Dreamland: Eye For An Eye (2007)


A Dreamland láthatóan és hallhatóan nem olyan céllal kezdett zenélni, hogy minden eddig ismert rockzenei formát újraértelmez és megváltoztat. Példának okáért logót sem találtak ki maguknak, hanem megelégedtek egy gyakran használt számítógépes betűtípussal. Éppen nem a Times New Roman, de hasonló…

Új (második) lemezük fölött Andy LaRocque és Joacim Cans bábáskodott, utóbbi megintcsak nem arról híres, hogy saját csapatával, a Hammerfall-lal, eleddig ismeretlen zenei területeken próbál járható ösvényre lelni. Minden körülmény adott volt tehát, hogy megmérettessék magukat a Hammerfall hasonmás versenyen, ami azért összességében elég ramatyul hangzik.

Szerencsére a helyzet nem ilyen tragikus, hiszen az ismert és agyonjátszott alapanyagokból is sikerült egy-két jó melódiát összehozni, amit biztos hangszerkezeléssel vezetnek elő, ráadásul Joacim Lundberg hangja is elég rendben van.

Ha túllépünk azon, hogy a hörgéssel is felturbózott Revolution In Paradise nótát a Kamelot March Of Mephisto címmel (és szintén hörgéssel együtt) már megírta, valamint azon, hogy melodikus heavy metal stílusban az elmúlt években kb. 600 zenekar próbált nemzetközi szinten villantani, még a kellemes szórakozás sem kizárt, hiszen tényleg nem játsszák rosszul a fiúk ezt a népszerű társasjátékot.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 153. számában jelent meg.)
Címkék: lemezkritika