Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Adagio: Life (2017)

2017.07.19. 19:40 | Dionysos | 10 komment

y_110.jpg

Kiadó:
Zeta Nemesis (saját kiadó)

Honlapok:
www.adagio-online.com
facebook.com/pages/ADAGIO

Tudom, hogy számtalan recenziómat kezdtem már így, de muszáj megjegyeznem: ezt a kritikát (sem) nekem kellett volna megírnom. Nálunk igazából Túrisas lenne a házi Adagio-felelős, de egyébirányú restsége miatt ezt (sem) várhatjuk tőle. Abban azért még titkon reménykedem, hogy alapvetően negatív (hoppá, itt csúnyán elszóltam magam!) kritikám kiugrasztja az életunt nyulat a bokorból. Talán ezzel kiprovokálok minimum egy (vagy több) terjengős, fölháborodott kommentet!

Az Adagio vitathatatlanul az egyébként nem túl sűrűn benépesített francia metál égbolt egyik legfényesebben ragyogó csillaga. Volt. Merthogy a gallok Symphony X-eként joggal emlegetett együttes a 2009-es "Archangels In Black" óta nem adott életjelet magáról. Az énekesek bősz váltogatása (járt ott Mats Levén is!) és a zenei agynak számító Stephan Forté gitáros erősen felejthető két szólólemeze (itt és itt) nem volt túl biztató előzmény. A "Life"-on 8 hosszú évet ültek, ami éppen jól is elsülhetett volna. Nem tagadom, hogy aprólékosan kidolgozott, sokszorosan rétegzett anyaggal van dolgunk, de a dalokat hallgatva inkább az elmúlt 8 év kínlódása, erőlködése, mintsem a hosszú előkészítő időszak termékeny zsenialitása az, ami szembeötlő.

Forté határozott visszatérést ígért a 2003-as "Underworld" kemény, ám dallamos progresszivitásához. Persze az élet közben kérlelhetetlenül megy tovább, és vajmi kevés reális esély van arra, hogy az őt körülvevő világgal együtt óhatatlanul változó muzsikus 15 évet sikeresen ugorjon vissza az időben. A "Life" iszonyatosan sűrű, batár nehéz, bonyolult hallgatnivaló, de kevés köze van az "Underworld"-höz, talán még az Adagióhoz is alig-alig. Ez nem egy Symphony X-féle neo-progresszív anyag, sokkal inkább tükrözi Forté utóbbi időben tapasztalható vaskos el-Jeff Loomis-osodását, valamint lényegesen több rokonságot mutat Finn Zierler Beyond Twilight-jával, mint bármi mással. Az utóbbi nem csak Kelly "Sundown" Carpenter énekének köszönhető, amit pl. a 2005-ös "Section X" című BT lemezen is hallhatunk. A rokonság inkább a nyomasztó zenei elvontságban, gyomorszorító letargiában és hátborzongató, zajos ürességben tetten érhető.

Nem kétlem, hogy ez még így is utat talál a kemény rajongókhoz, főleg azokhoz, akik élnek-halnak Carpenter hisztérikus orgánumáért. Abban azonban biztos vagyok, hogy még nekik is föltűnik majd (ha kicsit is vájtfülűek), hogy – bár Kévin Codfert billentyűs elismert hangmérnök – ez az anyag bizony szólhatna jobban, arányosabban is. Nekem a dobhangzás nagyon műanyag, a billentyű kicsit halk, a bőgő meg vékonyka – úgy látszik Forté mesterék saját stúdiójától és saját kiadójától ennyire tellett. Azért a "Trippin' Away" című, mondhatnánk a djentes, zierleres hatásokhoz képest amúgy neo-klasszikusan régimódi ballada még így is libabőr. Ha ilyesmivel pakolják tele a lemezt, engem kilóra megvesznek.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr6912675169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi Olvasó 2017.07.19. 20:25:41

Nem tőlem és nem ilyen hozzászólást vársz, de elmondom, mert ledöbbentem az írásod alapján, hogy habár soha nem hallgattam Adagiot, ez a klippes nóta totál betalált! Nem efféle zenére számítottam. Igazad van: Beyond Twilight kettő!
Ezek után érdekel a teljes lemez!
Köszi a kritikát!

saszi 2017.07.19. 21:12:59

@Régi Olvasó: Nagyon jó zene. Merem ajánlani

Dionysos 2017.07.20. 07:31:53

@Régi Olvasó: Ha soha nem hallgattál Adagiót és ez betalált, akkor tényleg adnod kellene egy esélyt az "Underworld"-nek. Az új lemez nem méltó arra, hogy a saruszíját megoldja... Egészében meghallgatható itt:

www.youtube.com/watch?v=T_xY6xNYnP4

garael 2017.07.20. 17:35:35

Én azt mondanám, hogy más jellegű albumok. Tartuffe-nek a hangzás és a neoklasszikus elemek kikopásáról igaza van - és hát nem mindenki szereti ezt a főleg indusztriális hatású, morzézó , szaggatott alapritmizálást sem. Abban is van valami, hogy Forté gitármunkája sokszor ad hoc jellegűnek tűnik, és a technikai hoki helyett nem ártott volna több dallamos szólót elhelyezni, kissé hallgató barátabbá téve az összképet. Az albumot szerintem - és innentől szubjektív leszek - az énekes viszi a vállán, olyan dallamokkal, melyek tökéletes ambivalenciát teremtenek a gépies ritmusokkal, ezzel is erősítvén a hatásukat: ezek a kissé filmzenés, elégikus dallamok szerintem Carpenter legjobbjai, ami által még számomra sem lett nehezen emészthető az anyag, a dallamok egész egyszerűen - legalábbis engem - lenyűgöznek. Művészi, vagy álművészi - nekem eddig ez az év albuma, köszönöm, Carpenter úr.

Dionysos 2017.07.20. 19:57:45

@garael: A lenyűgözöttséget nem értem, de elfogadom, Viszont egy pillanatra se hidd, hogy a dallamok Carpentertől származnak, itt zeneileg Forté abszolút diktátor.

garael 2017.07.20. 20:17:16

@Dionysos: Akkor Fortenak köszönöm!:)

turisas 2017.07.21. 14:51:38

Az Underworld csodájához talán nem mérhető, de egy nagyon-nagyon (meg)szerethető lemez ez. Többhallgatásos.

turisas 2017.07.21. 14:53:28

A szólók pedig kimondottan megkomponáltak, külön-külön kis zenei történetek, elejével, közepével, lezárással.

lesliedawn 2017.08.14. 23:35:40

Fifikás riffek, fogós dallamok, fergeteges szólók. Ha a DT világra tudna hozni egy ilyen minőségű, a korral haladó, modern ritmusjátékot is magába olvasztó, ugyanakkor ragadós refrénekkel telepakolt albumot, mindenki lefosná a bokáját. Toronymagasan az év albuma. Minden hang úgy, akkor és addig szól, ahogy egy mesterműhöz illik. A kritikát meg inkább nem minősítem...

Kotta 2017.08.21. 16:28:19

meg kell védenem a szerzőt: ez az Adagio már nem az az Adagio

ráadásul másodszori nekifutásra sem hallom azt a zsenialitást, amit egyesek itt fölfedezni vélnek - kb. 20-25 éve készülnek ilyen felfogásban prog metal lemezek, alkalmasint jobbak is ennél...