Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Napra: Jaj, a világ (2007)

2010.01.15. 12:01 | Dionysos | 5 komment

Olvastam én sokfelé erről a Both Miklós nevű gyerekről, meg a Napra zenekarról is, de valamiért azt gondoltam, hogy ő az a fajta gitáros, aki biztos tud egy csomó olyan dolgot, amitől tátva maradna a szám, de már átlépett a "villantós" korszakán és azon a határon, amíg a magamfajta tufa, egysejtű rocker követni tudja.

Valami interjú is rémlett, ahol elmondta, hogy serdülőkora óta már egyáltalán nem hallgat rockzenét, manapság inkább Bartók nyűgözi le. Félreértés ne essék, Bartók nemzeti kincsünk, és végtelenül büszke vagyok arra, hogy ő is a miénk, de egyszerűen képtelen vagyok megérteni és élvezni a disszonanciáját. Hiába, "Sokat voltam vidéken, nem fejlődött ki az agyam" – ahogy azt a "Csapd le csacsi!" filmklasszikusban mondja Gáspár Sándor. A Napra lemeze ráadásul Fonogram díjas lett, ami megint csak arról győzött meg, hogy nem egymásnak vagyunk mi teremtve. A blogunk által agyondicsért zenekarok általában arról ismerszenek meg, hogy bárminemű nyilvános elismerés és díj messze elkerüli őket.

Ezek után zuhant az állam az íróasztalra, amikor leküzdve a betegesen ostoba előítéletemet, végre rászántam magam, hogy meghallgassam, miről is van itt szó. A lényeg: Both Miklós nem lépett át a "villantós" korszakán. A lemez ráadásul úgy kezdődik, mint egy gitárhős lemeze; Miklósunk kezében annyira ficánkol a Stratocaster, hogy a falon berámázott Yngwie-kép féltékenységében majdnem szétfeszítette a képkeretet.

Both Miki persze nyilván leköpne, ha a Napra zenéjéből ezt tartanám a legfontosabb üzenetnek, ráadásul teljesen igaza is lenne. Nem azért utazott népzenét gyűjteni Erdélyországba és élt kvázi családtagként magyarok, cigányok vendégszerető, ám nem feltétlen puccos hajlékában, hogy triumfáljon szélvészgyors futamaival, és lenyűgöző technikai tudásával, hanem, hogy testközelből, a legtisztább forrásból tapasztalja és értse meg az autentikus népzene lényegét.

Ha véletlen mégis kicsúszott a számon mindez, az elsősorban a blogunk profiljának köszönhető. Ami a rockzenét illeti, Both Miklós már régen túl rajta, mi meg még bőven benne, nyakig. És azt is bevallom, töredelmesen; ezért az önmagában is felbecsülhetetlen értékű, jellegzetesen magyar, hol fájdalmasan szomorú, hol sírva vigadó, táncolható, csodálatos népdalkincsért én bizony nem csengettem volna ki a zsét, ha nem robban benne a rock, sőt metal, a legnagyobb gitárhősök legbravúrosabb pillanatait idézve (lásd: fentebb Gáspár Sanyi). Mi még ott tartunk, ahol Both Miki általános iskolásként, amikor meghívták, majd kidobták egy Metallica tribute zenekarból, mert szétszólózta a számokat…

Nem lehet eléggé méltatni a zenekart és a Naprában közreműködő valamennyi, rendkívüli felkészültségű muzsikust. Ez a lemez egyszerűen állva hagyja a stílus  folk-rock kiadványait. Még azt is megkockáztatom, hogy a dalokból áradó tűz és energia a folk-metal mezőny jelentős részét is agyonégetné a szó szoros, és átvitt értelmében egyaránt.

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr611674231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2010.01.16. 15:08:39

Érdekes ez a zenefejlődési besorolás: a rockzene valahol a crossover népzenei stílus gügye gyermekeként, zenéhez "nem értők" kedvenc stílusa.

Kissé megmosolyogtató, már csak azért is, mivel a rockzene maga is folk eredetű- az más, hogy nem magyaré -, másrészt aki tanult zeneanalízist, azért megmondhatja, hogy a magyar népzene minden nagyszerűsége és érzelmi töltöttsége ellenére sem a "bonyolult értelmezhetőségéről" híres.

turisas 2010.01.18. 07:43:41

arról van szó Gari, hogy ezt a zenét, bármennyire is értékes, nem hallgatnám magamtól, pontosabban biztos nem adnék érte pénzt. Most meg, hogy a hegedű mellett ott virtuózkodik a szólógitár, egyszeriben beszartam.
Jól van ez így? Szerintem nem, de vállalom, legfeljebb érzem legbelül, hogy valami nem kóser..

hayni 2010.01.18. 09:38:13

Nos a címadó szám elején az énekes lány „nyarvogását” (már elnézést, de nem az én fülemre van szabva) csak nagynehezen bírtam ki, de aztán biza leesett az én állam is. Na de ami miatt leginkább írok; akikre én innen asszociáltam. Szintén úgy voltam vele, hogy ki nem állhattam a hegedű szavát amíg meg nem hallottam Lajó Félix-től A király-t, na ott nem csak az állam esett le de az agyam is eldobtam jó messzire. Sőt továbbmegyek, attól szintén ahogyan Rúzsa Magdinak citerázik a Még azt mondják c-ben . Eléggé egyedi a játéka mindkét hangszeren, gitár nélkül is hozza a metált a zenéjében (szerintem), ahogyan Magdi is azzal ahogy énekel.

turisas 2010.01.18. 13:24:36

No akkor aztat is meghallgassuk! -köszi.

Kotta 2010.01.21. 09:14:58

most hallgatgatom, hmm érdekes...
a népzenei hagyományokhoz fordulás talán nem zenei értelemben, inkább "mentálisan", vagy érzelmileg tekinhető a művészi fejlődés egy következő szintjének jelen esetben, szóval mind Garival, mind Turisassal egyetértek :-)
az is igaz, hogy én sem hallgatnék ilyent, ha nem lenne itt virtuózkodás, meg rock-gitározás