Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Queensryche: Operation Mindcrime II. (2006)

2008.02.01. 09:28 | Dionysos | 1 komment


Megjelenés:
2006

Kiadó:
Rhino

Stílus:
Queensryhce

Származás:
USA

Zenészek:

Geoff Tate - vocals
Michael Wilton - guitars
Mike Stone - guitars
Eddie Jackson - bass
Scott Rockenfield - drums

Közreműködnek:

Ronnie James DIO - Vocals
Pamela Moore – Vocals

Dalcímek:

01. Freiheit Ouvertüre
02. Convict
03. I'm American
04. One Foot in Hell
05. Hostage
06. The Hands
07. Speed of Light
08. Signs Say Go
09. Re-Arrange You
10. The Chase
11. A Murderer?
12. Circles
13. If I Could Change It All
14. An Intentional Confrontation
15. A Junkie's Blues
16. Fear City Slide
17. All the Promises

Értékelés:

Tisztázzuk rögtön az elején: Eretnek vagyok. Nekem az Operation:Mindcrime egy forradalmi lemez a zeneileg sok szempontból kiszámíthatóvá váló 80-as évek végéről. Ez még rendben is lenne, ezért még nem jár hüvelykszorítás, esetleg spanyolcsizma. De most megvallom; Az "Empire" sokkal közelebb került a (fém)szívemhez. A "Silent Lucidity", vagy az "Is There Anybody Listening", de még a rajongókat megosztó "Promised Land" lemez csodálatos balladája, a "Someone Else" is sokkal jobban tetszik, mint bármi, az egyébként kitűnő OM lemezről. Mindennek viszont kétségkívül volt annyi előnye, hogy én azok közé tartoztam, akik nem utasították el élből a zenekar ötletét, mondván, elvetélt próbálkozás akár csak a közelébe is érni a klasszikusnak. Ha valamiért volt is bennem némi szkepszis, az nem annyira a Queensryche-nak, mint inkább a mostanában sokszor gyanúsan üzleti alapú visszatérési (pl. Judas Priest), és időszerűtlen lemezkiadási (pl. Helloween: Keeper-Legacy) igyekezetnek volt köszönhető. Persze, nézőpont kérdése, sokan vannak, akik ezt a Heavy Metal újjászületésével magyarázzák. Én óvatosabb vagyok.

Aztán. Tudom, hogy a QR sztereotípiák közül a legelcsépeltebb, de erről is csak szót kell ejteni; Chris DeGarmo személyében olyan zeneszerzője volt a csapatnak, akit nem lehet csupán lelkesedéssel pótolni.

A félelmeim ellenére hittem abban, hogy a Birodalom sokat próbált muzsikusai összekapják magukat, és egy kitűnő lemezzel rukkolnak elő, már csak a legendává nemesült cím, és az ezzel járó felelősség miatt is.

Most pedig erőt kell vennem magamon, hogy leírjam, mert a legkevésbé sem örülök annak, ami számomra a sokadik meghallgatás után egyértelmű: A klasszikus első részhez képest az Operation: Mindcrime II. egyedül talán a borítógrafika és a megszólalás tekintetében lehet összehasonlítási alap. Utóbbi, majdnem húsz év előnnyel természetes, előbbi elhanyagolható.

Biztos el fogják mondani a hitvédők, hogy a lemez haladt a korral, nehezen kiismerhető, és csak hosszú, alapos hallgatás után mutatja meg igazi értékeit. Elismerem, ebben is van igazság, nem egy összecsapott album, ehhez kétség sem férhet. A számos hangsáv, a nagyzenekari részek, a kórusok, az összetett, nem könnyen megjegyezhető énektémák arról árulkodnak, hogy nem vették félvállról a feladatot, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy Ronnie James Dio is a történet részévé vált Doctor X szerepében.

Azzal is fognak a támogatók érvelni, hogy igazi művészlemez született. Lehetett volna ugyan könnyen reprodukálni az első rész hangulatát, de ezzel becsapták volna a rajongókat. Nem az volt a cél, hogy olcsó, hatásvadász dallamokkal kópia szülessen. Rendben. De a nemzedékeken átívelő alkotások, dalok, himnuszok nem feltétlen azért válnak klasszikussá, mert a zeneelméleti bravúrok ezt szükségképpen megalapozzák, hanem mert sokszor relatív egyszerűségükkel is, megérintik az embereket. Most, néhány hallgatás után sem tudom, vajon melyik szám lesz az a lemezről, ami a "belső lemezjátszómon" elkísér majd a munkahelyre, sétákra stb. A "Revolution Calling" refrénje a mai napig sokszor beugrik "csak úgy", minden előzmény nélkül, az "I’m American" redhotchillis, hadaró modernségével erre képtelen lesz. Az "If I Could Change it All" talán az egyedüli dal, amiért maradéktalanul tudok lelkesedni.

De nem látom értelmét, hogy számokra lebontsam a lemezt. Tegyék meg ezt mások, leginkább azok, akiket rabul ejt a produkció nagyszerűsége.

Összegzés:

Összegző véleményem, hogy az OM II. a komoly előkészület, és belefektetett rengeteg munka ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A király, ha nem is meztelen, de aggasztóan alulöltözött.



Queensryche: Mindcrime at the Moore - DVD


2007
 

Rhino Entertainment

 

Csupán egy rövid megjegyzés: a CD ajánló írás óta eltelt időben piacra dobott "Mindcrime at the Moore" DVD megtekintése után némileg azért enyhült a haragom, de a leírtakat azért alapvetően nincs okom újrafogalmazni. Az első rész örök klasszikus, a második meg hát ... hmm ... színházban előadva és eljátszva ... izé, ... nem is olyan rossz.

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr42320549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2008.08.12. 20:38:06

szerintem se lett a legjobb albumuk, es nem igazan er fel az egyeshez. szerintem azert sem, mert azon erzodott, hogy egy album, egy sztori, ezen nem erzem.