Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Angra: ØMNI (2017)

2018.02.06. 17:11 | Dionysos | 3 komment

y_142.jpg

Kiadó:
earMUSIC

Honlapok:
www.angra.net
facebook.com/angraofficial

Úgy ám!!! – kiáltom Glenn Quagmire-rel együtt, aki simán a kedvenc karakterem a Family Guyból. Itt az új Angra, amiről a 2015-ös (toplistás) "Secret Garden" után már-már lemondtam, hiszen a nem alapító tag, de fontos dalszerző és zenei komponens, Kiko Loureiro Megadethbe való igazolása – legalábbis azt hittem – majdnem padlóra küldte a hányattatott múltú, jobb sorsa érdemes brazil csapatot. Loureiro távozása nyilván hagyott nyomott a zenekaron, de azt tudni kell, hogy a fő zeneszerző mindig is Rafael Bittencourt volt, és sikerült – honnan máshonnan? – a "konkurens" Almah-ból leigazolni egy új szólógitárost, méghozzá Marcelo Barbosát, aki a legutóbbi Almah lemezen csodákat művel. Ennél a faszinál aligha találtak volna jobb beugrót, egyáltalán nem lennék meglepődve, ha maga Loureiro ajánlotta volna maga helyett.

Az euro-trapp metál rajongók biztos nem értenek velem egyet, de nekem meggyőződésem, hogy az Angra ma sokkal jobb, mint valaha. Sokkal érettebb, kiforrottabb és modernebb a muzsikájuk, mióta a legendás svéd producer és hangmérnök, Jens Bogren kezelésbe vette őket. Teltebb hangzáskép, fifikásabb dalszerkezetek és nagyobb kísérletező kedv jellemzi őket. Ezen az albumon is érződik a döbbenetes eltökéltség, ami eddig minden mélyponton átsegítette őket; persze azért akad itt szélsebes, "kapkodós" power menet (Light Of Transendence, War Horns), de – hál' Istennek! – többségben vannak a középtempók, sőt még attól sem riadtak vissza, hogy meghívják Alissa White-Gluz kisasszonyt az Arch Enemyből egy laza kis torokköszörülésre (Black Widow's Web). Ez a Matos-, vagy Falaschi-érában szerintem elég esélytelen lett volna.

Az "ØMNI" koncept-album, és már meg sem lepődünk azon, hogy sci-fi történetek gyűjteménye, amiket az köt össze, hogy bár a helyszínek különbözők, minden sztori egy időben, 2046-ban zajlik. Aki ismer, tudja, hogy végtelenül untat az ilyen sekélyes, sablonos, rettenetesen szofisztikáltnak gondolt tematika, azért a lelkiismeret-furdalás legapróbb nyoma nélkül ugrom most át az ismertetőt. Tessék utána olvasni, vagy megvenni a lemezt eredetiben, és alaposan átböngészni a bookletben megtalálható dalszövegeket! Ha már a zsörtölődésnél tartunk: a lemez címe állítólag azért lett "ØMNI", mert az (elvileg) mindent jelent deák-nyelven. Sokadjára mondom, nem olyan bonyolult ám levadászni valakit, aki alapszinten tud latinul, hogy ne égessük magunkat ország-világ előtt! A minden alanyesete latinul kérem szépen "omnis", az "ØMNI" (így, ezzel a fura írásképpel!) részeshatározó, vagy eszközhatározói eset – no, de miért is?

Ami a muzsikát illeti, megítélésem szerint a "Secret Garden" elképesztően magas színvonalát nem sikerült megugrani, de ettől még kiemelkedő teljesítménnyel van dolgunk. Egy kicsit eklektikus ugyan – mintha az együttes még mindig egy új út keresésének közepén tartana –, de nagyon zenei az egész, és kellő jóindulattal az eklektikát fölfoghatjuk sokszínűségként is. Szerintem nem kellene félniük attól, hogy egy brazil zenei hatásokat még ennél is bátrabban fölhasználó prog-power csapattá váljanak, s ezt nem csak azért mondom, mert nekem nem fekszik az euro-vágta, hanem mert a merészség (ha jól irányozott) komoly alkotói erény (lásd Opeth!).

A szigorúra fazonírozott "Black Widow's Web", a brazil őserdők leheletét árasztó, atavisztikus "Caveman", vagy a fondorlatos "Magic Mirror" nagyon helyre kis darabok, remélem, meg is kapjuk őket április 10-én a Barba Negrában. Annak is kifejezetten örülök, hogy a nekem kicsit modoros Fabio Lione mellett Bittencourt újra magabiztosan kiveszi részét az éneklésből. Kíváncsi vagyok, hogy a régi nótákba is belegajdol-e majd a koncerten, vagy ráhagyja a dolgot az olasz rigóra. Akárhogy is, ott a helyem!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr5513640072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2018.02.08. 17:33:57

Nagyon tetszik, jobban, mint az elődje, mert intenzívebb. Nekem a Secret Garden kicsit túl szöszmötölős volt, de ez most nagyon beütött.

lesliedawn 2018.02.08. 19:23:18

Érdekes, talán egyetlen refrén sem fog meg, Lione stílusát nem preferálom, az intelligens instru részek, meg a hörgős nóta mégis pozitívvá teszik az élményt. Összességében tetszetős.

lesliedawn 2018.02.09. 07:53:33

Épp most zúz a fekete özvegy, király ez a nóta. Még a pacsirta is képes volt alkalmazkodni a dal szigorához.