Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Blessed By A Broken Heart: Feel The Power (2012)

2012.02.29. 19:21 | Dionysos | 7 komment

bbabh 2011.jpg

Kiadó:
Tooth & Nail

Honlap:
www.blessed.mu

Ha a Black Veil Brides vagy a Five Finger Death Punch írásaim okán azt gondolnád, nem vagyok maradéktalanul elégedett a tengerentúlon kibontakozó glamcore vonallal (a New Wave Of American Glam Metal elnevezés olyan ötlettelen és fellengzős, hogy azt nem szívesen használom), akkor megnyugtatlak, van közöttük is olyan banda, amiben érzem az erőt (feel the power, ugye...) és azt a lendületet, eredetiséget, ami 2012-ben arra tud késztetni, hogy ne a "Shout At The Devil"-t, vagy az első Skid Rowt nyomjam be a lejátszóba (milyen archaikus kifejezés, ugye?) újfent, ha jófajta tökös-dallamos zenére vágyom. Ilyen például a Taking Dawn, és most ennek a kanadai csapatnak az új albuma is megtalált.

Mondjuk az előbbinek túl sok köze nincsen semmiféle core-hoz, a BBABH viszont kifejezetten a hardcore szcénából érkezett, ráadásul annak is a keresztény vonaláról (így talán érthetőbb a béna névválasztás). Ez a harmadik lemezük, a folyamatos tagcserék hatására mára már túlsúlyba kerültek a glam és a melodikus (stadion) metal elemek, némi hörgés azért maradt még itt-ott, de leginkább csak mutatóba. Extra bónusz a szólógitáros (Shread Sean – beszédes név, nem igaz?) játékában megbújó neoklasszicizmus, néha egy az egyben hozza Malmsteent, ami nálam nagy piros pontot ér. Sőt, még ez a Mad Max-es, poszt-apokaliptikus imágó is bejön valamennyire, legalább nem egy az egyben vették le a korai Mötley Crüe-t, mint ahogy azt a Black Veil Brides tette.

Mit is tudnak, amit a többiek nem? Szerintem csak simán pofátlanabbak. Szemérmetlenebbül nyúlják le a leghúzósabb klasszikus metal riffeket (Ozzy/Dio), amikre aztán giga-nyálas AOR dallamokat pakolnak rá. Gyakran bevillannak az Amaranthe death-light diszkóritmusban megoldásai is, de bármilyen gyomorforgatónak is hangzik ez így, a történet mégis működőképes. Gondolom a zenei képzettség és a fiatalos lendület az, ami élvezhetővé teszi ezt a kotyvalékot. Számomra, persze.

Az Avenged Sevenfold találkozik a Journey-vel szerepkörből a lemez közepe táján ugyan kiesnek kicsit, mind a lírai "I've Got You", mind az azt követő "Rockin' All Night" Bon Jovi újkori "keménység" idézi, értem, a country rockra gerjedő amerikai rádióknak is kell dobni egy-két csontot a siker érdekében. S bár ezekből valahogy kimaradt a dög, mégsem szoktam léptetni őket, mert a gitárszóló ezekben is igen faja.

Nem mondom, kell hozzá némi (jó sok) nyitottság, de ha érdekel, hogy lehet a nyolcvanas évek (egyébként gondolom vér-ciki) zenéjét átcsomagolva, ízfokozókkal felturbózva eladni a mai fiataloknak, akkor hallgass bele! Csak mint kordokumentumba.

Kotta

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr134226526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dionysos 2012.03.01. 09:56:51

Nagyon rendben van ez a mucita. Remélem, ez már annak jele, hogy Amerikában sem ciki az ultra dallamos, nagy kórusokkal megtámogatott zene. Ugyanakkor erőst aggódom a rosszemlékű Limahl-féle újhullámos mundiálok visszatérése miatt... Brrr...

turisas 2012.03.01. 10:01:16

Nekem az előző lemezük van meg, az is jó zene, bár nem letaglózó.
Sejtem azért, hogy van változás...

Magasházi Gábor 2012.03.01. 15:49:37

A lemezt nem hallottam, de ez belinkelt dal nekem nagyon unalmas volt, mintha egy hang szólt volna végig, egyedül talán a szóló a közepén volt érdekes.

Kotta 2012.03.01. 17:01:08

Nem a legjobb szam a lemezen.

Rony70 2012.03.01. 20:00:47

az megnyugtató, ha nem ez a lemez legjobb dala, a cicuka (a klipben) viszont rendben van. A kórus viszont sokat dob a nótán, kérdés, élőben is így vokáloznak-e. Különben megette a fene az egészet.

Kotta 2012.03.01. 20:29:46

@Magasházi Gábor: "mintha egy hang szólt volna végig" - ezt nem annyira értem, a prog. metalon kívül nem elvárás a különböző témák váltogatása, a refrén pedig meglehetősen fogós.

amitől ezek a modern bandák talán hosszú távon nehezebben emészthetőek a mi generációnknak (vagy legalább is én így vagyok vele), az a más dalszerzői metódus: a szólógitár gyakran nyenyereg végig a számokban, a verzék és a refrének alatt is, ezért azok kicsit összefolynak. Egy klasszikus hard rock számban nagyobb a kontraszt a kettő között, ezért a refrén is nagyobbat üt(het).
modern kor, minden gyorsabb, ütősebb, fokozatos az orgazmus, nincsen idő az előjátékra :))))
de nem is kell, hogy mindenkinek tetsszen, nem vagyunk egyformák...

Kotta 2012.03.01. 20:33:38

folyamatos az orgazmus, bocsi, ezt akartam írni!
pont, hogy kevesebb a fokozatosság a dalok felépítésében, nincsen úgy előkészítve a refrén, mint egy klasszikus hard rock nótánál

viszont ettől a vágjunk bele a sűrűjébe mentalitástól lesz lendületes a dolog, ami nekem tetszik