Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Tomorrow's Outlook: A Voice Unheard (2018)

2018.04.27. 18:56 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_163.jpg

Kiadó:
Battlegod Productions

Honlap:
facebook.com/tomorrowsoutlook

Roy Z. neve méltatlanul – és némileg érthetetlen módon – merült feledésbe, holott producerként tett annyit – no jó, mennyiségben nem, de minőségben aztán… – mint a jelenleg ipari mértékben mindenhol jelenlévő Dennis Ward, vagy a világ egyik legnagyobb metalbandájában gitárossá előlépő Andy Sneap. (Meg is szólalt bennem a kisördög, mi lett volna, ha az Iron Maidenben Roy barátunk lett volna a harmadik bárd?) No, de félre a tréfát, mert komoly dologról van szó, hiszen az, aki visszahozta a heavy metal színterére minden idők legfájdalmasabb kivonulását produkáló talentumait, Halfordot és Dickinsont, ráadásul készített velük két-két olyan albumot, melyek szubjektíve jobbak, vagy legalábbis progresszívabbak voltak, mint az anyacsapatok akkori (és talán mai) produktumai is, az zenei szempontból kétszeresen is feltámasztást hajtott végre, ami eddig csak egy valakinek sikerült.

Mivel megveszekedett Rob Rock – és ha már a producereknél tartunk, nem Bob Rock – fan vagyok, így Roy neve már akkoriban sem volt ismeretlen, hiszen az amerikai csodapacsirtával együtt készített Driver, Warrior és szólóalbumok alulértékelt ékkövei a metal kincsestárának, így különösen nem voltam meglepve, mikor mindenki számára kiderült a nagy igazság, vagyis hogy a gitárosként is az elithez tartozó művész igazi zseni, de legalábbis igen jó orra van, ha tehetségeket kell kiszagolni, esetleg gatyába rázni. Ez pedig több mint puszta művészet, hiszen egyszerre kell az emberi lelket és az alkotó elmét munkára – mit munkára, valami magasabb rendűre! – ösztönözni, megérezni a művész finom idegi rezdüléseit, melyeket jó irányba terelve, és a megfelelően kezelve végeredményként maradandó értéket lehet létrehozni.

Példának okáért itt van ez a Tomorrow's Outlook nevű teljesen ismeretlen csapat-csökevény – hiszen a gitáros és basszista mellől hiányzik az énekes és a dobos –, akikről szerintem az sem hallott, aki betéve tudja az Encyclopedia Metallum adatbázisát. Erre mit ad ég, Roy barátunk szagot kap, és két énekes-fenomén csatlakoztatásával képes lerakni az asztalra egy Iron Maiden-foglalatba rakott progresszív irányba hajló dark-konceptalbumot, ami mintha nekem íródott volna – ezúton is köszönöm ízlésem ez irányú feltérképezését, mégiscsak érdemes egy világhírű blogba firkálgatni…

Ralf Scheeperst gondolom, többen ismerik, így felesleges megfutnom a bemutató köröket, a társa azonban egy igazi rejtett csodafegyver: az évekkel ezelőtt nagy kedvencemmé avanzsálódott Thunderbolt nevű norvég heavy banda énekese (és basszistája), Tony Johannessen. Tony tulajdonképpen olyan Dickinsonnak, mint Scheepers Halfordnak – így találnak az epigonok egymásra egy varázsló segítségével –, csak hát jóval fiatalabb, és hangterjedelme is több egy fél oktávval, ami már csak azért sem bosszantóan pimasz dolog, mert az énekes a Dickinson-iskola legjobb tanulója, aki hangszálaira felvarrva hirdeti büszkén a példakép hatását.

De mondjunk pár szót magáról a lemezről is: a Maiden – de inkább a Dickinson-szólók – hatása letagadhatatlan – azok a trappoló basszusfutamok… –, csak itt inkább a szöszmötölős, kissé mélázó, esetleg hosszasan kibontott témákon van a hangsúly, és nem az azonnal ható, indulós slágereken. A zenészek nem sajnálják az időt a hosszú, több irányba is elkanyarodó szólóktól, vagy a koncept jelleget erősítő filmszerű alámondásoktól – melyeket két profi színész ad elő –, és a hangulat is inkább a "Chemical Wedding2 borongós jellegét juttatja az ember eszébe, jóllehet, azért megfelelően el kell mélyülni a dalokban, ha élvezni akarod azok nem nyilvánvaló, de nagyon is létező értékeit. (A bónuszként felrakott, és az "Accident Of Birth" legjobb tételét feldolgozó "Darkside Of Aquarius" azonban kissé lazábbra sikerült, mint eredetije, amit már csak azért is sajnálok, mert igazi magas labda lett volna, amit azonban most nem sikerült leütni.)

Örülök, hogy sikerült felfedeznem az albumot, és valószínűleg a két vendég is örül, hiszen Tony végre visszatért a színtérre, Scheepers pedig a "The Enemy" című dalban élete talán eddigi legjobb produkcióját nyújtja, kár, hogy rajtam, és pár száz emberen kívül senki nem fogja meghallgatni a lemezt. Most mondhatnánk azt, hogy tessék, Roy Z. hiába varázsolt ismét, ez már nem az a szint és nem az a korszak, ami lehetőséget nyújtana egy ilyen albumnak, de én reménykedek, hogy hasonlóan hozzám, ismét örülni tudunk egy igazi tehetség újabb megnyilatkozásának, akkor is, ha még az a híres 15 perc sem jár meg a figyelemnek.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr913874736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.