Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

AC/DC: High Voltage (1974)

2008.02.01. 10:32 | Dionysos | Szólj hozzá!


Pedig már akkor gyanús volt, amikor Garaellel egyeztettem a felkínált 1974-es lista választható lemezeiről! Mégis úgy voltam vele, hogy talán az idő szalad nagyon gyorsan, és én tévedek. Ami azt illeti, valóban én tévedtem, de nem úgy, ahogy gondoltam.

Tehát: Ez a High Voltage nem az a High Voltage, és ugyan tényleg 1974-ben jelent meg, de kizárólag Ausztráliában, egy kis kiadó (Albert) terjesztésében, ráadásul egy számomra teljesen ismeretlen borítóval.

Óriási szerencse, hogy a rajta szereplő számokat azért innen-onnan már magam is ismertem, de az a tervem, hogy a szinte minden rockrajongó által ismert klasszikusokon végigmasírozva agyba-főbe dicsérem a csapatot, csúnyán füstbe ment. Ezen a lemezen tudniillik távolról sem a minden rockrajongó által ismert klasszikusok szerepelnek.

Mielőtt az Atlantic kiadónál, az egész világra kiterjedő terjesztés mellett megjelent az a bizonyos "első lemez" HIGH VOLTAGE 1976-ban (erre emlékeztem én jól), már két (kisterjesztésű) lemezen voltak túl a srácok. Egy tipikusan korai zsengéket tartalmazó és High Voltage címmel megjelent anyagon (amiről éppen írok), illetve a már lényegesen izmosabb, 1975-ben TNT címmel kiadott korongon. Ez utóbbi lett végül tulajdonképpeni debütalbumként megjelentetve 1976-ban, kiegészítve a 74-es megjelenés két nótájával (She’s Got Balls, Little Lover).

Nem gondolom, hogy bármit is levonunk a csapat érdemeiből, ha azt mondjuk, hogy a blues-klasszikus Baby, Please Don’t Go-val induló lemez még legalább annyira útkeresés, mint megállapodott és évtizedekre bőséges muníciót biztosító, stadionrobbantó boogie a Young tesók boszorkánykonyhájából. Nyilván, hogy a lírai(!)Love Song nyomvonalán továbbhaladva soha nem jutottak volna el a madridi arénába, vagy a donningtoni headliner státuszig. A banda ugyanakkor már "kész", hiszen együtt van mindenki, egyedül Cliff Williams hiányzik, és a még tétova lépések mellett már azért ott vannak azok az építőkövek, amelyekből később felépül ez a szinte páratlan életmű. Malcolm halálpontos ritmusjátéka, a cizellálástól írtózó Phil Rudd-ban működő metronóm, Bon Scott pimasz hangja és Angus szólói. Utóbbi éppen attól hihetetlen és egyedülálló, hogy semmi egetrengetőt nem játszik, mégis utánozhatatlan.

A She’s Got Balls és a Little Lover valóban a két legerősebb nóta, az előbb felsoroltak ékes példájával, bár hangsúlyozom, ez még csak beköszönés és jóindulattal is csak előkészület a világhódításra.

A hosszabb értékelések pedig "két év múlva" következnek.

Túrisas

(A cikk eredetileg a hardrock.hu "Évtizedelő" sorozatában jelent meg.)

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr65320628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.