garael: Én is nagyon szeretem a vele készített Impelliteri lemezeket, ezért a hamis hangokat is megbocsájtsa az ember. Ezek ellenére tudom élvezettel hallgatni ezt a lemezt.

saszi 2017.06.08. 16:21:33

Miután jópárszor meghallgattam , változott picit a véleménem. Egyáltalán nem nosztalgiából hallgatom, nagyon tetszik a lemez. Az ének is csak a második számnál volt fura a verze alatt, de már azt is megszoktam :). Nagyon tetszik a gitár is, ének is, dalok is. Egyáltalán nem tökéletes lemez, de engem eltalált. Szeretem ezt a fajta mesélős éneket, a gitáros stílusát, gitárhangzását. Köszi a kritikát