Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Candlemass: House Of Doom EP (2018)

2018.06.11. 18:07 | garael | 1 komment

candlemass_house_of_doom.jpg
Kiadó:

Napalm Records

Honlap:
www.candlemass.se

Remélem, az őszre beígért Candlemass album nem fogja azt jelenti, hogy a gyertya csonkig égett, és a viasz úgy vált energiává a levegőben, ahogy Edling riffjei nyomták bele magukat a doom-metal nagy – és bizonyára roppant nehéz – ólomkönyvébe. Mindenesetre a búcsúzásnak szánt lemez előtt itt egy EP, aminek az előzményeként Leifet kérték fel egy számítógépes játék kísérőzenéjéhez közreműködőnek: remélem, a játék nem flipper, ahol a golyók fele akkora sebességgel vánszorognak, Te viszont a karokat csak negyedakkora sebességgel tudod mozgatni – szívás… bár a vereség érzéséhez pont illenének a gyászos ütemek.

De mielőtt még belekezdenék a rövid recenzióba, hadd szedjem össze a bátorságom, mert jelen esetben kissé szembe megyek a hivatalos kánonnal: szerintem Edling nem igazán a riffteremtésben alkotott korszakalkotót, hanem az azokhoz társuló dallamokban. Miért is mondok ilyen sületlenségeket? Mert a doom riffjeinek alapvető eleme a disszonancia, amit akármerre csűrök-csavarok, harmóniát nem fogok kapni. És mi van, ha a végeredmény még disszonánsabb lesz? A doom esetében semmi – illetve siker. (Maga Iommi sem zeneelméleti megközelítéssel állt neki riffeket gyártani – az ösztönös megérzés a doom hangulatában úgy látszik, legalább olyan fontos lehet, mint a zeneelméleti alap. Persze nem becsülöm le utóbbi jelentőségét sem, hiszen nemzeti zeneirodalmunk tele van a doomban is felhasznált borzongató-fájdalmas hangulattal, nem véletlen a stílus underground népszerűsége.

Edling tehát véleményem szerint inkább a dallamok terén tud újat és újat – kortársainál magasabb színvonalon – felmutatni; olyan dallamokat, melyeket a vánszorgó, halotti ütemekkel összekötve nem disszonanciát kapunk, hanem nagyon is integráns egészt. (Nem olyképpen, mint a legutóbbi, egyébként roppant élvezetes Avatarium albumon, ahol a popmelódiákhoz úgy illeszkedtek a doomos riffek, mint Dúró Dorához a pártfegyelem.)

S ha nem értesz egyet velem, hallgasd meg az új LP dalait: az első két kardcsörtetős, pöfögős-zakatoló szerzeményben úgy úsznak egymásra az említett komponensek, ahogy a hínárkötegek a kétnapos vízi hullára, győzzél hideglelést kapni a nagy harci hevületben, de ha ez nem elég, figyeld a harmadik, csodálatos, és az eddigi diszkográfiába nem nagyon illeszkedő, akusztikus  "Fortuneteller"-t, ami igazából egy Bruce Dickinson szólóalbumon is felcsendülhetne a maga kvázi folkos – panteisztikus hangulatával. Mit mondjak, gyönyörű!

Az utolsó dal aztán egy laza csuklógyakorlat, és ha még mindig kételkedsz a szavaimban, nyugodtan játszd le a felhangzó riffeket hátrafelé – nyugi, anyu, nem fog az ördög megszólalni, mert a darab instrumentális –, és ha ugyanolyan disszonáns eredményt kapsz, meglátod, hogy igazam van.

Ja, és hogy Mats Levén kiváló-mágikus teljesítményéről még nem is szóltam? Hát kell a kedves olvasót informálni arról, amit mindannyian tudunk? Na, ugye.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

http://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr10014041398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2018.06.18. 16:54:11

Személyeskedés és stílus miatt a kommentelő kimoderálva.