Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Joe Satriani: What Happens Next (2018)

2018.01.13. 17:32 | Dionysos | 8 komment

y_136.jpg

Kiadó:
Sony/Legacy

Honlapok:
www.satriani.com
facebook.com/joesatriani

Ejh...!!! Ez már tényleg csak becsületből! A legutóbbi, 15. Satriani megjelenéskor – én, hülye! – azt találtam írni, hogy róla bizony "írni kell, írni illik és írni fogok, ha belegebedek is". Hát íme! ... Az a fránya kötelességtudat...

Eltelt újabb három év, és nem túl sok lelkesedéssel nekiveselkedtem a legfrissebb anyagnak, hogy azután még kevesebb lelkesedéssel megfogalmazzam azt a kétségbeejtően kevés gondolatot, ami bennem fölmerült róla. Igaz, már többször leírtam, hogy a zenésztársak váltogatása jó eredményekkel kecsegtethet, most ezt is visszavonom. Nincs már se Vinnie Colaiuta, se Chris Chaney, se Marco Minnemann, se Bryan Beller, csak Chad Smith (Red Hot Chili Peppers, Chickenfoot) és Glenn Hughes (Deep Purple/Black Country Communion) meglehetősen furcsa párosa (akik egyébként tetszés szerint behelyettesíthetők lennének bármelyik kaliforniai session zenésszel). Na és van az unalom, amit csak egy-két percre szakít meg pár olyan szerzemény, ami a gitáros hőskorszakában bónuszként fölkerülhetett volna a lemezekre (pl. a sorelső, gyanúsan ismerős "Energy", vagy a címadó "What Happens Next").

Egyébként az "Invisible" című dal tökéletes illusztrálása annak, amiért mostanában egyre nehezebb szívvel hallgatom Satrianit. Kifejezetten ígéretesen, majdnem "live" fílinggel indul a dal, hogy azután csak hidegfejű profizmussal kivitelezett kínlódás kövesse: egy kis "balalajka", egy "se füle, se farka" dallam, na és a tremoló kar koncepciótlan rángatása. Ezzel kár szívatni a régi rajongókat, újakat meg úgyis reménytelen szerezni ezzel a stílussal!

Tanár Úr! Annyira sajnálom! De ezt az órát most simán végigszundikáltam!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3813572029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2018.01.13. 21:49:12

egyáltalán nem vagyok rajongó, de elsőre nekem bejön a lemez

MádiN. 2018.01.14. 11:35:52

Egy ember sincs a földön, akinek lenne annyi kreativitása, hogy írjon 20 albumot...sajnos...inkább adna ki 3-4 dalos EP-ket, amiket próbál kigyúrni minél jobbra.

saszi11 2018.01.14. 11:44:41

Ez amúgy nagyon érdekes, mert sokadik hallgatásra is csak azt tudom mondani:ez tök jó. Kíváncsi volnék kinek melyik a kedvenc lemeze tőle.

Lovrek Krisztian · https://www.youtube.com/c/krisztianlovrek 2018.01.14. 17:01:16

@saszi11: Az egyetlen skippelés nélkül hallgatható lemeze az Extremist volt. A Surfing-Flying-Time Machine-en sok az erős dal, de néhány töltelék is akad. A többin meg már több a töltelék, mint a sláger. Az utóbbi 17 évben meg lemezenként akad 2-3 jó dal, a többi felejtő.

saszi11 2018.01.14. 17:12:43

Számomra a legnagyobb meglepetés, hogy ki tudott lépni a virtuóz gitár instru világból. Sok helyen érzem Friedman hangulatát, aki szintén más utakon jár, mint a legtöbb hasonló alkotó. Az egész lemezt erősnek érzem, végtelenül dalközpontúnak, ehhez igazodva letisztult hangképzés, változatosság. Nem nyúzza a gitárt az elejétől végéig. Számomra ez tökéletes alkotás. Talán a basszusgitárnál érzem, hogy lehetne több is.

Dionysos 2018.01.14. 17:53:06

@Lovrek Krisztian: Egyetértek. Bár nekem a "Joe Satriani" (1995) is alapmű, illetve még a "Stange Beautiful Music"-on (2002) is vannak nagyon jó, bejövős nóták.

ezrrl 2018.01.19. 12:30:57

Szerintem a Not of this Earth majdnem hibátlan,a Surfing az,a Flyingon vannak töltelék nóták,de klasszikus,az Extremist a Szent Grál;a 95-ös blues album az igazi Satriani album,tökéletes;szerintem a Crystal Planet és Strange... közel nagyon jók,az utóbbi hangzása etalon.