Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Serious Black : Magic (2017)

2017.08.30. 17:33 | garael | 8 komment

seriousblack_magic.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlap:
www.serious-black.com

Magic! Ha a szó jelentését, kiejtését, eléneklését kellene tanítanom valakinek, minden bizonnyal - komolyan - lejátszanám neki a Serious Black új lemezét, mivel ha jól számoltan, tizennyolc alkalommal énekli, suttogja, susogja, kiáltja breed el a csodát, kár, hogy ez csak a hangalakban nyilvánul meg, és nem az album színvonalában, bár az érzéseim eléggé ambivalensek ahhoz, hogy kissé elbátortalanodjak a sommás ítéletben.  Nem csoda, hiszen, ha azt nézzük, hogy az első lemez viszonylagos poweréből minden arra utaló jel kikopott, és az útirány egyértelműen a kommersz felé lett kijelölve, akkor összehúzom a szemöldököm, ha viszont ettől elvonatkoztatok, akkor egy kellemes dallamokat prezentáló, az AOR-t és hard rockot metalos környezetbe helyező albumot kell jellemeznem, amiben legfeljebb – és ez azért nagy szó – breed stílusidegen erőlködését muszáj kiemelnem, mint egyértelmű negatívumot. Igen, és lám, nem szakadt rám a mennyezet a kijelentést leírván, valószínűleg azért, mert hallotta a gonoszkás műnevetést, amit hősünk többször is nekiereszt – amit nem igazán kellene erőltetni...

Grapow és Stauch távozásával már az ezt megelőző lemezen is megfigyelhető volt az a tendencia, ami remélhetőleg most csúcsosodott ki, vagyis a fiúk nem marcona riffeket, indulós refréneket, pattogós, fejletépő, szaggatott ritmizálást és gyomorpufogtató groove-okat akarnak szikár skandináv jellegű powerré gyúrni: céljuk egy olyan dallamos metal stílus kialakítása, amiben a heavy instrumentális alapokon hard rock – vagy egyenesen AOR – dallamok viszik el a hátukon a cipelni valót. Az tehát, aki breed eddigi munkásságából indul ki, és ehhez mért ostorcsapásokra vágyik, az minden bizonnyal csalódni fog, de az is, aki úgy gondolja, hogy az énekes hangja minden stílusra alkalmas. Hát nem, breed ebben a környezetben, ahová egy selymesebb, melegebb tónusú orgánum kellene, érezhetően erőlködik, és az érzelmi árnyalatokat hangjának visszafogásával igyekszik plasztikussá tenni – ami inkább erőtlenséget sugall, mintsem sokszínűséget. Emellett még mindig úgy érzem, hogy a fiúk nem igazán tudták eldönteni, hol állapodjanak meg:  a csilingelő dallamok és a zakatoló euro-metal ritmizálás valahogy nem passzol össze, és ami esetleg a Kamelotnak, vagy többé kevésbé az Eden’s Curse-nak sikerült – bár nekik is a kommersz felé fordulással - , az itt nem igazán működik – pedig van mágia bőven - , illetve de, csak nem olyan meggyőzően, és persze  mindenfajta progressziótól mentesen. (Érdekes módon a skandináv glam bandáknak jól áll a keménykedés, pedig a heavy kiállás és a glam életérzés – mert az nem pusztán zene, ugyebár – eléggé távol áll egymástól.)

Amibe nem tudok belekötni, azok a dallamok, és ha ezeket egy AOR énekes a releváns hangszereléssel énekli fel, minden bizonnyal tapsolok, mert a dalokban megbúvó nyálasság érzelmi túlburjánzás ott a stílus része, és nyilván az hallgatja, aki erre vágyik, én azonban nem tartozom közéjük. Így viszont két szék között a pad alá esek, mert sem ezt nem kapok, sem azt, és jóllehet abszolút nem vagyok ellensége a hatásvadász és populáris dallamoknak – sőt! – most valahogy mégis becsapva érzem magam. Az persze lehet, ha sikerül elhagynom azt a kiindulópontként szolgáló attitűdöt , hogy ez nem egy power – sőt, néha heavy -  metal banda, akkor más füllel fogom hallgatni a csapat aktuális munkáit, de most még meg kell emésztenem, hogy ez a breed nem az a breed, és ez a zene nem az a zene, amire vártam. Ebben az esetben pedig  minden bizonnyal dicsérő szavakat fogok leírni, amihez nem kell semmifajta mágia, mert a Serious Black természetesen egy jó csapat, főleg mágikus támogatással.

Ui: Aki azonban a metal-közeli stílusokban ezt a szintetizátor hangszínt használja, azonnal hagyja el a termet!

Garael

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4312791050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Régi Olvasó 2017.08.30. 20:55:07

Az lehet a varázs titka, hogy én úgy futottam neki a lemeznek, hogy egyáltalán nem vártam semmit. Azt ugyan tudtam, hogy hallottam az előző lemezeiket, de semmire nem emlékeztem belőlük, még a stíluselemekre, tagokra sem.
Ma az Arrabona IC-n is ezt hallgattam és azt kell mondanom, egyre inkább megtalálnak a dallamok, és amint már mondtam, a különböző stílusjegyek kavalkádja! Erős kijelentés, hogy a poweren belül avantgarde? Lehet. De nem áll a túlzásom alapok nélkül.

saszi11 2017.08.31. 12:04:11

@Régi Olvasó: a mai világban a számomra legrosszabb dolog, hogy állandóan várnak a zenekaroktól valamit. Ezért nem mer senki fejlődni, változni. Meg kell nézni a 80 as években mennyire különböző lemezeket alkottak zenekarok, ma mindenki saját zenei ízlésének visszatükrözését akarja hallani egy egy új lemezben. Szerintem nagyon hallani a fejlődést dalszerzésben. Minden ív, kiállás, szóló, bridge tökéletesen megkomponálva. Sugárzik a zenéből a lazaság, érezni nagyszerű zenêszek a legegyserűbb témáknál is. Nagyszerű dalokat alkottak, én szeretem ha meglepetést okoz egy lemez. A hangzás pedig tökéletes. Ahhogy maga a zene is.

garael 2017.08.31. 18:01:02

@saszi11: Fejlődés? Ilyen zenészektől ez a minimum. Bár kinek mit jelent a fejlődés, mert én a vokális teljesítményben egyenesen visszafejlődést érzek, bár ez legyen az én bajom.

CsiGabiGa 2017.08.31. 18:44:56

Érdekes,hogy a Chameleont Kiskétől el tudtad fogadni, a Magicot breedtől meg nem. A bónuszdalnál jutott eszembe a Sonata Arctica elmusicalesedése, de itt csupán egy dalról van szó. Nekem már a második is jobban tetszett az első lemeznél, Grapow egy második Masterplant akart belőlük csinálni, szerintem meg az nem állt jól nekik.

saszi11 2017.08.31. 19:17:30

@garael: pedig dalírás tekintetében rengeteget fejlődtek. Itt már minden a daloknak vannak alárendelve. Egy felesleges hang nincs, csak tökéletesen megkomponált dalok. Ott indulnak be, ahol ve kell, ott fogják vissza ahol vissza kell. Szerintem megtalálták a saját hangjuk. A fejlődést nem az jelenti mennyi hangot teszel bele, sokkal inkább hogy mennyi hangot veszel el.

Régi Olvasó 2017.08.31. 19:59:40

Számomrta éppen a Chameleon a metálzene egyik legékesebb csúcspontja! Noha alig nevezhető metálnak...

saszi11 2017.08.31. 22:15:25

@Régi Olvasó: én is szeretem ahogy mondjuk nem vagy Judas rajongó, de a Turbo-t imádom, vagy a Ripperes van lemezeket. Szeretem ha saját határaikat feszegetik a zenekarok. Ézért Imádom a Rush-t. Ők mertem mindig változni

garael 2017.09.01. 14:55:01

@CsiGabiGa: Talán azért, mert Kiske parádésan teljesít a Chameleonon is, breed teljesítményéről azonban ezt nem mondanám - de ez maradjon szubjektív megítélés kérdése
Ma hallgattam meg a Savatage Wake Of Magellánját és a Dead Winter Dead-et, melyek - a korábbi irányvonallal többnyire ellentétben - szintén nem power metal albumok, a hatásuk azonban korszakos. Majd meglátjuk, hogy a SB esetében ez fent fog-e állni, és ha igen, akkor majd revideálom az álláspontomat. :-).