Zene és gasztronómia – (Bor)kő, kavics, (metsző-)olló. Aki nyer, az a fogyasztó.

badacsony.jpg
Nem akarnám én túlragozni ezt a cikksorozatot, de egyrészt barátaim biztatnak, hogy folyattassam, másrészt mindig érnek olyan új élmények, melyeket nehezen tudok magamban tartani. Néhány hete például a Káli-medencében jártam egy borkóstolós hétvégén, néhány napja pedig Szekszárdon. Mindkét borvidék igen erős, az esélyegyenlőség nevében adtunk egyet a fehéreknek és a vöröseknek is.

palffy.png
A Balaton-felvidék gyönyörű késő nyáron, kora ősszel, boros adottságai pedig igen erősek. Három pincészetet látogattunk meg, Pálffy Györgyét, Trombitás Tamásét és a Káli Köveket. Pálffy borait már elég jól ismertem, így nem lepett meg, hogy hozta a rá jellemző minőséget. Jó, ha egy gazdának markáns, felismerhető stílusa, kézjegye van, márpedig neki van. Bár ennyire aztán végképp nem értek a témához, de mintha szeretné kicsit túléretten leszüretelni a szőlejét, legalábbis jómagam az alkoholédesség és/vagy enyhe maradékcukor, valamint a kezdődő aszúsodás nyomait vélem felfedezni több borában is. Mindez kiegészülve a tájékra jellemző ásványossággal, férfiassággal jó kontrasztot alkot, mintha egyfajta mini-Tokajt szeretne megalkotni Köveskálon.

trombitas.jpg
Az igazi meglepetést Trombitás úr szolgáltatta. Ő kisgazdaság még, ezért leginkább olaszrizlingben utazik, melyekből több évjáratot is szemrevételeztünk (de ittunk nála chardonnay-t és sillert is). Bármelyiket is kóstoltuk, a társaság egyöntetű véleménye mindegyikkel kapcsolatban az volt, hogy a borász jó ízlése, közvetlen eleganciája, két lábbal a földön járó optimizmusa tükröződik bennük. A művész úr (civilben képzőművész) zseniálisan kiegyensúlyozott, kiváló ár-érték arányú borait meleg szívvel ajánlom minden borbarátnak!

kavics.jpg
Végül, de nem utolsó sorban a Káli Kövek. Ez is egy fiatal borászat, dinamikus hozzáállással és marketinggel, kifejezetten ásványos, száraz, emberes nedűkkel. Ha Pálffy Tokajt honosította ide, akkor ők inkább a somlói vonalat képviselik. Úgy tűnik, szándékosan egy szűkebb, borokhoz jobban értő, azokban leginkább a különlegességeket kereső réteghez kívánnak szólni, szembe menve kicsit a fősodorral. Nem mindegyik tételük hibátlan, és árazásban sem túlzottan visszafogottak, de a csúcsboraik mindenképpen említésre méltóak. Sőt, jómagam az alapborukból, a Kavicsból is sokkal szívesebben iszom a fröccsöt, mint egy kommersz Irsaiból, vagy egy akármilyen rozéból. Amihez a helyi termelők házi finomságaiból kell csipegetni, melyekből bőséges ízelítőt kaptunk ez alatt a két nap alatt.

Szolid kísérletezést véltem felfedezni a vörösborokkal is itt-ott, és meg kell mondjam, számomra ezek voltak a legizgalmasabb tételek. Gondolom nehéz ebből a régióból érkező vöröseket elfogadtatni a piaccal, pedig érdemes lenne tovább tapogatózni errefelé. Ilyen meleg nyarakon, mint amiket mostanában megélünk, Villány és Szekszárd egyre nehezebben tudja azt a könnyed, savas-fűszeres-gyümölcsös vonalat hozni, amire pedig nagy szükség lenne egy új generáció eléréséhez vörösekkel is, nem csak divatos rozékkal és könnyed fehérekkel. Hogy 30 felett már rendes bort is igyanak majd. Egy kadarkával például csodákat lehetne errefelé művelni, azt hiszem.

Hát ennyi lett volna a szeptember végi kiruccanás, a tegnap-tegnapelőtti Szekszárdi túráról majd legközelebb mesélek. Zeneileg ehhez a régióhoz egy olyan videót választottam, amely talán kifejezi a terület szépségét, férfias, nem picsogó érzékenységét és a megbízhatóságra rakódó izgalmas felhangokat. Meg amúgy is Gary Moore-t hallgatok néhány napja...

Kotta

Címkék: gasztronómia