Aeon Zen: The Face Of The Unknown (2010)

Kiadó:
Time Divide Records

Honlapok:
www.aeonzen.com
myspace.com/aeonzen

Richard Hinks angol, Cambridge-ben él, húszas évei legelején jár, és – ami a mi szempontunkból a legfontosabb – elképesztően tehetséges muzsikus. Gyakorlatilag ő egy személyben a zenekar: dobol, gitározik, bőgőzik, billentyűzik, olykor énekel, mellesleg saját kiadóját menedzseli. Mindez talán nem is lenne akkora szám, ha amolyan brit Kadlott Karcsiként a lakodalmas zenében vagy vendéglátóipari "szórakoztatásban" működne, de ő bizony fejébe vette, hogy a nem éppen halovány hangszeres kompetenciát megkövetelő progresszív műfajban alkot.

Tavaly rendesen dobtam egy hátast a bemutatkozó lemezétől (itt), bár akkor még siettem hozzátenni, hogy az Aeon Zen-ben szerintem több is van; jót tenne neki(k), ha a keményebb, fémesebb irányvonalat vinné(k) tovább. Ez szerencsére bejött: az új anyag határozottan metálosabb lett, ráadásul újfent sikerült olyan kiváló énekeseket megnyerni, mint Mike Eriksen (Circus Maximus), Andi Kravljaca (Silent Call), Nick D'Virgilio (Spock's Beard), Jem Godfrey (Frost) és Jonny Tatum (Eumeria).

Csak azt sajnálom nagyon, hogy a "mikutyánkkölke" Bodor Máté, akivel korábban két interjút is készítettünk (itt és itt), s aki jelenleg a londoni Institute Of Contemporary Music Performance gitárszakán végzi tanulmányait, végül nem lett része ennek a színvonalas produktumnak. Pedig szó volt róla, sőt megegyezés is született arról, hogy Hinks-szel megturnéztatják az előző lemezt, de azután az események másként alakultak. Ismerve Máté dolgait, egészen biztos vagyok benne, hogy sokat hozzátehetett volna az "ismeretlen arcának" finom megrajzolásához, hiszen a kicsit dinamikátlan megszólalás mellett éppen a szólók területén lehetett volna erősíteni Hinks egyébként minden elismerést megérdemlő teljesítményét.

Azért egy ilyen változatos, több mint egy órás dalcsokor megkomponálása és följátszása nem akársemmi. Csak az elismerés hangján tudok szólni róla, főleg ha olyan jobban sikerült nótákra gondolok, mint a "Salvation", a "The Heart Of The Sun" és a "Natural Selection", vagy az általa fölénekelt "You're Not Alone". Erre a Hinks gyerekre (jóformán még tényleg az) érdemes odafigyelni; remélem sokhangszeres előadóként és tehetséges zeneszerzőként nem lesz az önelégült zenei sovinizmus és emberi összeférhetetlenség áldozata, mert nagy dolgokra hivatott.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika