Mielőtt áttérnénk a vörösborokra, időzzünk el egy kicsit még a száraz fehéreknél, mert hazánk legkisebb, egyúttal egyik legkülönlegesebb borvidéke mellett mégsem mehetünk el szó nélkül. A gazdag ásványi anyag tartalmú bazalt, a mikroklíma és hagyományos művelés kemény, férfias, már-már sós borokat eredményez itt, melyek nem feltétlen nyerik el a nagyközönség tetszését, de az ínyencek számára különleges vonzerővel bírnak. Uralkodó szőlőfajták az olaszrizling, a juhfark és a furmint. Somlóval tulajdonképpen csak egy baj van: az itt készített borok nem éppen olcsók. Magyarország világviszonylatban amúgy sem jár élen ár-érték arányban - köszönhetően a szétaprózottságnak -, de Somlóra ez hatványozottan igaz. Dicséretes amúgy, hogy a magyarok, helyesen értelmezett lokálpatriotizmussal felvértezve, értékelik ezt a sokszínűséget és hajlandóak megfizetni annak felárát. Ihatnánk – olcsóbban – igen korrekt spanyol és chilei nedűket, de eszünkbe nem jutna ilyen badarság. Helyes!

És lássuk akkor a vöröseket, azon belül is a Pinot Noir-t. Előre bocsátom, én nagy Pinot fan vagyok, ezért hallgatom megrökönyödve, amikor ismerőseim, munkatársaim fikázzák ezt a csodálatos fajtát. Persze, hogy olyan a színe, mint a málnaszörpnek, sőt még az íze is. De hát ebben éppen ez a lényeg! Íz és illatbomba, erdei gyümölcsök, ribizli és szamóca. A csajoknak ezt imádni kellene, de olyan szinten vagyunk "elrontva", hogy leggyakrabban ők is csak a szájukat húzogatják: "Mi ez? Pfuj, egy villányi ennél sokkal jobb!”

Helyben vagyunk. A szocializmus mennyiségi szemléletében esélye sem volt ennek a burgundiai fajtának, mert kényes nagyon, a rendszerváltás után leggyorsabban ébredő Villány pedig a bordói fajtákat (Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot) és a belőlük készíthető nagy, testes küvéket preferálta. És mivel ők formálták a közízlést, a jó vörösbor ismertető jegyeivé idehaza a magas alkoholtartalom és a sok tannin (csersav) váltak. Pedig nem mindig szeretnék fejre állni egy-két pohárka vörösbor után, ugye? Szóval tessék csak ismerkedni a Pinot-val és felfedezni az értékeit. Egerben és Villányban is találni jókat, de ittam én a Balaton környékéről is kiválót.

A másik nagy mániám a kadarka. A magyar Pinot. Bár ez inkább fűszeres, mintsem gyümölcsös. Mindazonáltal éppen olyan egyedi és a bordói stílustól elütő. Valaha fontos szerepe volt az egri és szekszárdi borvidéken is, ez adta meg a "magyar" küvé, a Bikavér sava-borsát és különlegességét. (Aztán leváltotta a kékfrankos, mert az kevésbé macerás fajta.) Hozzánk valószínűleg a Balkánról érkezett, és ez az orientális jelleg meg is érződik rajta rendesen. Ha jól elkapják – sajnos ez ritkán fordul elő – akkor egyedülálló, elegánsan izgalmas itókát lehet belőle készíteni. Kényes fajta, ezért a borosgazdák sajnos nem nagyon szeretnek vele kockáztatni. Megértem, csak nem örülök neki.

Ezekhez a könnyedebb, gyümölcsös-fűszeres vörösekhez étel fronton a bárányhús illik leginkább, vagy a franciásan (angolosan) – mely elkészítési mód tőlünk kissé idegen – félig átsült, rózsaszínre hagyott kacsamell. Muzsikában a Pinot-hoz egy olyan videót választottam, amelyben a játékosság komoly technikai arzenált felvonultatva komplex, izgalmas textúrát takar. Na, pont ilyen a bor is, rockertársaim! (Ha valaki még nem látta ezt a DVD-t, akkor sürgősen szerezze be, szerintem az évtized egyik legjobb koncertfilmje!) A zenei kadarka pedig csakis a Kerekes Band lehet – pimasz, csípős, izgalmas, bekategorizálhatatlan és nem utolsó sorban nagyon magyar.

Kotta