Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Dokken: Broken Bones (2012)

2012.10.22. 21:29 | CsiGabiGa | 6 komment

Dokken-Broken bones200.jpg

A Dokken új lemezét hallgatva egy réges-régi dal, az "In My Dreams" refrénje jut eszembe: "In My Dreams, It's Still The Same..."

Fordítás helyett kicsit ferdítve:

"Álmaimban még ma sem
Változott az életem.
Álmaimban mindenütt
Az évszám most is nyó'cvanöt."

Álmodban!

A szokásos hurráoptimista nyilatkozatokat megcáfolva a lemez gyenge közepes próbálkozás a régi dicsőség visszaszerzésére. Meg kéne Lynch-elni őket! Bár sokan úgy tartják, hogy Jon Levin a legjobb Lynch-klón, mióta világ a világ, vagy legalábbis mióta Dokken a Dokken, csak annyira játszik George Lynch stílusában, mint amennyire Paul Chapman éppenhogy elpöngette a Michael Schenker témákat az UFO-ban, vagy ahogy Sárvári Vilmos játssza a Főnix éjszakáját: minden második hangot elsumákolva. Szóval ez leginkább Lynch, ami nincs!

2007-ben ott álltam a Dokken koncerten, amikor Don bejött unott képpel, napszemüveg mögé rejtve táskás szemeit, majd rácsodálkozva, hogy a közönség őt mennyire várta itt Budapesten, új erőre kapott és lenyomott egy nagyon jó koncertet. Kár, hogy az öregedő hangszálakat nem lehet hangszemüveg mögé rejteni, mert itt bizony kihallatszik, hogy a régi dicsőségnek csak megkopott utózöngéje rezeg a hangszálak között! De ez még nem is lenne baj, hiszen a meglévő eszközökkel viszonylag jól gazdálkodik. A probléma az, hogy már a dalszerzés sem megy úgy, mint régen, és Levin sajnos ebben sem megfelelő partner.

A nyitó "Empire" egy felpörgetett kezdés, a tengerparti (Beach) korszakuk stílusában, amúgy "Erase The Slate" módra.

Itt még azt hittem, hogy egy bika lemez lesz ebből. Aztán ahogy leül a tempó, úgy ül le a lemez hangulata is. Vannak jó dallamok, de nem igazán ütősek. Vannak jó szólók, de nem igazán emlékezetesek. Még a Terranához hasonlóan őrült "Wild" Mick Brown is lazábbra vette a figurát és inkább csak úgy nagypapásan veri a bőrt, talán, hogy legyen elég energiája a Ted Nugent turnéra. A címadó "Broken Bones" refrénje még súrolja a megjegyezhető kategóriát, de aztán semmi maradandó egészen a "For The Last Time" nótáig, pedig az már majdnem a lemez vége.

Ha az új UFO-t öregurasnak tartottátok, erre még inkább igaz: hosszú szünet két értékelhető pillanat között. Mint a kedvenc öregemberes viccemben:

- Mondd, te szoktál vizelni két közösülés között?
- Naná! Ki bírná ki 2 hónapig?

CsiGabiGa

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr334863373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2012.10.23. 11:10:16

Jó a kritika, annyit tennék hozzá, hogy engem ez a belassult attitűd a Europe-ra emlékeztet, csak ott az énekes nem annyira életunt, mint itt. Komolyan néha az az érzésem, hogy Dokken unja leginkább az egészet, és néha szinte várom, hogy bebóbiskoljon két refrén között. Egyébként van egy-két jól eltalált refrén, csak nem elég egy egész albumhoz, és ez a fáradt, öreguras, egyenletes tempó, minden dinamika nélkül, ááh, nem szabad így megöregedni!

Kotta 2012.10.23. 12:44:17

szerintem nem annyira gáz, 50+ emberkéktől nem lehet elvárni ugyanazt a lendületet, zenei világot, amit huszonévesen szerettek/műveltek

ha belegondoltok, sok nagy sztár belassul öregkorára, Gary Moore, Europe, Bon Jovi (csak a Motörhead, a Manowar és az Anvil nem :))), talán épp az a baj, hogy Don doki még nagyjából ugyanazt a zenét nyomja, mint fénykorában, csak öregurasabban... egy éles váltás adott esetben még jobb is lehet, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy már más a cél, a közönség (célközönség) - persze ilyenkor is megy a fanyalgás, csak talán rövidebb ideig

garael 2012.10.23. 15:26:17

@Kotta: Hát erre tudnék hozni pár ellenpéldát, de itt egyszerűen szerintem az alkotói szufla kimerüléséről van szó.

Rony70 2012.10.24. 14:09:43

meggyőződésem, hogy a 20-30 évvel ezellőtti bandák újraverődése az esetek 90%-ban csak a pénzről szól, akinek még mozog a keze, meg a lába, az igyekszik meglovagolni az újraindult metal divatot, s hogy kiben mennyi alkotói véna maradt..........

queensryche 2012.10.24. 19:30:45

Vicces kedvében van az író, vagy ez a standard sztájl? :P (Nincs vele gondom, na.)

Kottával értek egyet, bár rögtön meg is cáfolhatnám magamat olyan ellenpéldákkal, mint az új Ratt, vagy a Motley, hogy stílusnál maradjunk. Lynch pedig egy olyan gitáros, akihez szerintem eleve kár hasonlítani bárkit.
Levin megteszi a dolgát, engedelmeskedik Don bácsinak, így működik a zenekar. (Ezért nincs már itt George...) Meghallgattam a lemezt, mert mégiscsak Dokken, de én már régóta nem várok tőlük sokat. És ezért tud jól esni pl. egy olyan lemez, mint amilyen a Lightning Strikes Again volt; kis elvárás, pozitív csalódás.

szabzero 2012.10.25. 17:07:12

leginkább a "fáradt" jelző jut eszembe..