2010. 04. 10. Kaposvár, Pogo Center

A második állomásához érkezik a SID országjáró rajongó-gyűjtő menete. Iszonyú korán keltem, így biztos voltam benne, hogy baromi fáradt leszek. Miért mégis ez a furcsa izgalom? Végiggondolok gyorsan még egyszer mindent: előzenekar elintézve, klubos értesítve, CD-k zacsiban, pozitív hatású tavaszkirálylány jelmezem rendben (a sárga állítólag megnyugtat).

Törökbálint-stúdió. Majd egy óra késéssel elindulunk. Nem kell sietni - gondolom -, hiszen a jelmez-teóriát félretéve azért sejtem: nem fogják a rajongók az ajtókat döngetni, a NAGY BEVONULÁS-ra még van időnk felkészülni. Újabb magyar rock klub vár ránk. A klub biztosan vár. Néhány elvetemült rajongó, 7-8 fő, már jelezte érkezését, így az ismerős arcok megnyugtatóan fognak hatni a srácokra. Jaj, örök optimizmus (vagy már beteges optimizmus?). Megérkezünk: a 80-as évek stílusát idéző bejárat. Szorgos tulaj nyitja a hátsó ajtót. Művészbejáró.

Bejárunk. Kb. 20 ember. Na, ez már több mint Sopronban. Határozottan biztos vagyok benne, hogy a közel 70-ezres lakosságú Kaposváron van még legalább 20, aki kíváncsi a Csillag születik döntöseire. Igazam van. Előzenekar. Gyerekek. Megyszólítom őket, adják a CD-jüket és kérik, hogy hadd játszanak 1 órát. Gyors óraellenőzés. 8 óra van. Játszatok.

Jaj, tavaszkirálylány! Nem számoltál a "technikus" tehetségtelenségével! Az elkövetkező másfél órában eszeveszett fel-alá járkálás következik mindenféle kék kábelekkel. A szuper stúdió (2, 5*1, 5m) ajtaja folyamatosan nyílik és csukódik, mintha ezek a mozdulatok javítanának a hozzánemértésen. Gyerekek! Kezdjük már el! Elkezdték. Be is fejezték. 1 órát játszottak. Már előre eldöntötték. Akkor is lejátsszák, ha a főzenekar addig megfagy a vizesblokkból kialakított hideg öltözőben. Ja, hogy el sem köszöntek?! Gyerekek. Majd megtanulják. Én nem haragszom. Gyors számolás: kb. 20 ember marad.

A koncert? Hallgatom, nézem, jár a lábam, jár az agyam. Figyelem a kis csapatot a színpad előtt és a nagy csapatot a színpadon. Vagy fordítva? Az újonnan szerzett rajongók a színpadon állnak és énekelnek. Ez is a show része. Én élvezem. Mindenki élvezi.
Vissza! Vissza! Vissza! Maroknyi ember. De őket akarják! Látni, hallani, hozzájuk érni, velük énekelni. Nem hagyom, hogy a realizmusom eluralkodjon a szentimentalizmusomon. Van egyáltalán realizmusom? A fenéket! Ha lenne, biztos nem ülnék itt hajnali 1 órakor 200 kilométerre az otthonomtól, és nem érezném, azt, amit érzek. Gyors pakolás. Zenészek kirángatása a rajongók gyűrűjéből. Indulás van.

The show must go on. A következő állomás: Eger

Andrea