Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Myrath interjú

2008.01.29. 19:52 | Dionysos | Szólj hozzá!

 
 
 
Myrath interjú
(Port El Kantaoui, 2007. november 26.)

Forrás: http://baskanij.punt.nl/?id=441181&r=1&tbl_archief=&

Fordította:
Tartuffe

Amikor Tunéziára gondolunk, nem elsősorban a zene és metál szavak jutnak eszünkbe, még kevésbé e kettőnek izgalmas keveréke. Ennek ellenére az elmúlt néhány év során nehezen titkolható ténnyé vált, hogy az „underground” mozgalomból jónéhány metálos figura lépett elő, hogy egy új “kemény” mozgalomban egyesítsék magukat. Hogy legalább évente egyszer teret adjanak ennek a mozgalomnak, megalapították a Mediterrán Gitárfesztivált. Ez a rendezvény 2004 óta minden évben megrendezésre kerül, hogy a gitárzenék különböző formáinak teret biztosítsanak, és hogy helyi bandáknak alkalmat adjanak karrierjük beindítására a szélesebb értelemben vett világban. Eddig az egyetlen banda, amelyiknek ez sikerült a Myrath volt. A Myrath meglehetősen fiatal srácok egy nagyon tehetséges csapata, akik mindnyájan Tunisz külvárosából származnak, s akik Hope című kiváló albumukkal meg kívánják hódítani a metal-zenei világot. A lemez a francia Brennus Music kiadónál jelent meg, így ők lettek az első tunéziai banda, akik külföldi kiadó vállalatnál tudták megjelentetni muzsikájukat.

A banda eredetileg XTAZY néven indult, és különböző blues és rock földolgozásokat játszottak. Hamarosan azonban a zenei stílus a progresszív irányba mozdult el, kiváltképp a SymphonyX hatására. Az alapítótag és gitáros Malek Ben Arbia így emlékezik: „Amikor először kezembe vettem a gitárt még csak 13 éves voltam. A környékbeli srácokkal nagyon sok metal zenét hallgattunk, és egyszer csak elhatároztuk, hogy mi is valami hasonlót akarunk csinálni. Akkoriban nem volt sem zenei jártasságunk, sem saját hangszerünk, így először csak kiötlöttünk néhány jó zenei ötletet, majd beszereztük a szükséges hangszereket. Először csak földolgozásokat játszottunk Jimi Hendrix-től, Eric Clapton-tól, meg a Metallicá-tól, de kesőbb előálltunk több összetettebb saját anyaggal is, miután fölfedeztük a SymphonyX iránti közös rajungásunkat.”

Malek az első akkordokat egy barátjától tanulta el, de később fölismervén a zenei képzettség fontosságát, 2005-ben beíratkozott a neves francia Nemzetközi Zenekadémiára (Musique Académie Internationale). Bemutatkozó albumuk a Double Face még teljesen saját erőből (és csak Tunéziában) jelent meg, s bár ez a kezdeti erőfeszítés még nem mutatja meg teljességében a csapatban rejlő potenciákat, már egyértelműen jelezte, hogy itt egy ígéretes, saját „hangot” kereső csapatról van szó. A dobos Saif Ouhibi így kommentálta az első próbálkozást: „Még csak 18 évesek voltunk és ez az album csak amolyan próba, első kísérlet volt arra, hogy meglássuk, milyen messzire is jutottunk zeneileg. Azért nagyon jó érzés volt, hiszen mi voltunk az első tunéz banda, akik lemezt vettek föl. Sajnos mivel nem volt szerződésünk, mindent magunknak kellett csinálnunk, de nagyon sokat tanultunk belőle, és azóta sok új elemet tettünk hozzá a zenénkhez.”

Miután sikeresen befejezte tanulmányait a Nemzetközi Zenekadémián Malek azzal a meggyőződéssel tért vissza Franciaországból, hogy a csapat rendelkezik minden szükséges tulajdonsággal ahhoz, hogy egy nemzetközi karrier építésébe kezdjen. A zenei profizmus erősítésére fölvettek egy új basszert Anis Jouini személyében, és új számok írásába kezdtek, s ennek az erőfeszítésnek eredménye a Hope című album.

Az új lemez Kevin Codfert, az Adagio billentyűsének segítségével készült, akivel a harmadik Mediterrán Gitárfesztivál alkalmával találkoztak, amikor a banda meghallgatásra jelentkezett. Codfert vezetésével, aki vállalta az album producerelését és a hangmérnök szerepét, 8 kiváló számot rögzítettek 2006 végén Tuniszban, az Ettawfik Stúdióban. Malek elmondása szerint: „Egy nemzetközi megjelenés kapujában Kevin úgy gondolta, hogy egy különleges és egzotikus névre van szükségünk, lehetőleg egy arab névre, ami egyszerre kiemel bennünket a többiek közül és utal a származásunkra. Mivel nekünk tetszett a Legacy név, lefordítottuk hát arabra, és fölvettük a Myrath nevet, amivel adózunk az előttünk járó bandák által ránk hagyományozott zenei örökség előtt.”
   
Miután a fölvételek elkészültek Tuniszban, Kevin mindent magával vitt Franciaországba, hogy ott fejezze be a munkálatokat. Ezután különböző kiadóknak megküldte az anyagot, és a Brennus Records fölfigyelt rá, ami nagyon jó megoldásnak bizonyult, hiszen ez a kiadó arról ismert, hogy szívesen karol föl kezdő bandákat, és rengeteg promóciót ígértek. Így aláírtunk velük egy ötéves szerződést.

A Myrath debütáló albuma egy igazi klasszikus progresszív metál mestermű lett. Minden nóta dinamikus egyvelegét alkotja a kemény basszus munkának, a dallamos gitártémáknak és a klasszikus zenei hatásokat mutató billentyűkezelésnek. A billentyűket kezelő Elyes Bouchoucha énekelte föl a dalokat, akinek a hangja sokszor Russell Allen-re emlékeztet. Ami az albumot igazán különlegessé teszi az a sok finom keleties zenei hatás. Ez nagyon sokat ad a dalokhoz, és megadja a kellő feszültséget ahhoz, hogy a zene a hallgatót mindvégig lekösse. A zene maga sokszínű, intenzív, sok ritmusváltás tarkítja, s ha hasonítani kellene valamihez, akkor a SymphonyX és a Dream Theater mellett természetesen az Adagio jutna eszünkbe.


A lemezborítót Ayoub Hidri tervezte és egy magányos alakot ábrázol, aki nyilván elveszett a sivatagban és egy ősrégi város romos maradványai előtt áll. Malek szerint a borító terve mögött egy történet rejlik: „A sivatag egy meglehetősen nagy hely, ahol bizony könnyű elveszni. Az ábrázolt ember a semmi közepén ragadva elvesztett minden reményt, de a régi épület bejárata közelebb és közelebb csalogatja egy új világ ígéretével. Röviden ez azt akarja mondani, hogy akármilyen nehézre is fordul a sorsunk, nem szabad föladnunk a reményt, mert minden megpróbáltatásból van kiút.”

Közvetlenül a Hope megjelenése után Zaher Zorgatti csatlakozott a csapathoz és Elyes helyett ezentúl ő énekel majd. Elyes ugyanis billentyűsként a hangszerére kíván összpontosítani, hiszen élőben, a színpadon egyre nehezebben tudta a kettőt összeegyeztetni. Zaher-t sokan Tunézia legjobb metál énekesének tartják, és kapcsolata a bandával egy az Il Menzeh Színházban tartott közös koncertre vezethetők vissza. Olyan énekesek voltak rá hatással, mint Ronnie James Dio, Bruce Dickinson vagy James LaBrie. „Sokféle énekest szeretek és egy sokszínű technikát kívánok alkalmazni. Mindig az olyan előremutató zenéket kedveltem, mint a Beatles vagy a Queen, de csípem a metált is; olyan keményebb bandákat, mint a Metallica és a Pantera. Az énekstílusomban próbálom ötvözni a tipikus rock hangot az arab zenei hagyományokkal, ahol egy kicsit eltér a hangképzés és a stílus.” Egy rövid bemutató után nyilvánvalóvá válik, hogy egyaránt otthon érzi magát a mélyebb és magasabb hangtartományokban, és hangja új lehetőségeket nyit majd meg a Myrath előtt. A banda jelenleg új dalokon dolgozik és keresi a lehetőséget, hogy Európa színpadain is mielőbb megjelenhessen.

Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr94316882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.