Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Bonfire: Temple Of Lies (2018)

2018.04.19. 20:38 | Dionysos | 3 komment

y_161.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.bonfire.de
facebook.com/BONFIREofficial

Nem vagyok én ordas (ami a népi bölcsesség szerint szőrösszívűt jelent) farkas, hogy olyan máglyával kellene elijeszteni, amit a Bonfire név takar, jóllehet a csapat jelen teljesítménye inkább robbanó gránát, mint pislákoló fényforrás. Az egyetlen eredeti taggal – Hans Ziller gitáros – felálló zenekar nyilatkozataiban megújulást és új, erőteljesebb hangzást ígért, nos, ezzel az ígérettel nem sikerült… segget csinálni a szájukból, és a lemez valóban olyan fémesen szól, ahogy azt nem is igazán lehet elvárni egy, a lírai balladáiról elhíresült valamikori bugyinedvesítő, Music Television-kompatibilis hard rock felállástól. A Bonfire a Skid Row áttörési példájához hasonlóan csattanósan bizonyította, hogy ne is várjanak tőlük új zenei aláfestést valamelyik Jane Austen regényhez, és ez bizony most a keménykedés ideje, nem a papír zsebkendőké.

Az új énekes, Alexx Stahl – akinek nevéből ne vonja le senki azt a következtetést, hogy valamiféle androgün glam-attitűddel állunk szemben – igazi heavy metal torok, akinek nem okoz gondot (halld az intrót követő nyitószámot!) egy echte Judas Priest témát kiénekelni, olyat, amivel a Stryper is próbálkozott, de meg kell mondjam, jóval kevesebb sikerrel. Igen, a Bonfire közelebb hozta nekünk a bőrszegecses dzsekit hordó fémistent, amihez már csak a kalapácsot kellett megtalálni: a Hammerfall zenei világából lopott "Stand Or Fall" olyan himnusz, amire az is vigyázzba vágja magát, akinek felmentése volt tornából.

Persze az se ijedjen meg, akinek nem jön be ez a trappolós, sikítós, indulós világ, mert a többi szerzemény – és úgy gondolom, ezzel minősítem is a dalokat – a Scorpions arénás korszakának legjobb pillanatait idézik. Stahl persze nem Meine, de mégsem hatnak furcsán ebben a fémes zenei közegben az ismerős, skorpiós témák, és azt hiszem, ez a csapat egyik legnagyobb erénye. Miért is? Mert könnyen két szék közé esés lehetett volna a lángolás vége, hiszen a hard rock felől érkezőknek túl keménynek, a heavy metal rajongóknak pedig túl lágynak bizonyulhat a megoldás, ami azonban olyan furcsa – és rendkívül ügyes módon – integrálta mindkét stílus erényeit, hogy abban hiba nincs, és a dalokat ugyanolyan élvezettel hallgathatja mindkét tábor. Kérem szépen, a politikának és az embereknek így kell példát mutatni: tessék, nem minden fekete és fehér; a yin és yang pedig nem létezhet egymás nélkül.

De mielőtt még megijed valaki, hogy mezei filozófus lettem, sietek leszögezni: ez most a zene ideje, nem másé, és ha a Jaded Heart hasonló szellemben fogant albumánál volt némi kétségem a produkció sikerét illetően, a Bonfire-nél ez teljes mértékben hiányzik. Úgy gondolom, a skandináv glam hullám szigorodása a németeket is elérte – naná, hogy nem testidegen módon; éljen a porosz szellem! –, így aztán nem kell azon bosszankodnunk, hogy egy hard rock album felét a balladák teszik ki – a közkívánat ellenére.

Ja, és hát milyen legyen a lemez végén elhelyezett zenei poén, ami ráadásul folytatása az előző lemez faviccének? Hát olyan, amilyen a német humor, és ebből értsen mindenki azt, amit akar – a poén meghallgatása után. Én sokkal jobbat nevettem a "Love The Way You Hate Me" metallicásan csengő kezdő riffjén, de hát ízlések és pofonok – akár egy mókás Bud Spencer-Terence Hill filmben. :)

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4213850038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rony70 2018.04.19. 23:18:28

Többször rácsodálkoztam már a zenei ízlésedre, de hát nem vagyunk egyformák! Ellenben vettem a fáradtságot és az előző Bonfire albumot - írásod apropóján - meghallgattam! Háromszor is! Ennél panelesebb, fantáziátlan, innen-onnan lopkodós zenét.........hát, a Pokolgép ehhez képes Dream Theater! Szépen szólt az is, csak éppen egy emlékezetes nóta nincs rajta! Egyszerűen se stílusuk, se tehetségük! Akár én írtam volna (mármint a zenét)! Bocs, de ez ki kívánkozott belőlem!

saszi11 2018.04.21. 09:06:33

Nekem tetszik. Állatul szól, változatos, jó dalok, szólók, ének. Minden benne van,amitől jó egy metal lemez.

Menya69 2018.04.21. 18:27:34

Csatlakozom saszihoz.