Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Whitesnake: Forevermore (2011)

2011.03.11. 18:44 | Dionysos | Szólj hozzá!

Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.whitesnake.com
myspace.com/whitesnake

Azért a nápolyi Frontiers kiadó nem kispályázik! Elképesztő nevek szerepelnek a "roster"-ükön (szolgálati jegyzékükön, partner-listájukon), és folyamatosan azon dolgoznak, hogy igazi legendák is érdekeltek legyenek a velük való együttműködésben. A Uriah Heep után - nagy meglepetésemre - a Whitesnake is hozzájuk igazolt. Föltételezem, Serafino Perugino és munkatársai pukkantottak néhány üveg prosecco-t, miután aláírták a szerződést, bár tartok tőle, hogy a "Fehér Kígyó" már közel sem akkora üzlet, mint mondjuk az "1987" idején.

A Whitesnake - kisebb-nagyobb szünetekkel - több mint 30 éve aktív, de eddig mindössze 10 stúdiólemezt adtak ki. Ezt figyelembe véve, Coverdale és bandája a  2008-as "Good To Be Bad" megjelenését követően (itt) relatíve rövid ideig piszmogott az új anyaggal. Úgy tűnik, Coverdale mellett csak a két gitáros, Doug Aldrich és Reb Beach tartoznak a belső körhöz, körülöttük szabadon cserélhetők a zenészek. Brian Tichy dobos nagy név a szakmában, de - s ez talán nem az ő sara - a szerkója nem szól valami jól. Engem személy szerint módfelett idegesít a csattogó lábdob és a tompa pergő.

Talán ez az idejétmúlt, '80-as éveket idéző dob-sound is része egy koncepciónak, melynek lényege, hogy visszanyúljanak a "Slide It In" és az "1987" által meghatározott "pufihajú" korszakhoz. A törekvés egyértelmű, de nem új, hiszen a "Good To Be Bad" is ebben a fölfogásban készült. A "Forevermore" tehát logikus folytatása az előző lemeznek. Sajnos ez abban a tekintetben is igaz, hogy a 2008-as koronghoz hasonlóan az új albumra se kerültek föl olyan fajsúlyú slágerek, mint a "Love Ain't No Stranger", a "Still Of The Night" vagy a "Here I Go Again" voltak annak idején. Vér profi az egész, a két gityós a lelkét is kiteszi, hogy minden passzoljon, voltaképp a dalok is jók (különösen a címadó ballada!), csak éppen nincs bennük a zsenialitásnak az a szikrája, ami pl. a "Fool For Your Loving"-ot egy generáció himnuszává tette. Pedig reméltem, hogy 14 nótából akad majd legalább egy ütős, bőr alá bújós rádiósláger.

Mielőtt valaki elhamarkodott következtetéseket vonna le a fentiekből, sietek leszögezni: a Whitesnake az Whitesnake, és ez itt Whitesnake. Nem tudom, világosan fejeztem-e ki magam? Az igazi kérdés valójában az, hogy július 13-án a PeCsában tud-e majd lemez minőségben énekelni a jó öreg, aszott rocker, vagy esetleg fültanúi leszünk egy legenda fájdalmas vergődésének. Bízom benne, hogy Coverdale méltó lesz régi nagy híréhez...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr622731556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.